A kormány veresége után a Független Lengyelország Konföderáció azonnal kísérletet tett, hogy saját jelöltjét szavaztassa meg miniszterelnöknek – egy gyakorlatilag ismeretlen vidéki pártaktivistát. De az ellenzék rosszul olvasta a törvényt: bizalmatlansági szavazás után Walesa elnök térfelén a labda. A parlament csak a bizalmatlansági indítvány részeként ajánlhatta volna saját jelöltjét.
Suchocka, ahogy a törvény előírja, azonnal beadta lemondását az elnöknek.
A varsói sajtó már akkor „történelminek” nevezte a visegrádi csúcstalálkozót, mielőtt megkezdődött volna. A lelkesedés érthető: a Magyarországon aláírt nyilatkozat talán véget vet annak az elszigeteltségnek, amelyben Lengyelország több mint tíz éven át élt, s amely egyáltalán nem szűnt meg a kommunizmus közép-európai bukásával.
A lengyel elszigeteltséget elsősorban a kommunista rendszerek félelme okozta: elzárkóztak Lengyelországtól, nehogy elterjedjen a Szolidaritás vírusa a „baráti országokban” is.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
8 év 13 hét
10 év 39 hét
10 év 42 hét
10 év 42 hét
10 év 44 hét
10 év 44 hét
10 év 44 hét
10 év 46 hét
10 év 47 hét
10 év 47 hét