Skip to main content

Makkai László

Makkai László: Átmentés művészeti alapon

– visszatársadalmasított államosítással


A nemrég kimúlt évtizedek pártállami „mindenhatója” a művészet magasztos szféráját sem kímélte. Saját képére teremtette azt is. A művészi alkotás szabadsága, a korlátozásoktól mentes piaci mozgás, a demokratikus szervezeti és intézményi rendeződés kispolgári csökevényei helyett mindent tudó párthatározatok és ellentmondást nem tűrő kormányrendeletek által irányított, masszív kliensrendszerre támaszkodó kíméletlen kézi vezérlés útján formálódott a honi művészeti élet a szocializmus emberarcú képére.

Makkai László: Rendszereltolás…

6 hatós beavatkozással


A játszótér adott, a játékszabályok tisztázatlanok, a csapatok esetlegesek, a játék zajlik. Az győz, aki érdekérvényesít. Aki érdekeit leginkább tudja artikulálni, s persze a leghangosabban. Mindez a teljes esélyegyenlőtlenség körülményei közepette. E mérkőzés különleges sajátossága, hogy nem tudni igazából, ki az edző, a bíró, a játékosok vagy a közönség. Mindenki a pályán. Összekeveredik a vereség és győzelem, mindenki drukkol az ellenfélnek is, s a szidalom saját fejére száll.

Makkai László: Szóból ért az ember – félre – a nép szavából


Sebváltás zenével

Alig két éve még úgy tűnt, hogy országunk egy Európa felé száguldó sportkocsihoz kezd hasonlítani. Mégis mára egy rozzant tragacsban találjuk magunkat, amiben a „rendszerváltó” már a kettest se bírja bevenni. Mit tesz ilyenkor a vezető? Nem, nem bízza a szakemberre a javítást, de nem is gyürkőzik neki maga, hanem kiszáll, és jó nagyokat rúg bele.


Makkai László: Derülj, derülj asztalkánk!


Tavaszi szél…

Forradalmi átmenetünk békés árhulláma sajátos módon nem az utcán hömpölyög, hanem kerek asztalok körül csordogál. Nyugodt erejének minden lassúsága ellenére sem látszik biztosnak, hogy sokáig medrében tartható, vagy a neki megfelelő mederbe terelhető. Egyszer csak az utca felé veheti az irányt, folyása egyre sietősebbé és irányíthatatlanabbá válhat, mígnem elsöpör mindent, ami útjába kerül. Ebbe azután beleroppanhat a népnemzeti gerinc éppúgy, mint ahogy törhet a szabad madár szárnya. Elfolyik a bor, kipereg a búza, oda a békesség.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon