Ezzel a címmel nyílt kiállítás a Szépművészeti Múzeumban a Giovanni Battista Piranesi tiszteletére meghirdetett pályázat válogatott műveiből. A téma Budapest volt, s műfaji, stílusbeli meghatározás nem lévén, az alkotók szabadon megvalósíthatták ötleteiket. E kötetlenség eredményei és félresiklásai egyaránt láthatók.
Nagy művek alkotásához ki kell lépni az aktualitások szorításából oda, ahol a személyiség és gondolat szabadon kibontakozhat, egymásra találhat.
Walter Kaitnának ehhez matematikai és fizikai jártassága, tudása adta meg a biztonságot. Építészetet tanult, majd tervező, tanár és vállalati vezető lett, a képzőművészettel negyvenéves kora után kezdett el foglalkozni, korábbi, a feszültség eloszlásával és az elasztikus formaváltozatokkal kapcsolatos kutatásait kiteljesítendő.
A festményről egy kutató tekintetű, szeretetre éhes, sérülékenynek tűnő fiatalember néz ránk. Pérely Imre önarcképe 1916-os keltezésű, tizennyolc éves volt ekkor.
Önkéntesként részt vett a világháborúban, majd képzőművészetet tanult Budapesten. Megismerkedett a kor vezető művészeivel, róluk készített rajzai alkották első albumának anyagát, melyet 1922-ben adott ki. Előszavában Tóth Árpád „megannyi kis lélektérkép”-ként jellemezte a rajzokat. Pérely nem stilizált. Közel állt hozzá a karikatúra jellemet, egyéniséget hangsúlyozottan megmutató műfaja is.
Katona Zoltán, Nayg István, Palkó Tibor és Sebestyén Zoltán műveihez nehéz út vezet. Több száz farönk áll az ablakok előtt és fekszik a padlón a Műcsarnok Kiállítási Csarnokának első termében. Más nincs is ott, a figyelmet az óvatos áthaladás köti le. Elég megtekintenünk a nagyméretű alkotásokat a belső termekben, hogy megértsük, a művészeket nem csupán a barátság és a rokon érdeklődés szervezte csoporttá: a kiállítás közös gondolkodás és munka eredménye.
Ismerősnek tűnnek Jindrich Streit dokumentumfotói, a tyúkokat etető pap, a tűzoltócsapat, a lőgyakorlatot végző nők Forman, Menzel és mások filmjeiből. Csakhogy ezeken a képeken nincs feloldás. Ez inkább egy szomorú, mintsem groteszk kiállítás.
A legkínzóbb probléma a magány. Egyéni és csoportos, legfeljebb kutyák, macskák, lovak, televízió (amely akkor is be van kapcsolva, ha már nincs adás) enyhíti. A fekete-fehér képek erősen szemcsézettek: az amúgy is brutális valósággal még brutálisabban szembesülünk. A szépség itt a gyengédség.
Kell ez a kiállítás, válaszolom az elképzelt ellenvetésekre, hogy elég volt már az emlékezésből, van a világnak egyéb baja is, hagyjuk a múltat, és így tovább. Kell, mert lehetővé teszi, hogy megértsünk valami keveset abból, ami történt. Eltelt ötven év. Többen vagyunk már, akik később születtünk. Akik nem tapasztalhattuk meg, hogy a tudat alatti félelmek, a konformitás, az irigység hogyan választotta ketté az emberiséget olyan erővel, hogy a kettéválasztások sorában az utolsó az azonnali halál és a lassú haldoklás közé tétetett. Dokumentumokat, adatokat, fényképeket látunk.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
7 év 18 hét
9 év 43 hét
9 év 47 hét
9 év 47 hét
9 év 48 hét
9 év 49 hét
9 év 49 hét
9 év 51 hét
9 év 51 hét
10 év 22 óra