Földvári Zsuzsa

Nyomtatóbarát változat

Három évvel ezelőtt a brüsszeli bizottság elnöke azzal a nem is nagyon titkolt hátsó gondolattal dobta be egy az EFTA-országokkal – Ausztria, Svájc, Liechtenstein, Svédország, Finnország, Norvégia, Izland – létesítendő piac ötletet, hogy a heteket be is vonja a Közös Piac formálódó egységes piacába, meg ne is. Tehát a közösség politikai szervezeteitől, a gazdasági döntésektől távol tartsa őket, de a piaci részvétel lehetőségével – ami mellesleg az EK-nak is előnyös, hiszen igen gazdag országokról van szó –, de fékezze abbeli igyekezetüket, hogy minél előbb bejussanak a Közös Piacba. Az étvágyrontásból azonban inkább étvágygerjesztés lett, a hetek közül többen éppen a többéves huzavona alatt kaptak kedvet a csatlakozásra, s látták egyre inkább úgy, hogy az európai gazdasági térség egy állomás a brüsszeli célpont eléréséhez. Ausztria volt az első, amely egyértelműen az EK felé vette az irányt, aztán Svédországnak jött meg a csatlakozási kedve, s azzal, hogy a klasszikus semlegesség az új európai erőviszonyok között kezd kimenni a divatból, Finnország és legújabban Svájc sem rejtegeti többé belépési szándékát.

Brüsszel felé félúton

Az EK „kívül tágasabb” és az EFTA „belül tágasabb” érdek-összeütközésének terméke a 19 ország illetékesei által várhatóan december elején parafálandó EGT-szerződés. Harmadik típusú találkozás. Köztes állomás. Így illetik leggyakrabban az új szerveződést. Hiszen általa egy olyan együttműködés teremtődik meg, amely meghaladja az EFTA-n belüli jelenlegi kohéziós szintet, de elmarad az EG országait jellemző szoros gazdasági összeszövődéstől. E köztes állomáson az EFTA-országok eldönthetik, akarnak-e az EK-hoz szőröstül-bőröstül csatlakozni, avagy megelégszenek a kevesebbel is. Akik pedig már a belépés mellett tették le a garast, azoknak az új szerveződés fokozatosságot biztosít a közös piaci szabályok, rendeletek átvételében, a „szárazedzéssel” lelassítja, de megrázkódtatásmentesebbé is teheti a teljes integrálódást.

Idő előtt elhaló szervezet?

Megéri egy háromévi kínnal szült szervezetet fölállítani, méghozzá sokéves fokozatosságot előíró rendeletekkel, ha több tagja mihamarább kikívánkozik belőle – Ausztria például 1995-től reméli teljes jogú EK-tagságát –, s inkább a másik tagszervezet fele törekszik? A brüsszeli időhúzással kapcsolatos vádak jogosak. De érdemes megszívlelni azokat a véleményeket is, amelyek az EGT-ben egy általános modellt látnak, egyfajta keszonszervezetet, amelyen keresztül nem csupán az EFTA-országok juthatnak be az integrációba, hanem nemi fáziseltolódással a szintén oda igyekvő kelet-európai országok is. Méghozzá alkalmasint „tömegesen”. S a köztességnek mindenki hasznát láthatja: az akklimatizáció tanulságai megtisztíthatják, finomíthatják a közös piaci gazdasági programokat, szorosabbá az EFTA-n belüli együttműködést. Persze az „előjáték” el is veheti a résztvevők kedvét a továbbiaktól. A bécsi kormánypolitikusok például ezért is sietnek hangsúlyozni, hogy az új szervezetben való részvételről nem kell népszavazást tartani.

Meg lehet egyezni

Akárhogy is, a mintegy 1000 oldalas megállapodás példátlan siker. Maga a tény, hogy az egész gazdasági rendszert átfogó kérdésekben 19 ország között konszenzust tudtak teremteni, a legfőbb biztatás a leendő egységes Európa felé. Az együttműködés döntő eleme a Közös Piac, az ő jogszabályainak, rendeleteinek 60 százalékát veszik át az EFTA-országok. De az újak megalkotásából már részt kérnek, bár a döntés joga egyelőre kizárólag Brüsszelé.

A legkönnyebb az áruk szabad áramlását megvalósítani, hiszen a két gazdasági blokk már eddig is vámmentesen kereskedett egymással. S az úgynevezett vámon kívüli kereskedelmi akadályokat is már jó ideje leépítették egymással szemben, s egyeztették műszaki normáikat. Sokkal nehezebben ment a pénzügyi szolgáltatásokban, a tőkeáramlásban, a munkaerő szabad mozgásában egyezségre jutni. S csak úgy sikerült, hogy a türelmes megállapodás nemzeti érdekek sérelmére hivatkozva felmentést, időhaladékot adhat az egyes országoknak az általános szabályok alkalmazására. Svájc öt évet sírt ki a szabad munkaerőpiac megteremtésére. Ausztria még három évig őrizheti például szeszmonopóliumát. Maga az EGT-megállapodást kísérő tranzitszerződés – amely drasztikusan korlátozza az Ausztrián áthaladó kamionok károsanyag-kibocsátását – is egyfajta kivételnek tekinthető, a környezetvédelemben élenjáró osztrákoknak megengedi, hogy a szabadverseny elveire fittyet hányva szubvencionálják a vasútépítést.

Az osztrákoknak például a csatlakozással mintegy 1400 jogszabályt kell módosítaniuk vagy újraalkotniuk. De azokon a területeken, ahol az EFTA-országok fejlettebbek – környezetvédelem, szociálpolitika, fogyasztói érdekvédelem –, ott nem kell magukra venniük az alacsonyabb fejlettségű EK-szabályokat, csak a versenyt nem szabad korlátozniuk. S nem terjed ki a közös piaci modell átvétele azokra a területekre, ahol az EK nem mondható sikeresnek.

Svájc ragaszkodott szuverén kereskedelmi politikájához, így a vámunió – az Európa-barátok sajnálatára – nem jött létre. Ezért is hangzanak el olyan vádak, hogy valójában egy feltupírozott szabadkereskedelmi övezet alapjait vetette meg a légiónyi diplomata.

„Second best” megállapodás született – ez az általános bécsi vélemény. Rögtön bent lenni jobb lenne, de hosszan kint ragadni rosszabb. S hogy ez konkrétan mit jelent Ausztriának? Gyorsabb gazdasági növekedést, nagyobb foglalkoztatottságot, árcsökkenést, jobb fizetési mérleget, mint kívül rekedve. És hozzá versenyt, versenyt, versenyt…

(Bécs)

• gazdaság