Eörsi János

Nyomtatóbarát változat

Levelezőnk, Tavaszi Béla kotrókenő arról tudósít, hogy bár az üzem 1 millió köbmétert termel évente, és a három nyereséges bánya közé tartozik a tizenkettő közül, ami fejenként évi 1-1,2 millió forintot jelent, a bruttó keresetek havi 10 000 (azaz évi 120 000) forint körül mozognak a bányában. E kizsákmányolást tetézi a munkavédelmi előírások figyelmen kívül hagyása: azokon a munkahelyeken, ahol a vibrációs és zajártalmak megközelítik vagy meg is haladják az egészségügyi normát, csak hat órát szabadna elvileg letölteni, tehát „nem illő dolog 12-12 órás műszakban dolgoztatni az embereket”. Kritikára már csak azért sincs mód, mert nem lehet menni máshová a környéken, az emberek meg vannak felemlítve, bár a tavaly júliusban a bánya élére került üzemvezető, Túri László „szerencsére reformpárti, és ráadásul gyékényesi születésű”, a kiválás híve.

A fővárosi központú üzem és a község kiszolgáltatottsága egy tőről fakad, egyazon szocialista – vagy inkább a szocializmusban tökéllyé fejlesztett – vívmány (bár a jelenlegi adózási, finanszírozási szabályozás szerint nincs közvetlen kapcsolat köztük). Kiválóan lehetne hasznosítani például üdülési célra és a helybeli pénzforrások gyarapítására a szép tájon fekvő bányatavat, amire eddig nem került pénz, s amit a bánya önállósodása révén (saját vállalkozásban vagy a községgel együtt, esetleg külföldi közreműködéssel) bizonyára meg lehet oldani. Levelezőnk múlt év decemberében, a Csurgó és Környéke című lapban már felhívta a figyelmet, szóvá tette az üzemi közösség aggályait, felkérve a tanácsi és „politikai vezetőket, valamint dr. Horváth Ferenc akkori képviselőt: támogassák a vállalati központból való kiválást. Eredménytelenül.

„Végül – írja levelezőnk – Villon: Ballada a parlamenthez című művének pár sorát idézném lázadozva:

Most, hogy a bitó árnyékában állok,
a parlament eszéhez apellálok.
Mert jogában áll minden féregnek, dögnek
védekezni, ha életére törnek,

a kutya vonít, a kígyó sziszeg,
a farkas üvölt, s ebben a hideg,
tetves ketrecben, ahová bezártak:
csak én, csak én fogjam be a pofámat?”
(Faludy-átirat)

Szokolai István, a Kavicsbánya Vállalat igazgatója nem tartja korrektnek, hogy most, a vt-ülés előtt nyilatkozzon az ügyről. Nincs még előkészítve a kiválás – mondta –, nem készültek róla műszaki-gazdasági számítások. A gyékényesiek kérelme állítása szerint írásban csak most, május elején érkezett be.

– Mégis: a levél alapján az a kép alakult ki bennünk, hogy ez a centralizált vállalat megöli az önálló helyi vállalkozást és kezdeményezést. Meg tudja-e ön ezt cáfolni?

– Nem tudom, nem is akarom. De értse meg: ilyen ügy elbírálásához pontos adatok kellenek (mondom én, aki nem vagyok, nem is lehetnék vt-tag). Mert ugye, azt a bizonyos termelési értéket csakis gépekkel lehet előállítani. A gyékényesiek még azt sem írták le, mennyit akarnak az ott rendelkezésre álló gépekből.

– Bizonyára az egészet.

– Bizonyára. Jó német gépek vannak ott, igaz, egy kicsit régiek, de a célnak megfelelnek. Meg aztán itt vannak a pénzügyi dolgok…

– Van esetleg adósság, amit rájuk kellene terhelni?

– Erről nem nyilatkozhatok. Mindenesetre meg kell lenniük a megfelelő pénzügyi számításoknak is.

– A kiválási kérelem kapcsán is felvetődik, mennyire képtelen intézmény a vállalati tanács. Hiszen a legkülönfélébb üzemek küldötteiből áll, s ők egyszerűen leszavazhatják azt, aki válni akar.

– A vt-t nem mi találtuk ki. De mondom: bízom abban, hogy megtaláljuk a közös nevezőt: amin Gyékényes is nyer, és mi is.

– Hát, reménykedjünk.

• Belföld