Skip to main content

Kende Péter

Kende Péter: Habent sua fata revolutiones…

Takács Géza: Négyezernyolcszáz leütés a kis hazugságtárból (Beszélő, 1994. november 1.)


Tisztelt barátaim!

Nem tudom, honnan veszi Takács Géza, hogy „’56-ról mindenki hazudik, nincs közöttünk senki, aki az igazat mondhatná”, s hogy „’56-tal nem lehet semmit sem kezdeni” (Beszélő, 1994. dec. 1.).

Abban persze igaza van, hogy ’56-ról ma is sokan hazudnak (habár másképp, mint azelőtt), sőt még abban is, hogy a mítoszok és az antimítoszok szintjén nehéz 1956-ról úgy beszélni, hogy ne legyen benne füllentés, elhallgatás, hamis általánosítás, lakkozás. No, de engedelmet, ez a világtörténelem minden eseményéről elmondható.




Kende Péter: A „nemzeti oldal”


Erről a dologról – a szókapcsolat mögött keresendő valamiről – annyi, de annyi szó esett az elmúlt években, hogy bajosnak tűnhetik valami meghallgatásra érdemeset mondani róla. Az alábbi elmélkedés mégis ezzel próbálkozik. Az olvasó dolga eldönteni, hogy sikerült-e.

Kezdjük a „nemzet”-tel.


Kende Péter: Kedves Barátaim!

Kende Péter: A magyar–szlovák alapkérdés (Beszélő, 1994. szeptember 1.)


Távküldési műhiba következtében sajnálatosan kimaradt egy fontos bekezdés a szeptember elsejei számban megjelent cikkemből. Ebben a következő gondolatot fejtettem ki:

Mi, magyarok, természetesnek tartjuk, hogy az ország területén élő szlovákok, németek, románok stb. a magyarországi politikai közösség részének tekintik magukat, s megijednénk attól, ha – ellenkezőleg, szlovákjaink a szlovák politikai nemzet, németjeink a Német Szövetségi Köztársaság, románjaink a romániai államnemzet részének vallanák magukat.


Kende Péter: A magyar–szlovák alapkérdés

Lassan a nemzettesttel!


Nem tartozom a magyar külpolitika titoktudói közé, ennélfogva nem tudom, hogy a magyar–szlovák alapszerződés milyen gyakorlati problémákat vet fel. Ismerem viszont azokat a véleményeket, amelyek szerint az ügy „föl van nagyítva”, hiszen a szlovákok határrevíziós félelmei alaptalanok, Duna-ügyben jó megoldás most már nincsen, ami pedig a magyar kisebbség helyzetét illeti, az alapvetően nem a két ország közti megállapodástól függ, hanem a szlovák belpolitika alakulásától.

Kende Péter: …a köz társaságáról


Amióta megindultunk „vissza Európába”, a politológusok által „demokratikus átmenetnek” nevezett úton, újból és újból fölvetődik a kérdés, hogy tulajdonképpen hova vezet ez az út. Hogy minek kell búcsút mondani (diktatúra, kényszergazdálkodás stb.), az nagyjából világos. Mint ahogy ahhoz sem igen fér kétség, hogy – sajnos – megint egyszer „utolérni” kell a boldog Nyugatot, méghozzá ezúttal messzebbről, mint valaha is a XIX.

Kende Péter: …Antall József örökségéről


Fél évvel halála után még korai, nem is ildomos, egy államférfi művéről – arról, hogy mit művelt – teljes mérleget vonni. A másodszor is legitimált s politikailag balra kanyarodó új Magyar Köztársaságnak azonban megkerülhetetlen kérdőjele első miniszterelnökének politikai öröksége.

A valaha MDF-es Krasznai Zoltán teljes joggal írta nemrégiben (Magyar Hírlap, június 8.), hogy egy politikust, „rendelkezzék bármilyen kitűnő kvalitásokkal is, a hibái, mulasztásai legalább annyira minősítenek, mint az erényei”.


Kende Péter: …az etnikumról


„A magyar népnek szüksége van a zsidó etnikumra mint kiegészítő elemre” – mondotta egy-két héttel ezelőtt egy Budapesten megtartott cionista konferencián Szentágothai János professzor, akadémikus, a távozó Országgyűlés tagja. A kijelentést nem azért idézem, mert bajom van vele: ellenkezőleg. Én is úgy gondolom, mint Szentágothai – s mint előtte Ady és még oly sok más jeles magyar a XIX. század óta –, hogy a magyarságnak igenis szüksége van a zsidó népelem beolvadására és arra a kulturális hozamra, amit ez a „vérkeveredés” maga után vont.

Kende Péter: A választások tétje és a liberális esély


A közelgő országos választások tétjéről a vélemények megoszlanak, mint ahogyan arra vonatkozóan sincsen egyetértés, hogy milyen kimenetel várható, s hogy ezek közül melyik a kívánatosabb. Hogy csak a két leggyakrabban hallható, legerősebben hangoztatott álláspontra szorítkozzunk: a tét, nemzeti-keresztény nézetben, a nemzetietlen liberálszocialista baloldal hatalomra jutásának megakadályozása; liberálszocialista nézetben pedig a jelenlegi kormánytöbbség megbuktatása.

Kende Péter: Mit ígérhetnek a demokraták?

Elmélkedések a távolból – IV.


Mit vár az a már sokat emlegetett „közember” a jövő tavasszal esedékes országgyűlési választásoktól? Elnézést kérünk az olvasótól, hogy sorozatunk befejező írását egy mindenki által jól ismert és unalomig ismételgetett igazsággal kezdjük, de a triviálisan igaznál aligha van jobb fogódzópont.

Kende Péter: Mi nyomasztja a demokratákat?

Elmélkedések a távolból – III.


Mielőtt e kihívás teremtette helyzet feltérképezésébe bocsátkoznánk, foglaljuk össze még egyszer, hogy tulajdonképpen mit is vádol a közhangulat nagy-nagy keserűsége? Csak az életviszonyok romlását, a növekvő létbizonytalanságot, az alvilág elszabadulását? Vagy a közügyek intézésének módját is? Mindkét előző írásunkban arra hívtuk fel a figyelmet, hogy a köztársaság működését és intézményeit az egyszerű polgár alig érzi inkább sajátjának, mint a kommunista államot, s hogy az általános csalódásban ennek a hatása is ott van.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon