Skip to main content

Ljudmila Petrusevszkaja

Ljudmila Petrusevszkaja: Jeladás a mélyből


Gyerekkoromban úgy tudtuk, hogy a halálraítélteket kivégzés előtt uránbányába viszik dolgozni. Három-négy hónap ráadás az életből. Aztán hallottuk azt is, milyen aljasul végzik ki őket. Az elítéltnek ott lenn, a tárnában olvassák föl a kegyelmi kérvény elutasítását, aztán összekötözik, arccal a földre, tarkójához a pisztolyt, és beleeresztenek egy sorozatot. Ennyi.

Kínában megint másképp. Egy futballpályán széksorokat állítanak fel, végigmegy egy ember, és tarkón lövi a bekötött szemű elítélteket. Technikai újítás: a szék mögé karót vernek, ahhoz kötik az áldozat kezét.


Ljudmila Petrusevszkaja: Az apa


Élt egyszer egy apa, aki sehogyse talált magának gyerekeket, bármennyit is kereste őket a nagyvilágban. Ment, ment, kérdezősködött mindenfelé: nem futottak errefelé az én gyerekeim? Csakhogy amikor megkérdezték tőle, hát hogy néznek ki azok a gyerekek, hogy hívják őket, kisfiúk-e vagy kislányok, és így tovább, erre az apa semmit sem tudott mondani. Mégis tudta biztosan, hogy valahol meg kell lenniük a kicsiknek, és kereste őket tovább. Egyszer, késő este meglátott egy öregasszonyt, megsajnálta, elvette tőle a nehéz szatyrát, és elvitte egészen a lakása ajtajáig.

Ljudmila Petrusevszkaja: Nagy októberi ellenforradalom


A hadirokkantak nálunk mindig is nemzeti szentek voltak: lábatlan repülőstiszt, félkarú író, béna vagy vak költő, előttük hajolunk földig. Hogy miért?

Mert az októberi forradalom minden fő eszméjét Krisztustól és a keresztény vallásból vettük át: oszd szét minden vagyonod, add oda mindenedet a másik embernek – hangzott az egyik parancs. A másik pedig: legyen minden nemzet egyenlő, ne legyen se hellén, se júdeai. Csak egyetlen parancsról feledkeztek meg a forradalmárok: a „ne ölj” parancsáról.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon