Gyurovszky S. László

Nyomtatóbarát változat

Bős-ügyben sajnos a bársonyos forradalom nem sok változást hozott – legalábbis szlovák térfélen. Igaz, már működhet a zöldpárt, lehet tüntetni, lehet bírálni a nagyberuházást, csak éppen nem ajánlatos. A szocialista gigantománia piramisának tervezői és beruházói rendkívül biztos pozíciókkal rendelkeznek a legfelsőbb szlovák vezetésben. Törekvéseik előtt álló legkomolyabb akadály jelen pillanatban az a tény, hogy az építkezés a szövetségi szervek hatáskörébe tartozik, és így a szlovák kormány nem rendelkezhet a pénzforrások fölött. A most zajló illetékességi, hatáskör-elosztási szlovák–cseh párbeszéd során szlovák részről éppen az ezen helyzeten való változtatás az egyik legfontosabb célkitűzés.

A befejezési szándékot tükrözi a pozsonyi konferencia sajtóvisszhangja és Meciar kormányfő ingerült reagálása is. A Verejnost című napilap például „Bősről elfogultan” címmel közölt tudósítást az eseményről, a szervezőket és előadókat egyoldalúsággal, sőt magyarbarátsággal vádolva. Az erőmű egyik tervezője elmondja, hogy kanadai szakemberek az elragadtatás hangján nyilatkoztak az építkezést látva, és az azonnali befejezést követelték.

Ugyancsak a Verejnostban nyilatkozott e témával kapcsolatban Vladimír Meciar szlovák kormányelnök is. Interjújának idevágó részét érdemes teljes egészében idézni: „Ami Bőst illeti, Magyarországon is egyre többen jönnek rá arra, hogy ezt egyszer be kell fejezni. A mi szakembereink megvizsgálták azon amerikai állásfoglalásokat, amelyekkel a magyar fél rendelkezik. Ezekben azonban semmi olyanra nem leltek, ami kétségbe vonná az erőmű befejezésének szükségességét. Vannak ott bizonyos ökológiai veszélyek, de ezeket járulékos beruházásokkal ki tudjuk küszöbölni. A szlovák kormány álláspontja ma egyértelmű – igen, be akarjuk és be is fogjuk fejezni a bősi vízi erőművet, mégpedig a saját területünkön. Ezért nem fogunk foglalkozni a befejezés elleni érvekkel, viszont a környezetkárosító hatások elleni észrevételeket teljes egészükben figyelembe kívánjuk venni. Tehát kérem az ökológusokat, ne gondolkozzanak azon, lesz vagy nem lesz erőmű. Erőmű pedig lesz!”

A szlovák belpolitika szemlélője már hozzászokhatott a kormányfő indulatos, hirtelen kijelentéseihez, nem túl diplomatikus nyelvezetéhez, de nézetei hirtelen változásaihoz is. Vladimír Meciar szívesen használja a nyilvánosságot nyomásgyakorlási eszközként, és nem ez az első próbálkozása, hogy a nem éppen vízierőmű-rajongó szövetségi kormány kezéből kivegye az ügyet –mindeddig tökéletesen sikertelenül. Meciar kijelentései mögött tehát ma nincs fedezet, csupán szándék. A szlovákiai helyzet azonban bizonytalan, és itt túlságosan sokan érdekeltek közvetlenül a befejezésben. Félő, hogy ez a műszaki és gazdasági kérdés szintén szlovák–magyar, illetve szlovák–cseh ellentétté szűkül. Ez pedig rendkívül sajnálatos kényszerpályára vinné a lehetséges megoldásokat.

• Külföld