Tömör leszek. Azoknak írom ezt, akik netán rászorulnak. –
– Tud jól visszajönni a világ. Nemcsak hajnalban (én három óra ötven körül kelek).
És itt most a viccek maradnak el: hogy „na ja, három óra én is ötven körül kelnék”, vagy fordítva, meg hogy – intellekt rákérdés! – „belül is?” Ezeket hagyjuk. De jelezzük.
Visszatér, vad robotban? Ahogy Baudelaire-t fordította, még a nagy hármasból, valaki. Nem.
Könnyű azt írni, hogy Párizsi Mindenszentek, és hogy lelkemmel jártuk Párizst, otthon is voltunk márist, még hogy a végtelenbe végest, meggyújtottunk egy mécsest, mert Halottak Napja volt épp, egy szomorú, de szép est.
Nekem Figaro jut eszembe, aki Le Monde, vagy Belmondo, aki mint Greg, a kerékpáros, Lemond. Vagy az a meglepő tanács, hogy gondoljak kicsit többet a Mari Nénire, ő akarná élvezni a jó megfelelő mai itteni írást, ahogy a módija, tegyek engedményt. Már nem érdemes, arra a kevés időre, amit hátra szeretnék, még át hátig. Csak hát ezek léhedelmes kijelentések, léhák tehát, mert épp elegen haltak meg – Szpéró, Samu, Poszi, Pipi Néni etc. – a kezemben, hogy tudjam: minden halál…
Nem könnyű e csatornaátkelés.
Viszont hogy túl sokat tudnék? Semmit.
„S más dolgokról”, írhattam volna alcímül. De miért? Nyelvünk adottságait végsőkig kell kihasználnunk; nem kell labdarúgósztárokat s -tetteket példának felhozni, hogy „zsebkendőnyi területen”, „villámszerű helyzetfelismeréssel”, nem. Egy komoly emberről komoly dolgok is jutnak az eszünkbe. A cím három szava a dolgozatnak eme tartalmát is kellően kifejezi.
Az ötvenes évek végén, ha jól mondom, az akkori Nagyvilág folyóirat egyik cikkét kátéként olvasták kollégáim. Nekem a kátékhoz kevés érzékem volt.
Egyszer nekem meg lehet bocsátva.
Szép Ernő voltam?
Dehogy, dehogy
Csak bocsánat!, hogy mindezt így akkor kell írnom, mikor valami oly megbocsáthatatlan még, mert hogy élek, és én tudom, és én tudom – kétszer is mondom ezt, mert semmit se tudok, egyrészt, másfelől meg oly bűnökkel vádolhatom magam… no, akkor valamit mégis tudok, vagy hazudtam előtte épp, netán épppenség azzal, hogy majd még vádolni is én… Majd más, s ez jogos; bocsánat!, mindössze is akkor kell megírnom ezt, mikor még nincs aztán, amit Ő így mond, ugyancsak a Margit-szigetről, hogy az jut e
Csatavesztés a földeken.
Honfoglalás a levegőben.
Madarak, nap és megint madarak.
Estére mi marad belőlem?
Estére csak a lámpasor,
a sárga vályogfal ragyog,
s a kert alól, a fákon át,
mint gyertyasor, az ablakok;
hol én is laktam, s nem lakom,
a ház, hol éltem, és nem élek,
a tető, amely betakart.
Istenem, betakartál régen.
Pilinszkynek ez az „ima” nem tartozik már az első – vagy akár a „második” – korszak költeményei közé.
1943-ból eltettem több marék fenyőtűt. Állatkertemben ez a zöldes-fakó anyag volt az alom. Víg Lóversenyt játszottunk totalizatőrrel, karton játéktáblán. Valamivel Szenteste napja előtt apámmal a pesti oldalról jöttünk haza, s a Rudas-fürdőnél a Gellért-hegy alatti járdát választottuk; nem a Duna-parti fürdőoldalt. Körülbelül mikor mi is abba a magasságba értünk, bevágott a gránát, s valakinek ott elvitte a kezét.
Egyszer, úgy egy ilyen hétvégén, hogy mozdulhatós enyéim pihenni tértek – ó, nem haltak meg! csak elutaztak, s még messze sem; messzebb utazni magam szoktam –, mondom, egy ilyen alkalommal gyönyörűen kisikáltam a szemétládát a konyhában, s ezzel rögvest el is büszkélkedtem enyéimnek, ahogy ők hazatértek megint.
Szeretem, hogy ezt olyan kedélyességgel lehet elmondani, amilyenek 1945 után voltak a német nyelvű – osztrák – ábécéskönyveim. Kevésbé volt kedélyes, hogy 1949-ben e könyvsornak vége szakadt. Most akkor ennek azért, hallom, úgy semmiképp sem fog. S ez jó.
Ebben a sorozatunkban arra kértük Kedves Szerzőinket, hogy Szilágyi Lenke egy-egy képére komponáljanak szöveget.
A cikk a Beszélő nyomtatott kiadásában olvasható.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
8 év 4 hét
10 év 29 hét
10 év 33 hét
10 év 33 hét
10 év 34 hét
10 év 34 hét
10 év 35 hét
10 év 37 hét
10 év 37 hét
10 év 37 hét