Skip to main content

Bori Erzsébet

Bori Erzsébet: Sáncok közt


Előbb a munka, aztán az élvezet. Ezennel megkövetem a Fotó Háber alkotóit, filmjük igazi profi munka. Várkonyi Zoltán mindent kihozott belőle, ami akkor és ott egyáltalán kijöhetett egy szocialista kémtörténetből. Pálfordulásomat a műfaj 1966-ra rendelt darabjának megtekintése idézte elő. A Fény a redőny mögött igazi fércmű, készítői közül csak a fotográfus (Hildebrand István) és a zeneszerző nyújtott értékelhető teljesítményt. Vujisics Tihamér óriás volt a filmzenében, és nem egyedi eset, hogy egy filmben az ő munkája ért a legtöbbet.

Bori Erzsébet: Gerendák és fogpiszkálók


Miközben folyt a francia filmhét Budapesten, és a közönség szabályosan kirúgta a ház oldalát a Filmmúzeumban, a párizsi filmintézet, a Cinématheque Francaise nagytekintélyű igazgatója, Henri Langlois egy csöndes kis vetítőben sorra nézte a magyar főiskolások és a Balázs Béla stúdiósok új munkáit. Aztán februárban fordult a kocka: magyar filmnapok Párizsban. A később magyar új hullámnak vagy budapesti filmiskolának nevezett csapat innen startolt a világhír felé. Még ebben az évben Páger Antal a legjobb férfiszínész lett Cannes-ban a Pacsirtában nyújtott alakításáért.

Bori Erzsébet: Húsz óra, meg a többi


Ezennel beismerem, és közben lesül a bőr a képemről, hogy mostanáig nem láttam Fábri Zoltán híres filmjét, a Húsz órát. Olvastam persze Sánta Ferenc riportregényét, ismertem mind a szereplőket, tudtam, kit játszik Páger, kit Szirtes vagy Görbe János, és az ezerszer látott képek alapján egész jeleneteket, beállításokat lettem volna képes elmesélni a legapróbb részletekig. De mire elég nagy lettem ahhoz, hogy beüljek valami retrospektív vetítésre, vagy akár a televízió elé, a Húsz óra fénye már igencsak megkopott.

Bori Erzsébet: Mesterek és művezetők

A fordulat éve a moziban


Jó nevű magyar rendezőnek fejére olvassák, hogy Antonioni követője. Alkotó öntudatosan közli, hogy életében nem látott még Antonioni-filmet. Ezalatt filmklubok vitáin és olvasói levelekben a nézők Az éjszaka bemutatását követelik. 1963-at írunk.

A rendszer épp hogy konszolidálódik, és máris elkezd operettjelleget ölteni, bár a belül lakók nem úgy érzik, hogy a mosoly országában élnek. A kultúrháború vesztésre áll, de ezt a csatát a nép nyeri: szeptemberben a Filmmúzeum műsorára tűzi Az éjszakát.


Bori Erzsébet: Egy nehéz év éjszakája

1957 a moziban


1946-ban egy szál játékfilm készült Magyarországon, és azt hinné az ember, hogy csata után mindig hasonló a tájkép. 1957-ben is háború után vagyunk, melyre nem következett békekötés; rendkívüli állapot van, ellenállás és sztrájk egy megszállt országban. Fegyverzaj utáni süket csönd. A kiegyezés, a konszolidáció még csak a felvilágosult despoták titkos álma.

Bori Erzsébet: Maguk Hitchnek hívják…


Hitchcock? – kérdezte valaki. – Gyermekbetegség. Mindenki átesik rajta.

Francois Truffaut is korán megkapta, még a Cahiers du Cinéma induló kritikusaként; a kór ragályos lehetett, mert sorra fertőzték egymást az ifjú munkatársak: a lap az ötvenes években két különszámot is szentelt Hitchcocknak, 1957-ben pedig megjelent Claude Chabrol és Eric Rohmer újhullámos rendezők sokat emlegetett monográfiája.


Bori Erzsébet: A csehek Magyarországon


Lehet, hogy a cseh új hullám ismertebb és népszerűbb volt nálunk, mint saját hazájában? Nem is olyan képtelen feltevés, ha belegondolunk, mennyi időbe telik, amíg egy induló mozgalom megfogalmazza önmagát; amíg a kritika önálló irányzatnak ismeri el; amíg a közönség elfogadja és megszereti. Az új filmes nemzedék működése alig mutatta meg hullámtermészetét, máris gátat emeltek elé, a filmeket betiltották, az alkotókat szétszórták, B-listázták.

Bori Erzsébet: Balkán, szerelem


Ha nem volna a kis hősnő Adidas trikója, archaikus történetnek hihetnénk. Ortodox szerzetesek, hegyi templom, sziklakolostor, éppúgy lehetne a VII. vagy a XV. században. Ha nem volnának az újmódi lőfegyverek, középkori kalandfilmnek vélnénk, törzsi viszályok, portyázó rablólovagok, vérbosszú. Ha volna törvény, ami megállítja vagy legalább bünteti az erőszakot, játszódhatnék mindez a határon túli, görög Macedóniában is, valahol a Meteorák híres vidékén.

Bori Erzsébet: Minden este bál van

(Esti Kornél csodálatos utazása)


Ifjan szertelen és zsúfolt, ötlettel, képpel, szóval, költészettel és valósággal. De van hozzá egy érett, hideg ésszel konstruált szerkezet, amely biztos lábon tartja az építményt, és ellenáll a színes kövek és ideák zuhatagának.

A főhős Kosztolányi Dezső, az a lírai és elbeszélő én, amely az életműből és az élet dokumentumaiból (naplók, levelek, emlékezések) áll elénk. Ha tetszik – nagyon is tetszik –, nevezzük őt Esti Kornélnak. Pacskovszky József filmjében az is Kosztolányi, ami nem annak látszik, és az is Kosztolányinak látszik, ami nem az.


Bori Erzsébet: Ez egy mocskos film


Két bérgyilkos utazik az autóban. Munkába mennek. Megbízta őket a főnök, intéznék már el pár inkorrekt üzleti partnerét. Elintézik. Egy zsanérban tartott, rendes akciófilmben rövidebb időt vesz igénybe megcsinálni, mint elmondani. Tarantinónál ez egy negyed film. Mi tart ennyi ideig? Hát ez-az. Beszélgetnek. Egyikük – Vincent Vega – nemrég jött meg Európából, van miről mesélnie. Európa fantasztikus hely: Amszterdamban a café shopok, Párizsban meg Cheese Royale-nak hívják a sajtburgert. A Big Mac? –  Jules-t igazán érdekli a téma. Az Big Mac. És a whopper?

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon