Rég nem érvényes már az eredetiség parancsa, szabad prédává lesz minden, mi egyszer létrejön. Sally Potter Orlando című filmjében másé a történet, másé a látványvilág. Ha valamiben, hát abban hűséges Virginia Woolf regényéhez, hogy szépen és kifejezőn beszélve Jarman és Greenaway festői filmnyelvét, stilárisan és a képekkel közvetített narrációban kerül közel az eredeti szöveghez, mely maga is csupa rajz és festmény, szín, hang és illat.
Wittgenstein ideje? Sorra jelennek meg (és fogynak el) munkái, ott volt a filmszemlén, adja a televízió, és hamarosan láthatjuk majd a moziban, Derek Jarman új filmjében (a berlini fesztiválon mutatták be, és a Budapest Film ott helyben megvette).
Az ember haja fölmered és belilul: Forgács Péter filmet csinált a Logikai-filozófiai értekezésből. Az istentől elrugaszkodott vállalkozást csak az mentheti, hogy a televíziónak készült. A gondolatokat képesítő Közjáték sorozatról van szó, mely egyszerre intéz kihívást a nézőhöz, az alkotóhoz és magához a közeghez.
A Sade márkival az idei filmszemle legjellemzőbb és legbecsületesebb filmjét mutattad be. Radikálisan lemondtál az eredeti elképzelésről, helyette megcsináltál egy minimálprogramot. Nem tudom, nevezhető-e ez játékfilmnek, de gesztusnak igen beszédes.
Egy barátom szerint új műfajt teremtettem: a celluloid performance-t. Ezt nem lehet hagyományos értelemben filmnek nevezni, ez szellemidézés celluloidon.
A film a modernitás édes gyermeke, lelkének tüköre, benne saját arcát, igaz mását szemlélheti. A kör tágasabb a művészeti modernizmusnál: gondolkodás-és életmód, világlátás és érzékenység, meg mi minden még, ahogy a film sem az egyik művészeti ág csupán, hanem képrögzítő technika és alkalmazásai, kiterjedt ipar- és üzletág is.
A rögzített kép a világgal együtt mozdult meg. Annak forgási sebességét vette föl, s mára fülsértő a csikorgás, émelygünk és szédülünk – nemcsak a moziban. Nem ezt ígérték (vagy rosszul olvastuk az írást).
Megmutatnád a legújabb verseid?
Nem találom, jól eláshattam valahova. Annyira idegesít, ha váratlanul szemközt találom magam saját szövegemmel, hogy rendszerint átlapozom. Olyannyira, hogy például a Szép versekben a p és az s betűvel kezdődő pályatársakat nemigen szoktam olvasgatni, nehogy saját magamra lapozzak. Tudom, hogy ez furcsán hangzik, hiszen már elég régen publikálok, de hát egyfelől hajlamos vagyok az elbújásra vagy a rejtőzködésre, másfelől meg mégiscsak produkálok valamit, amit közszemlére szokás tenni.
– Téged szeretlek. Csak téged – mondja szerelmetes urának a hősnő, aztán nem borulnak össze a legősibb forgatókönyv szabályai szerint. Köztük (közéjük) áll a kamera, a nő abba néz, annak beszél. A harmadik egyedül van otthon, közvetlenül közelről néz bele szerelmének csupasz, szép, beszélő arcába: „Téged szeretlek. Csak téged.” Mi a zsöllyében ülünk, szemben a vászonnal, és e vallomás iszonyú kétértelműségével. Ez Sopsits Árpád Video blues című filmjének helyzete.
Az a két Bernhard-regény (a másik A menthetetlen), amely nemrégiben jelent meg magyarul, kivételes helyen áll ebben a kivételes életműben. Döbbenetes erejű szövegeiben Bernhard elment a legvégsőkig, ami azt jelenti, a lehető legmesszebb ment el, ami nem jelenti azt, hogy nem lehet még messzebbre is menni. Alakjai a lehetőnél is messzebb mennek, oda, ahol már nem jön létre vagy megsemmisül a mű, széthull a személyiség, kioltja magát az életet. Bernhard maga elment a határig, és nem lépte át.
Háy Ági már megint csinált valami meghökkentőt. Lapkivágatok fekete keretben, képes újságok, prospektusok kisméretű fotói. Nem csinált velük szinte semmit, kiollózta őket, és mindegyikre odafestette azt a kicsi, fehér figurát. Ez az alak teremt kapcsolatot az összehordott fotók között, az ő jelenléte teszi sorozattá a képek halmazát. Haláltáncsorozattá.
Ismerjük jól az illetőt: ő a Csontember, a Kaszás.
Nekem 1975-ben jött el az emberélet útjának fele. Az én „sötétlő erdőmet” polgári szempontból krízisnek nevezik, orvosi szempontból szorongásos neurózisnak. És van, ahonnan nézve ez teljesen normális dolognak látszik. A minap olvastam egy indián férfiról, aki még ismerte a pipaszívással összefüggő varázslatokat. Ennek az embernek a belső világában az, hogy varjúvá változol, teljesen normális, holott hát ésszerűen ez abszolút elfogadhatatlan. Azt hiszem, az én felnőtté válásom számára az volt az egyetlen normális út, hogy végre magam vegyem kézbe a saját szorongásom.
Műhelytitok: e dolgozat helyén a tervek szerint leleplező írás állott volna a pártállam ordas cenzúrájáról, Moldova Györgynek ajánlva. Azt találta ugyanis mondani, hogy cenzúra pedig nem létezett, Kardos minden jót kiadott, mutassanak neki csak egy fiókban dugdosott remekművet. Bírnánk mutatni, azóta több is megjelent már, bennszülöttektől és emigránsoktól, magyarul vagy magyarra fordítva. Ez egy dolog, ahogy mifelénk mondják. Gyalázat, viszont tiszta sor. Ezek a művek elkészültek, megvoltak valahol (koronként éppen Kardos direktor mélységes-mély fiókjában lappangtak).
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
7 év 18 hét
9 év 43 hét
9 év 47 hét
9 év 47 hét
9 év 49 hét
9 év 49 hét
9 év 49 hét
9 év 51 hét
10 év 1 óra
10 év 2 nap