Skip to main content

Láng László

Láng László: Eurováz(lat)

1992 a világpolitikában


Az egység hűvösödő vágya

Az európai egység mind ez idáig a kormányok műve volt. Az egységes európai piac, majd az európai unió gondolata nem valamiféle tömegnyomás hatására öltött testet, s e valóban merész jövőkép messzire tekintő politikusok, dolgukat tudó közszolgák aprómunkája, parlamenti, bizottsági csatározásai nyomán bontakozott ki. Egy bizonyos ponton túl azonban – melyhez, úgy tűnik, 1992-ben érkeztünk el – ezt a folyamatot már nem lehetett tovább irányítani a politika rutineszközeivel, a választók tényleges igenlése nélkül.


Láng László: A szent tehén


Évekkel ezelőtt megfogadtam: írok mindenről, ami külpolitika vagy külgazdaság, legjobb tudásom szerint, legjobb lelkiismeretem szerint – ha van véleményem. Egy kivételt tettem, s ez Bős–Nagymaros volt. Nem írok az erőműről, mert a műszaki téteket, érveket nem értem, s mert teszik ezt tanult s lelkes környezetvédők nálam sokkal jobban. Ráadásul nem vagyok elkötelezett környezetvédő: úgy véltem s vélem, hogy az emberi, politikai szennyezés környezetünkben ma fenyegetőbb, mint környezetünk fizikai szennyezése. Lehet persze, hogy ez rövidlátás; biztosan az.

Láng László: Csurka, Lantos, Soros és a többiek


De!!! A C-Span közvetített és akire tartozott, látta, hallotta és talán értette is a vitát. A jegyzőkönyvezők a helyükön voltak, és a képviselőház dokumentumai között bárki, bármikor fellapozhatja az elhangzottakat. A kormányzati döntéshozók és a külföldi diplomaták, akiket a magyar ügyek a legcsekélyebb mértékben is érintenek, a vitát követő reggelen az asztalukon találhatták. És ha idejük, kedvük úgy hozta, olvashatták, a Ház üléséről készült „briefing”-et.

Láng László: Lisszabon után


S itt nem csak a mi többnyire éretlen reményeink fogyatkozásáról van szó: az az Európai Közösség, amely a nemet mondók nélküli töretlen előrehaladásról beszél, már nem az alapító atyák egyhangúságot kívánó római szerződésének szellemében szól. Az az Európai Közösség, amelyben Kohl kancellár (választóinak közhangulatát visszhangozva) már nem kívánja, hogy a Közösség gyermekei „azonos játékszabályok alapján” játsszanak, előbb-utóbb talán a Közösség közös játékszabályait is megkérdőjelezheti.

Láng László: Üzenet Dunán innen s Tiszán túlra…


Tudós publicisták, Molnár Gusztáv és Vajna János vitatkoznak – váltott fegyverekkel – a Beszélő és a Magyar Hírlap hasábjain. A vita tárgya – gondolom – a magyar Közép- és/vagy Kelet-Európa politika iránya, mikéntje, hogyanja, avagy a szerzők történelemszemléletének és -értelmezésének különbözősége. E vitába kívülről beleszólni oktalanság lenne; hadd legyen a folytatás a vitatkozók belügye.

Válaszcikkét Molnár Gusztáv Los Angelesből keltezi. (Magyar Hírlap, 1992.


Láng László: Mi volt ott?


1989 a forradalmak s áttörések; 1990 a nagy mámor utáni kábulat és feleszmélés éve volt. 1991-ben aztán nekilódultak azok a folyamatok, jók s rosszak, ígéretesek és vészterhesek, amiket „a nagy rendszerváltás” végül is kikerülhetetlenné tett. Aligha kell különösebb jóstehetség annak megjövendöléséhez, hogy még évekbe, ha nem évtizedekbe telik, amíg a világ a maga új működési módját, a majd fél évszázados korábbi rendet felváltó létezési módját kiizzadja.

Láng László: Ne vigy’ minket a kísértésbe

Határhelyzet


Egy politikai kurzus helytállósága sok mindenen megmérettetik. Politikai barátok és ellenlábasok, külországi partnerek és bajkeverők, honi polgárok ezrei kísérik lankadatlan figyelemmel lépéseit. Értékelik vagy éppen bánják, ha következetes, tiszta vonalvezetésű, a lehetőségekkel élni tudó és itthon s külföldön eladható. Kimondják, ha e vonalvezetés nincs ínyükre, vagy ha úgy vélik, hogy a kurzus jó, csak éppen nincs rá vevő. De mindnyájan, ellenfelek s szimpatizánsok is csak fintorognak, szemöldöküket vonják, ha kiderül, hogy e kurzus maga sem tudja, hogy mit akar.

Láng László: A másnap reggelén


Születésnapok, halálnapok, ünnepnapok. Mondják: az emberi emlékezetnek szüksége van az ilyen kapaszkodókra. S hát valóban: gyermekem születésnapja, házasságom évfordulója, a karácsony – igen, mind gondolkodásra, számvetésre késztet. Bizonyára egy népnek is szüksége van ezekre az órákra, győzelmi és halotti torokra, legendákra, sírásra és táncra. Talán emlékezik ilyenkor, talán magába száll, talán okoskodik. Talán ráeszmél a győzelmek múlandóságára s a veszteségek időtállóságára.

Láng László: Tegyük fel kérdéseinket!


Kábán szédülünk Európa felé, s végső soron jól van ez így. Már ami a szédületet, s nem ami a kábaságot illeti. Mert mi sem természetesebb, mint hogy egy olyan negyven év után, amelyben a felettünk uralkodó hatalom saját szintje felé rántott, olyan új hatalmak felé vágyódunk, amelyek hosszabb távon többet adnak, mint amennyit visznek. Nem azért adnak többet, mert kevésbé önzők: a nemzetállamok vagy éppen a nemzetállami integrációk önérdeke a nemzetközi mozgások legfontosabb hajtóereje volt s marad.

Láng László: Többszólamú külpolitika

Határhelyzet


Ha jól emlékszem, néhány hete Tamás Gáspár Miklós volt az első, aki egy vitában az ilyenkor valóban indokolatlan szemérem nélkül feltette a kérdést: végtére is, ki „csinálja” itt a külpolitikát? A Külügyminisztérium, az Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma (NGKM), a Honvédelmi Minisztérium (HM), vagy netán a miniszterelnöki hivatal egymással is versengő tanácsadói, államtitkárságai, tárcanélküliségei?

E szakmai körökben már huzamosabb ideje borongó kérdés – úgy tűnik – visszhangra talált.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon