Roland Barthes: A szöveg öröme. Irodalomelméleti írások. Ford. Babarczy Eszter, Kovács Sándor, Mihancsik Zsófia, Romhányi Török Gábor. Osiris Kiadó, Bp. 1996, 118 o., 780 Ft. – Angyalosi Gergely: Roland Barthes, a semleges próféta.
Úgy látszik, ez most így megy.
A már nem egészen fiatal, de még nagy öregnek sem nevezhető költők (Nádasdy Ádám, Parti Nagy Lajos mellett most Kántor Péter) olyan kiadásokkal állnak elő, amelyek egybegyűjtik a régebbi köteteket (nagy részüket vagy bőséges válogatást belőlük), és hozzáteszik az elmúlt években keletkezett új verseket. Spekulál, persze, az olvasó – mit jelentsen ez? A könyvkiadás újabb technikai trükkje? (Az olvasó jobban harap a teljes kiadásra.) A szűkös megjelenési lehetőségek kényszere? Vagy: a fiatal középnemzedék lezár, összegez, számvet?
Megjelenik Parti Nagy Lajos válogatott verseinek kötete, az Esti kréta, de hát itt a nyár, aztán a zaklatott ősz, az ember kicsit el is bambul (meg megszűnik kedvenc lapja, efféle apró kellemetlenségek), s mire észbe kap, már nagyszerű műbírálatok jelentek meg a fent említett könyvről, akkor hát mit tegyünk?, morfondírozik, az 1995-ös év talán legjobb verseskötete mellett szó nélkül nem lehet elmenni.
Az bizony meglehet, hogy a Nagy Fordulat után nem kerültek elő a remekebbnél remekebb művek az íróasztalfiókokból, mert nem is voltak ott; előkerültek viszont az íróasztalokról. Kiderült, hogy talán az asztal lapja alkalmasabb az alkotásra, mint a fiókja. Az elmúlt 6-7 évben káprázatos versek, elbeszélő művek és esszék íródtak; ha már nem is emlékezünk valamennyiükre, olykor nem árt felfrissítenünk halványuló emlékeinket, egymás mellé tenni néhányukat.
Van egy nő. Szeret. Van egy nő. Gyűlöl. Van egy könyv. Esterházy Péter írta. Benne sok-sok apró szöveg, szám szerint 97 (szép prímszám), és majdnem mindegyikük így kezdődik. Hol így, hol úgy. Hol „szeret”, hol „gyűlöl”. Hol csak „sz”. Hol csak „gy”. Sőt, hol „férfi” (de nem, mégis nő). Nem szabályosan váltakozik (szeret, nem szeret).
Nagyon muris. Mulatságos, érdekes, jópofa.
Nagyon bosszantó. Unalmas, érdektelen, jópofáskodó.
Szóval: kettős. Lehet, hogy lesznek olvasók, akik szeretni fogják ezt a könyvet, de gyűlölni talán túlzás.
A latin-amerikai írók – García Márquez, Vargas Llosa, Carpentier, Cortázar és persze Borges – komoly itthoni sikere mintha azt mutatná, hogy bizonyos nemzetek irodalmaira különösen érzékenyen rezonálnak a magyar olvasók. Távolról sem csak az egzotikumot, a mesét, a mítoszt vagy a megformálás újdonságát fedezzük fel ezekben a szerzőkben; amilyen messzi és idegen világról adnak hírt, annyira érezzük némelyiküket már-már magyarnak. És így van ez az írekkel és a lengyelekkel is. Lehet, hogy mindez csak széplelkű képzelgés; de talán racionális magyarázata is van.
Igen, valami rémlik. Századvég, preszimbolizmus. Ha Vajda híd Petőfi és Ady között, akkor Komjáthy kik között is? Meg, hogy szomorú sors, egyetlen kötet, A homályból, verscím is. Felvételizők említsék meg Nietzschét és általában bölcseleti érdeklődését. Antológiákban van tőle hat-hét vers; már-már kórosan túlpumpált én-tudat, némi fellengzés, expresszív, felfokozott kifejezésformák, mérhetetlen elvontság és mérhetetlen szenvedély.
Ennyit lehet tudni.
Összkiadásokra gyanakodni: jogos. Összkiadás nincs, mert mindig találhatni egy újabb kéziratot, töredéket, cetlit, mindig van hiányzó adat vagy adalék. Vagy ha mégis van összkiadás, az maréknyi embernek szól, tudósoknak, beavatottaknak, mániákusoknak. Belelapozni lehet, elolvasni nem. Esetleg lehet könyvespolcunk dísze: egységes színfelület, mint hajdan a pártirodákban a Lenin-összes, vagy manapság a Hatályos Jogszabályok.
De elsősorban és végtére is: minek? Mozartot nem a K. 233 („Leck mich im Arsch”) miatt hallgatjuk (bocsánat), hanem, mondjuk, a K.
Mocskos szájú, durva csavargó, és szánalomra méltó, gyerekes szegényember; kőkemény őszinteség, és szemenszedett hazugság; maró gúny, és érzelgős önsajnálat; örök magány, emberiszony, és haverok, szeretők, cimborák garmadája; csábítás és eltaszítás – ez Charles Bukowski világa.
Csak győzzünk kimászni a feltoluló közhelyekből.
Hogy Tolnai Ottó új kötete, amely (mint látni fogjuk, furfangos félrevezetésként) az Új prózák könyve alcímet viseli, vérbeli költői alkotás, a lírikus prózai remeklése, lenyűgöző kalauza Tolnai verseinek és prózáinak egyaránt. Hogy összevethető a lírikus elbeszélő és az elbeszélő lírikus: Tolnai lírájában is gyakorta ott a láthatatlan, elmondatlan történet, történetei pedig a líra elvei szerint építkeznek, metaforák és asszociációk sodorják előre a mondatok sorát.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
8 év 4 hét
10 év 29 hét
10 év 33 hét
10 év 33 hét
10 év 34 hét
10 év 34 hét
10 év 34 hét
10 év 37 hét
10 év 37 hét
10 év 37 hét