Kováts Albert

Nyomtatóbarát változat

Művészetünk titokzatos alakja volt évtizedeken keresztül a most 84 éves Jakovits József. Szobrait nem láthattuk, nem tudtuk, él-e, hal-e, itthon van-e vagy külföldön. Művészetéről csak legendák szóltak. Oka pedig mindennek az volt, hogy mint az egykori Európai Iskola prominensének, művészete hosszú ideig tiltott gyümölcsnek számított. Aztán a hetvenes évek végétől kezdtek megjelenni szobrai a hazai nyilvánosság előtt, és 1983-ban a Nemzeti Galériában volt kiállítása. 22 évig tartó New York-i emigrációja 1987-ben ért véget. Most a Balassi Kiadó jóvoltából kamarakiállítása látható a könyvesbolt kis galériájában (Margit utca 1., a Margit híddal szemben) december 1-jéig. A miniatűr kultúrcentrum fogadott máskor is rangos kiállításokat, ez a mostani is ezek sorát gyarapítja.

Kevés alkotónk lehet, akinek a művészete a politika tüzétől kap lángra, de művei mégsem válnak közvetlenül politizáló, illusztratív vagy didaktikus alkotásokká, legfeljebb a cím és a művész kommentárja világít rá az egykori indítékra. Közelmúltunk egy bizonyos agyonpolitizált szakaszában Jakovits tényeken, tendenciákon és szándékokon háborodott fel, és néhány művével mintegy a hivatalos ideológia és művészetpolitika ellen fordult. Pedig 1945-ben még az Európai Iskola többi művészével együtt a forma és a szín felszabadulásában reménykedett; korai alkotásai az önmagára találásért, a korszerű szobrászi nyelv megformálásáért folytatott művészi-szakmai munka állomásai. A szembenállás akkor következett be, amikor a stílus, a csoportmunka és a kiállítás szabadsága megszűnt, és az ideológiai-politikai kiátkozás és kirekesztés lett a modern művészet osztályrésze Magyarországon. Jakovits sajátságos modernsége sem felelt meg a szocreál eszménynek: művészetének eszköztárában az egymástól távol eső motívumok szürrealisztikus társítása éppúgy helyet kapott, mint az elvont formákból történő építkezés. Az ötvenes években a Bábszínházban dolgozott, kiállításon nem szerepelt. A mostani tárlat „politikus” művei, köztük az 1956-os Forradalmi sorozat az 1947–1957 közti évtized termése.

Az 1947-es kisbronzokról, a két Harcosról azt mondja a szobrász, hogy Horváth Mártonnal kellett volna felvenniük a küzdelmet, megvédendő az Európai Iskolát, a modern művészetet. E harcban, mint tudjuk, alulmaradtak ugyan, szobrászatunkat azonban két erős művel, két szecessziósan nonfiguratív alkotással gazdagították. A Sztálin-békegalamb (1953–57) a művész elmondása szerint a nagy hírveréssel népszerűsített Picasso-féle békegalamb ellenpárjaként keletkezett. A szovjet „békepolitika” valódi természetét egy szende galambfej alatt terpeszkedő szörnyeteggel fejezte ki. A szobor e háttér ismerete nélkül is észrevéteti magát, mert művészetünkben (akkor különösen) szokatlan szürrealisztikus montázselven alapuló formálásmódja, totemszerű megjelenése, szexuális utalásai nyomatékosan felhívják rá a figyelmet. A Rothadó kéz (1955) a kor életérzését ragadja meg szobrászi eszközökkel, az 1957-es Életfa pedig a győztes forradalom jelképeként értelmezhető, különös, keleties hangvételű nonfiguratív szobormű. E négy plasztika, mondhatni díszkíséretet ad a kiállítás voltaképpeni indítékához, a nyilvánosság előtt még sohasem szerepelt Forradalmi sorozat tíz lapjához. A sorozat jelképekben jeleníti meg a forradalom menetét a Bomlástól a végső Csendig. A lapok furcsa szürrealisztikus eklektikája távol-keleti kultúrák formakincséből is merít, ám mindenekelőtt a művész fantáziájából. Csakúgy mint szobrászatában, Jakovits grafikájában is független a szakmai hagyománytól, a szokványos megoldásoktól; a ceruzarajznak személyes és technikai értelemben is eredeti kvalitását képviseli.

Kordokumentumként is, főként azonban modern művészetünk ritkán látható páratlan alkotásaiként ajánlom Jakovits József műveit mindenki figyelmébe.

• Rábeszélő