Skip to main content

Vita

Kovács András: Az ideológus a politikában


Bauer Tamás Elmélkedés egy vereségről című esszéjének második részében a Beszélő előző számában az elbitangolt, hűtlen gyermek, a Fidesz került terítékre. Bauer jó szokását az isten tartsa meg – mint mindig, most is egyenesen beszél: a Fidesz állhatatlan szövetségesnek bizonyult a választási kampány során, a szabad demokratáktól való fokozatos eltávolodása és a Fórumnak való „felajánlkozása” miatt még azok a hívei sem szavaztak a második fordulóban az állva maradt szabad demokrata jelöltekre, akiket nemcsak a szívük húzott a fiatal demokratákhoz.

Bródy András: Vonuljunk sündisznóállásba?

Vita a magyar biztonságpolitikáról


Azt hittem, a Beszélő liberális, békés és hasznos eszmék hirdetője. Pick Róbert javaslatai azonban, amelyek a hivatalos doktrínától csak másodrendű kérdésekben térnek el, konzervatívak, elszigetelnek szomszédainktól, és sem az ország, sem a tudomány állapotát nem veszik figyelembe.

Kőszegvári Tibor: Védelem saját erővel


Egy nemzet életerejét bizonyítja az, ha képes megvédeni magát a fenyegető veszélyekkel szemben. A magyarság több mint ezeréves történelme igazolja azt, hogy népünk – bár súlyos véráldozatok és hosszabb-rövidebb ideig tartó idegen uralom árán – képes volt saját erejéből megőrizni nyelvét, szokásait, kultúráját és helyét az európai nemzetek sorában.

A második világháborút követő években a haza saját erővel való védelmének kérdése, mint nacionalista nézet, elvetésre került, és nem képezte vita tárgyát Magyarországon.


Vargha Márton: Pacifista katonai doktrína


Illúzió volna azt gondolni, hogy Magyarország meg tudja védeni magát a nagyhatalmak támadásával szemben. Nem sikerült ez 1968-ban Csehszlovákiának, de 1990-ben Panamának sem. A nagyhatalmak, ha érdekeik úgy kívánják, ezután is be fognak avatkozni a kis országok életébe, ha másképp nem megy, akkor katonai erővel.

(Dr. Szűcs László): Honvédelmünk alapjai


Aki át mond, mondjon bét is! A VSZ-ből való kilépésünk a határainkon túl élő magyarság ügyének felvállalásával párosulva (amely már eddig is sanda belpolitikai célokra jól felhasználható magyarellenességet gerjesztett egyes szomszédainknál) a korábbitól alapjaiban különböző külpolitikai szituációt hoz létre környezetünkben. Megszűnik a VSZ valós vagy csak vélt (de korábbi katonapolitikánkban mindenképpen figyelembe vett) védőhálója, a NATO-nak nem kellünk, az összeurópai kollektív biztonsági rendszer, amely egyetemes garanciát jelentene minden államnak, még igen távoli remény.

Gadó György: Ombudsmanok deflációja avagy „hinaus mit uns”?


György Péter a Beszélő előző számában ugyancsak a kisebbségszerű öndefiníció ellenzőihez csatlakozik. Érvelésében lényeges szerephez jut egy olyan elem, mely túl van a témának és ennek az érvelésnek a belső logikáján, sőt minden logikán. Irracionális elem ez: a félelem. Azt hiszem, az egész disputa legfőbb fűtőeleme ez. Ha nem így lenne, érthetetlen volna a megszólalók szenvedélyessége egy jószerint hallgatag ellenféllel szemben.

Gy. P.


Szabó Miklós: Zsákutcás magyar történelem és unbewältigte Vergangenheit


T. G. M. rendkívül színvonalas esszéjében képtelenül rövid terjedelemben a német problematika négy vonatkozását is tárgyalja. Mind a négyhez van megjegyzésem, de erőteljes vitám csak azzal, amit a cím jelez, és kevésbé erőteljes a német baloldaliság második világháború utáni történetének megítélésében.

Az esszé a ma hangulatába illeszkedő nosztalgiahullám hangján elsiratja a nosztalgia tárgyát képezhető múlt századi–század eleji német Közép-Európát.


Kőszeg Ferenc: Ne csak építkezz... Politizálj!

Négy vélemény a forradalom örökségéről


Az emberiség állítólag kacagva búcsúztatja a múltját. A magyar értelmiség legszívesebben skanzenbe helyezné, ahol vasárnaponként úgy járkálhat a kovács műhelye meg az ősi ráolvasásokat mormoló vajákos barlangja között, mintha mindkettő igazi volna. Holott a múzeum, hiába szabadtéri, csak őrzi a tradíciót, az életünkbe nem örökíti át.

Szilágyi Sándornak igaza van, amikor azt kívánja, hogy gyűjtsük a forradalom dokumentumait, mentsük meg a résztvevők halványuló emlékeit.


Krassó György: Két választás Magyarországon

Négy vélemény a forradalom örökségéről


1956. november 5-én, a becsapódó aknák miatt meg-megállva, hátizsákban sokszorosítógépet vittem hazafelé, egy velem egyidős, huszonnégy éves lánnyal. A lány zokogott, és azt hajtogatta: „Mi lesz velünk, mi lesz velünk ezután?” Nem lehetett vigasztalni, áttörhetetlen kétségbeesés-burok vette körül. Ez a lány aztán nagy karriert futott be a Kádár-rendszerben. Kultúrfunkcionárius lett, és sok piszkos feladatot kellett elvégeznie. Jó körülmények között él, de boldogtalan. Régi barátai elkerülik, fiai lekommunista-kurvázzák.

Mikes Tamás: Miért nem?

Válasz Szilágyi Sándornak
Négy vélemény a forradalom örökségéről


Kedves Sándor,

tudom, nem vártál választ a forradalom 30. évfordulóján elmondott beszédedre – illetve: talán igen, de inkább nem. Inkább azt szeretted volna – gondolom –, hogy szívleljük meg a benne foglaltakat. Éppen mert megszívleltem, kénytelen voltam gép elé ülni, és kéretlenül is válaszolni. Amit mondandó vagyok, nem hozzád címzett, hanem miattad és miattunk felelet, illetve inkább állítás. Még azt is elfogadom, hogy a legjobb szándék vezérelt, amikor elgondoltad, amit elmondtál.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon