Skip to main content

Zolnay János

Zolnay János: „Ez itt egy színes világ ”

2016. március 6.

Havas Gábor kirobbanóan tehetséges kutató, tanár és változóan sikeres menedzser, ha sikerkritériumnak azt a képességet tekintjük, hogy megteremtse a munkájához minimálisan szükséges intézményi kereteket. Kirobbanó tehetségének sziporkázó verbalitása élesen elüt kényszerű menedzseri szerepeinek nyelvi tétovaságától. A tehetséges, de kevéssé gyakorlatias bölcsészekről, akadémikusokról, kutatókról színes adomákat mesélnek kortársaik, de Havas nem fér bele a szórakozott professzor vagy a bogaras bölcsész közhelyes szerepébe.

Havas 70 – I. kötet >>>
Havas 70 – II. kötet>>>

Révész Sándor, Zolnay János: Én már csak provokálni szeretek

2014. március 5.

Beszélő-beszélgetés Bíró Andrással a From Victimhood to Citizenship című vitakönyvről – A magyar nyelvű verzió tavasszal jelenik meg.

Amikor több évtizedes emigrációból hazatérve, egy csomó tapasztalat birtokában megjelentél a magyar közéletben a nyolcvanas évek vége felé, az egyik általad használt kulcskategória a provokáció volt. Nemcsak abban az értelemben, hogy a közéleti vitákban gyakran használsz éles, tabutörő kifejezéseket, de ennek a kifejezésnek fontos szerepe volt a terepmunkád során is, mert szakmai hitvallásod szerint provokálni akartad a projektjeid résztvevőit. Csakhogy a provokáció szónak a magyar nyelvben kifejezetten ronda, méltóságsértő jelentése van. Akit provokálnak, az egyet tehet: nem hagyja magát. Nem gondolod, hogy taktikai, terminológiai hiba volt ennek a kifejezésnek a használata?

Neumann Eszter, Zolnay János: Szüdi János: „Ahol nincs véleménynyilvánítási szabadság, ott tanszabadság sincs”

Szüdi Jánossal, az egykori Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkárával Neumann Eszter és Zolnay János beszélgetett

Az Ön pályafutása a minisztérium jogászaként egybeesik a tanszabadságra, kimenet-szabályozásra, a szabad iskolaválasztásra és a normatív finanszírozásra épülő magyarországi közoktatás negyedszázados, most radikálisan lezáruló történetével. 1985-ben kezdődött el az a folyamat, amelynek során létrejött a világ egyik legliberálisabb, ugyanakkor legegyenlőtlenebb közoktatási rendszere. A nyolcvanas évek közepén már senki nem hitt a szocializmus életképességében, de a rendszerváltásnak sem láttuk jeleit.

Zolnay János: Beszélő-beszélgetés

Mohácsi Viktóriával, az Oktatási Minisztérium miniszteri biztosával



Zolnay János: A mediánszavazó meghódítása

Az elmaradt jóléti fordulatról


A jóléti rendszerváltás szocialista leleménye bizonyos értelemben a Fidesz négy évvel korábbi „több mint kormányváltás, kevesebb mint rendszerváltás” szlogenjére replikázott. De míg a Fidesz az addigi konszenzus felrúgását és a javak újraporciózását ígérte választóinak, a szocialisták békét hirdetve elosztási alkut kínáltak. Ebből adódóan az MSZP kampányjelszava rejtve hagyta a piacra dobott politikai áru, a jóléti újraelosztás legfontosabb dilemmáit, amit nem is nagyon lehet a párt marketingeseinek a szemére vetni.

Zolnay János: Érces hattyúdal

A közoktatás reformjáról


A közvélemény-kutatási adatok és a feltartóztathatatlan kétpártosodási trend alapján sokan úgy vélik, hogy a közoktatási reform az SZDSZ utolsó markáns ecsetvonása a Magyar Köztársaság politikai portréján. Mindenesetre a Medgyessy-kormány első komoly társadalompolitikai reformcsomagját éppen a szabad demokrata irányítású Oktatási Minisztérium terjesztette elő; a négy SZDSZ-es minisztérium közül eddig az egyetlen, amelynek önálló arca és a szocialistákétól lényeges pontokon eltérő politikája van.

Zolnay János: Térségiszony

Az Orbán-kormány és az önkormányzatok


Az Orbán-kormány kétbalkezes lokális politikájának nagy része volt a bukásában. A Fidesz úgy vélte, hogy polgármesterei, önkormányzati képviselői egységes, fegyelmezett országos mega-frakcióvá szervezhetők, az ellenzéki vezetésű városok szavazópolgáraival pedig előbb-utóbb meg lehet értetni, hogy a fejlesztési források elosztásáról a mindenkori kormány saját szempontjai alapján dönt.

Egyik számítás sem igazolódott.


Zolnay János:


A Fidesz másképpen reagált a vereségre októberben, mint áprilisban. Az országgyűlési választások elbukásába a Fidesz máig nem nyugodott bele, a helyhatósági kudarcot Áder János azonnal elismerte. Ezáltal óhatatlanul is elismerte az áprilisi eredmények el nem ismerésén alapuló politizálás kudarcát is. Az el nem ismerés kurzusának jövője attól függött, hogy sikerül-e a Fidesznek ismét döntetlen közeli eredményt kiharcolnia, és a választások tisztaságát újból kétségbe vonva tartósan megkérdőjelezni a képviseleti szervek legitimitását.

Zolnay János: Pro urbe

Telepösszevonás Nyíregyházán


A nyíregyházi önkormányzat az elmúlt két évben sokat tett az ország egyik legnagyobb cigánytelepe, az egykor Guszev kapitányról elnevezett, ma már a hivatalosságok által inkább Huszártelepnek nevezett városrész fejlesztéséért. Pályázati források mellett a város saját büdzséjéből is jelentős összeget fordított a telep fejlesztésére. Közmunkaprogramokat szerveztek, csatornáztak, kicserélték a vízvezetékeket, roma közösségi házat nyitottak.

Zolnay János: A Tocsik-botrány


„Jelentős megtakarítást értem el az állam, azaz mindannyiunk számára” – összegezte tíz hónapos munkájának hozadékát kissé archaikus stílusban Tocsik Márta, akit az ÁPV Rt. bízott meg azzal, igyekezzen peren kívül megegyezni az önkormányzatokkal az úgynevezett belterületi földekkel kapcsolatos követeléseikről. Utoljára a hetvenes években használták az „állam, tehát mi, mindannyian” fordulatot a Tervhivatal illetékesei.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon