Gyurovszky S. László

Nyomtatóbarát változat

Mint ismeretes, a szlovákiai parlament október 25-én 12 órás, maratoni vita után több módosított javaslattal törvényerőre emelte a kormánypártok által beterjesztett nyelvtörvényjavaslatot, és elutasította a Matica Slovenská által kidolgozott diszkriminatív, nyelvileg egyneműsítő tervezet tárgyalását. A koalíciós törvény Szlovákia területén hivatalos nyelvként rögzíti a szlovák nyelvet, vele egyenrangúként ismeri el a csehet, ugyanakkor a nemzeti kisebbségek által lakott területeken lehetőségeket nyújt az anyanyelv használatára a hivatalos érintkezés során.

Nincs kivétel

A döntés óriási méretű nacionalista sajtókampány és tüntetéssorozat közepette született meg, és ez is növeli értékét. A Szlovák Nemzeti Párt és a Matica Slovenská saját törvénytervezetét nemzeti ügyként állította be, és minden „fajhű” szlovákot ennek támogatására szólított fel. Törvényük lényege két szóban összefoglalható: nincs kivétel. Elképzeléseik szerint Szlovákia területén a hivatalos érintkezés során és a közéletben csupán egyetlen nyelvet szabad használni, mégpedig a szlovákot – kivétel nélkül. A kisebbségek nyelvhasználatát vissza kívánták szorítani a magánéletbe, a vallási szertartásokba és a kulturális jellegű rendezvényekre. Diszkriminatív tervezetük megindoklására a dél-szlovákiai szlovákok állítólagos elnyomása és gyorsuló asszimilációja szolgált. Azt hiszem, e helyen nem érdemes vitába szállni a sokszor meglehetősen abszurd állításokkal, melyeket a szlovák nemzetállam szorgalmazói egyneműsítő törekvéseik demagóg alátámasztására használnak, míg a magyarság asszimilációját alátámasztó statisztikai adatokat figyelmen kívül hagyják. Az igen összetett helyzet jobb megértése céljából azonban hozzá kell tenni, hogy mintegy 400 településen a szlovák lakosság él kisebbségben.

Ki kit fenyeget?

Egyes megfigyelők már régebben rámutattak arra, hogy a szélsőséges szlovák nacionalista erők számára a nyelvtörvény csupán ürügy a hatalmi törekvéseik leplezésére, és eszköz a szlovákiai társadalom demokratikus fejlődésének meggátolására. A Szlovák Nemzeti Párt és a Matica Slovenská a kizárólagos nyelvtörvény nemzeti ügyként való beállítását leghatékonyabban és leggyorsabban a szlovákság veszélyeztetettségi érzésének felkeltésével tudta elérni. A fenyegetettség érzésének felkeltését szolgálták a már említett asszimilációs és elnyomatásos állítások, a szlovákiai magyar mozgalmak állítólagos autonomista törekvései és elvakult sovinizmusa, valamint a Magyarország irredenta törekvéseiről rendszeres időközökben érkező hírek. A hangulatkeltést rendkívül „jól” szolgálták Antall József kijelentései arról, hogy önmagát lelkileg 15 millió magyar miniszterelnökének tekinti, Jeszenszky Géza „hangulatoldónak” szánt prágai állítása a trianoni szerződés érvénytelenségéről és több más, könnyen félreérthető jel.

A nyelvtörvény egyszerű nyelvi kérdésből represszívnek szánt intézkedéscsomaggá vált, melynek fő célja a dél-szlovákiai határok biztosítása és Szlovákia területi egységének megőrzése lett. A szlovák lakosság egy része – melynek emlékezetében élénken élnek a múlt századi magyarosító törekvések és az 1938-as bécsi döntés következményei – rendkívül érzékenyen, szinte betegesen felfokozott állapotban reagált minden olyan hírre, mely a szlovák elem dél-szlovákiai visszaszorulását támasztotta alá. A magyar nyelv betiltását követelő nyelvtörvény tömegtámogatásra tett szert. – Ne feledjük, a szlovák nép nemzettudata az elmúlt 40-50 év során szintén eltorzult, és ellenségképekre épült.

A helyzet veszélyességét növelte az a tény is, hogy a két előbb említett szervezet szélsőséges erői nyíltan a második világháborús fasiszta jellegű szlovák állam és annak vezetője, Jozef Tiso rehabilitálásán fáradoztak, és ez nem hagyott kétséget politikai irányvonalukat illetően. A kizárólagos – tehát demokráciaellenes – nyelvtörvény ürügyén a tömegtájékoztatásban szélsőséges, fasisztoid elképzelések és indoklások is teret kaptak. Nyilvánvalóvá vált, hogy a nemzeti lepel alatt a demokratikus intézményrendszer megkérdőjelezésének szándéka rejlik, és hogy a helyzet egyre inkább emlékeztet az 1948-as prágai kommunista puccs körülményeire.

Tiltások nélkül

A Nyilvánosság az Erőszak Ellen, mely a szlovák parlament legerősebb kormányalakító pártja, mindezt tudatosítva kompromisszumos ellenjavaslattal állt elő –
igaz, meglehetősen későn. A hosszas politikai tárgyalássorozat nyomán, melyben a Független Magyar Kezdeményezés elnevezésű politikai mozgalom is tevékenyen részt vett, a tervezet támogatására sikerült megnyerni az ugyancsak kormánypárti Kereszténydemokrata Mozgalom vezetését is.

A koalíciós nyelvtörvény elfogadásával a demokráciaellenes, nacionalista ellenfél vereséget szenvedett. Az új nyelvtörvény végül olyan formát öltött, hogy nem tartalmaz egyetlen tiltó rendelkezést sem, megengedi a kisebbségi nyelvek használatát, és érvényben hagyja az eddigi nyelvhasználati rendelkezéseket. Elfogadása által sikerült megőrizni a demokratikus fejlődés lehetőségét s elhárítani a kormánykoalíció bukásának beláthatatlan következményeit. A helyzet azonban továbbra sem stabil, és nagy merészség lenne közeli megnyugvásról beszélni. Mindenesetre az ügy mögött a szlovák nemzet belső vívódását kell látni. A szlovákoknak meg kell békélniük a magyar kisebbség jelenlétével, a nemzetállam létrehozásának lehetetlenségével, a nacionalista elképzelések és az európai fejlődés összeférhetetlenségének tényével. Hosszan tartó és nehéz folyamatról lesz szó, de mint azt a nyelvtörvény esete is bizonyítja, a harcban a demokratikus erők nem játszanak alárendelt szerepet.

• Külföld