A budapesti küldöttek – mármint SZDSZ-küldöttek – Margit körúti egyeztető ülésén mondtam pár szót.
Mire is szerettem volna fölhívni a szabad demokrata küldöttek figyelmét? Akárki is – elnökjelöltként – szívünk választottja, be kell látnunk, hogy mi nagyon különös mikrokozmoszban élünk, a politikailag tevékeny kisebbség sajátos belvilágában, amelyben tapasztalataink és élményeink, sikereink és csalódásaink élesen különböznek honfitársaink nagy részének élettapasztalatától.
Márpedig a legföljebb tízezres aktív tagság képviseletében tanácskozó pár száz küldött egy milliós tábor vezéreit, talán a jövendő magyar kormányt választja meg. Nekünk nem a helyi SZDSZ-csoportokban, az önkormányzati SZDSZ-frakciókban, a regionális gittegyletekben szerzett szűkös és speciális élményeinkre támaszkodva kell vezetőket választanunk – hogy az ellenzéki lét horzsolásaira gyógyírt, enyhítő balzsamot találjunk velünk egyívású cimborák bajainkra készségesen vigaszt kínáló szavaiban, s őket emeljük pajzsra saját jóérzésünk érdekében –, hanem egy nagy parlamenti párt, esetleg majd a nemzet jövendő kalauzait. A küldötteket az a néhány ezer aktív tag választotta meg, de nekik a (bizony morzsolódó) szabad demokrata szavazótábort kell képviselniük, ha van bennük politikai felelősségérzet.
Az utóbbi időben a jelöltállítás körül bizony icinyke-picinykét simlis kis alkuk, manipulációk folytak. Megkönnyebbülve látom, hogy a tagságnak, a küldötteknek ez a tempó nem tetszik. Nem félárnyékban tengődő kis bizottmányok és ad hoc koalíciók egyeztetésein kell eldönteni a még mindig legnagyobb ellenzéki párt jövőjét, hanem nyílt politikai vitában.
A budapesti SZDSZ-küldöttek megtapsolták esengő szavaimat. Csak remélhetem, hogy lesz foganatjuk.





Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 12 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét
10 év 16 hét