Kováts Albert

Nyomtatóbarát változat

Fotós albumot kézbe venni közvetlenebb élmény, mint festményeket reprodukáló könyvet nézegetni. A kinyomtatott fénykép az eredetivel egyenértékű hatást kelt, ha a sokszorosítás korszerű eljárással és figyelmes munkával készült. A fotót többnyire eredeti vagy ahhoz közeli méretben lehet kinyomtatni, ez is hozzájárul a valódiság látszatához. A festmény tökéletes reprodukálásának már a kényszerű zsugorítás is korlátot szab, s gyakoriak a színhelyesség hibái. Az eredeti fotográfia minden tónusfinomságát, a leképezés élességét hűen visszaadó nyomat a teljes értékű befogadás lehetősége mellett a forrásközlés előnyeit is nyújthatja. A Palatin Gergely felvételeit tartalmazó fotós könyvvel ez is volt a közrebocsátó Magyar Fotográfiai Múzeum és a Pelikán Kiadó célja. A múzeumnak ez a negyedik forráskiadványa, s az első két gyengébb kivitelű könyvvel szemben ez a mű hibátlan, gyönyörű kötet. Kincses Károly igazgatótól tudjuk, hogy fotótörténetünk elismerten jelentős alakjainak kötetük szerzett nevet. Többen is rejtőzhetnek még, hasonlóan kiváló fényképészek a magyar múltban, teljes ismeretlenségben, akikre azért nem figyelt fel senki, mert sohasem adták ki munkáikat. Ezért tartja a múzeum a fotós múlt feltárását és az arra érdemesek munkáinak következetes megjelentetését fontos feladatának.

Palatin Gergely üvegnegatívjait, iratait a pannonhalmi könyvtár „sajátos, titkokat őrző részlegében”, a Benedictinában, az elhalt szerzetesek hagyatéka közt találták meg, miután feltűntek különös jegyzetei (melyeket egyébként a könyv szintén közread). A kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum sajátjának érezte a sokáig lappangó hagyaték gondozásának ügyét. Került hozzá támogató és kiadó is. Megszületett a kötet, a régi fényképek tökéletes reprodukcióival. A mű a szerzetes-fotográfus eddig ismert 534 darabos életművéből több mint százat tartalmaz.

Palatin Gergely 1851-ben született, 1870-ben lépett a bencés rendbe, s mint pannonhalmi főiskolai fizikatanár – Jedlik Ányos utóda – valószínűleg éppen száz éve kezdett fotográfiai kísérleteibe. Helyi hagyományt folytatott: az apátságban kezdeteitől gyakorolták a fotográfozást. Palatin azonban nemcsak precíz és módszeres fényképező, de művészi tehetséggel, igazi fotósszemmel is megáldott férfiú volt. A fotografálás hétköznapjainak, tanári működésének része volt. A művészet észrevétlenül szökött a technika, az iskolai kísérlet s a tárgyszerű leképezés kívánalmai közé. Könyvét lapozgatva egy alig ismert s a nyilvánosság elöl többé-kevésbé elzárt élet mindennapjaiba látunk bele, Pannonhalmának és környékének egykor volt pillanataiból kapunk ízelítőt.

A régi fénykép titka nincs megfejtve. Mi az a különös varázs, ami szemlélésekor fogva tart? Ez a vonzerő, ábrázoló médiumról lévén szó, az ábrázolat régisége miatti különösségéből és az afölötti örvendezésből is fakad, hogy bármily régmúlt pillanat is ez, most mégis láthatom. Ám ahhoz, hogy ez a felismerés megszülessen, információkkal kell rendelkeznem a kép tárgyáról, keletkezése idejéről. Legalább annyival, amennyit a cím magába foglal. A fénykép csak társadalmi-történelmi hátterével együtt teljes hatású; a fotó szociologikusabb jelenség, mint például a festészet. De van a modern irodalommal rokon vonása is: az idő különböző rétegei bújnak meg benne. R. Barthes írja egy halálraítélt merénylő fotóját nézegetve: „már nem él, és meg fog halni”. Kellően régi fotográfiák minden szereplőjére elmondható ez, ha nem álltak is bilincsben a kamera elé, s ha nem mondták is ki rájuk a halált.

Mégis, ha egyetlen fotós képeit látjuk, fel kell tennünk a kérdést: miben különböznek más fotóktól? Palatin Gergely ráérzett, mi az, ami dokumentumértékén túl is rögzíteni való, melyek azok a látványelemek, amelyek kifejezetten kívánják a fotográfia fekete-fehér megjelenési módját. Képes volt egy pillanattal elenyésző fény-árnyék jelenségként is szemlélni a jelenségvilágot, s tovább éltetni üveglemezein.

• Rábeszélő