Az 1945–1946-ban kitelepített szudétanémetek ügye miatt amúgy is „túlterhelt” cseh–német viszonyt néhány hónapja még tovább bonyolítja a német szövetségi parlament által elfogadott menekültügyi törvény. A csehek ugyanis attól tartanak, hogy az 1993. július 1-jével érvénybe lépő német törvény nyomán a cseh–német határon át Németországba özönlő illegális bevándorlókat egyszerűen visszaküldik Csehországba.
Mennyire találta bársonyosnak a „bársonyos forradalmat”?
Először is: szerintem ez nem volt forradalom, legföljebb csak „bársonyos”. Amikor a parlamentben megkezdődött az első, ún. kooptációs időszak, még ott ültek azok az emberek is, akik már több évtizede képviselősködtek rég kialakult „rend” szerint. Nagyon fegyelmezettek voltak. Ha tízperces volt a szünet, ők tíz perc múlva a helyükön ültek. A plénumokra referátumokat készítettek, s az első nap reggelén menetrendszerűen felszólaltak. Ezek voltak az ún. tízperces tréningek.
– Mindenekelőtt gyorsabb rendszerváltozást várunk: az egyértelmű, lendületes lépések az embereket is racionálisabb viselkedésre késztetnék, gazdasági és politikai téren egyaránt. Nem lehet lemondani arról, hogy lecseréljük a régi vezető gárda egy részét, főleg a gazdasági apparátusban, de ebben nem merülhet ki a változás.
A parlament által elfogadott gazdasági programot jónak tartjuk, bár vannak gyenge pontjai. Főként az, hogy túl későn indul be. Kilenc hónapot veszítettünk.
Csehszlovákia belső életére nemcsak a múlt heti áremelések vetnek árnyékot, hanem a legkülönfélébb szociális és etnikai problémák is. Ilyen körülmények között még nagyobb erővel törhetnek felszínre a csehek és szlovákok közti, régóta halmozódó feszültségek.
A szlovák nemzet önállósulási törekvéseinek mind erősebb hulláma nemcsak a külföldet lepte meg, hanem magukat a cseheket is.
A lengyel társadalom tudatának állapotát – kezdte Ilowiecki – erősen befolyásolja a társadalom biológiai-fizikai állapota. A statisztikai adatok s a mindennapi tapasztalatok is katasztrofális romlásról tanúskodnak, amit a társadalom elöregedése s az ezzel járó elszegényedés jelez. 20 év alatt megkétszereződött az eltartandó öregek száma. Ennek nyomán fel-feltűnik az a veszélyes és embertelen nézet, hogy a lengyel gazdaság javulása azért nem látható, mert „az öregek megeszik a megtermelt termékeket”.
Illuzórikus demokratizálás
Kelet-Európa egyetlen országa sem hagyta maga mögött igazán a kommunizmust, s ennek legjobb példája éppen Lengyelország. A régi maradt a lengyel diplomáciai küldöttségek összetétele, az egyetlen újdonság, hogy e küldöttségek élén feltűnik egy-egy, az ellenzékhez kötődő, nem kommunista egyéniség is. De az ilyen delegáció-vezetők a kommunisták dolgát könnyítik meg, mert hitelt érdemlőbbé teszik a delegációt. Ugyanez a helyzet a hírszerzésben és a különféle titkosszolgálatokban is.
– Milyen pártok és szervezetek működnek Bulgáriában ?
Ognyan Szaparev: A több mint egy hónapja, Szófiában folyó kerekasztal-tárgyalás ellenzéki résztvevője a Demokratikus Erők Szövetsége (DESZ), amely több pártot és a mienkhez hasonló klubot tömörít magában. Tagja például a Szociáldemokrata Párt és a Nikola Petkovról elnevezett új parasztszövetség is.
Akik a „mindenben teljesen egységes Szolidaritás” ábrándképét kergették, azoknak számára sokkoló lehetett az a felismerés, hogy a Szolidaritás vezetőségében már korán kialakult három politikai központ. Az első ilyen központ a Parlamenti Polgári Klub Elnöksége (lengyel rövidítése: OKP); a második Tadeusz Mazowiecki és kormánya; a harmadik pedig Lech Walesa és a Szolidaritás szakszervezet Országos Végrehajtó Bizottsága Gdanskban.
A mazóviai „lengyel németek” drámája 1944-ben kezdődött. Ekkor a Vörös Hadsereg katonái minden gyűlöletüket és bosszújukat az első németlakta terület lakóin, rajtuk töltötték ki. A hivatalos lengyel közigazgatás olyan őslakosként kezelte a mazóviai németeket, akik nemzetileg megbízhatatlanok és politikailag gyanúsak. Így alakult ki az a tragikus helyzet, hogy míg a háború előtt, a német fennhatóság alatt, mint „lengyel disznókat” érte őket megaláztatás, addig a háború után a „német disznók” megjelölés volt ürügy az üldöztetésre.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
8 év 3 hét
10 év 28 hét
10 év 32 hét
10 év 32 hét
10 év 34 hét
10 év 34 hét
10 év 34 hét
10 év 36 hét
10 év 37 hét
10 év 37 hét