Imrich Fuhl

Nyomtatóbarát változat

Kevesen tudják, hogy Magyarországon legalább egymillió nem magyar nemzetiségű állampolgár él. Ha pedig tudják, gondolják: „ha valahol a világon jó soruk van a nemzeti kisebbségeknek, hát a Magyar Köztársaságban mindenképp.” Ez tévhit. Magyarországon ma a nemzeti (és etnikai) kisebbségek helyzete válságosabb, mint valaha. Fennmaradásukhoz, továbbélésükhöz nincsenek biztosítva a legalapvetőbb feltételek, így egész nemzetiségi létük végveszélybe került. Az egész országban egyetlen nemzetiségi tannyelvű iskola sincs, s igazán kétnyelvű is csak mutatóban. A nemzetiségiek identitásának hiányát nem annyira öntudatuk mesterséges elsorvasztása, hanem a nemzetiségi intézményrendszer (lap- és könyvkiadás, színház, közművelődési intézmények, tudományos kutatóközpontok stb.) csaknem teljes hiánya magyarázza. Így nem is meglepő, hogy enyhén szólva megoldatlan a nemzeti kisebbségek részvétele az államhatalmi szervekben, s természetesen az Országgyűlésben is.

A kisebbségek és a pártok

A magyarországi demokratizálódást elősegítő politikai egyeztető tárgyalásokon a pártok képviselői megfeledkeztek arról, hogy a szabadon megválasztandó parlamentben miként kellene biztosítani a kisebbségek képviseletét. Megállapodásuk kizárta, hogy a szórványokban élő nemzetiségiek az eddigi, egyébként nem túl szerencsés módon, tehát az országos lista segítségével jussanak be a parlamentbe. A területi elven alapuló képviselet lehetőségétől azért estek el, mert az előrehaladott és korántsem természetes asszimilációs folyamat, valamint a nagyarányú népességmozgás miatt ma már alig vannak Magyarországon nemzetiségi többségű helységek. A népszámlálási adatok szerint egyáltalán nincsenek, így bármekkorák lennének is a választókörzetek, a nemzetiségi választók számaránya csaknem mindenhol kisebb lenne a nem nemzetiségieknél. A pártok szintén nem kínálnak reális lehetőséget a nemzeti kisebbségek képviseletére, hiszen a nemzetiségiek ugyanúgy megosztottak politikailag, mint az államalkotó többség. Emellett a pártok nagy részének nemzetiségi programja a határon túl élő magyarságra összpontosít. S valljuk be, a nemzeti kisebbségek gondjainak képviselete egy párt számára sem jelent számottevő pluszszavazatot egy választáson, dicsőséget pedig végképp nem.

A Magyar Köztársaság régi, leköszönő Országgyűlésének egyik ülésszakán a honatyák így döntöttek a nemzeti és nyelvi kisebbségek parlamenti képviseletéről: a nemzeti kisebbségek egy-egy képviselővel rendelkezhetnek az Országgyűlésben. A nemzetiségi képviselőket a parlament maga választja, kooptálja tagjai sorába. A kisebbségi képviselők személyére a pártok és a független képviselők küldötteiből álló jelölőbizottság tesz javaslatot, figyelembe véve a kisebbségek érdek-képviseleti szerveinek véleményét. Utóbbiak bírálták ezt a megoldást, mert több képviselőre tartanak igényt, és kifogásolták a delegálás kijelöléses módszerét is, lévén az antidemokratikus. E politikailag hibás elképzelés szerint az érdekeltek, tehát a nemzetiségiek nem választhatják meg maguk képviseletüket.

A szószólók

Szerencsére ma már az új Országgyűlést alkotó képviselők sem értenek egyet ezzel a megoldással. A honatyák – elsősorban az MDF–SZDSZ-egyezménynek köszönhetően – a nemzetiségi szóvivő, az ombudsman intézményében látják a megoldást. Csakhogy nemzetiségenként egy szóvivő, akinek szavazati joga nincs – bár felruházható különféle pluszjogokkal –, nem az, amire szükség volna, még akkor sem, ha maguk a nemzetiségiek választhatják; mert nem helyettesítheti a nemzetiségiek parlamenti képviseletét. Vagyis a nemzetiségi érdekképviseleteknek az új parlament sem kínál elfogadható alternatívát. Sőt az MDF egyik képviselőjének azon kijelentése, miszerint a nemzetiségi szóvivők az államalkotó nemzet soraiból is kikerülhetnek, komoly aggodalomra ad okot. A „majd mi képviselünk benneteket” elv egy nemzetiségi számára nagyon is ismerős.

Elhangzott, hogy a magyarországi nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletét azért kell(ett) „megoldani”, „hogy a köztársaság a határokon túli magyar kisebbség érdekeiben is felléphessen”. Az így értelmezett reciprocitás elvével azonban, azt hiszem, egyetlen „határokon túli magyar” sem ért egyet, és azok a magyarországi nemzetiségiek is elvetik, akik a kisebbségi jogok elvi alapokon nyugvó garantálásában látják problémáik megoldását.

• Belföld