A Beszélő 1991. április 18-i számában a Szimat kutya rovatban rövid hír jelent meg arról, hogy Göncz Árpád elnök urat Dél-Koreából hazatérve nem üdvözölte a repülőtéren a Magyar Köztársaság párizsi nagykövete. Csupán a tény, de a pontosság kedvéért jegyezzük meg és közöljük, hogy dr. Szávai János nagykövet kinn volt a párizsi repülőtéren Göncz elnök úr köszöntésére, és fogadta az elnök urat átutazása idején.
Ha Ráday Mihályt mondok, bizonyára mindenki azonnal rávágja: VÁROSVÉDŐ! Unokáink is látni fogják… vagy sem. No hát ez nem ilyen egyszerű dolog, hiszen ha látni akarom, akkor sem fogom, ha meg nem akarom látni, juszt is látni fogom. Tv-atya megmondta – ő független, tehát nem úgy lesz, ahogyan van, mert annak semmi értelme, hanem (nagyon bölcsen) majd csak lesz valahogy, és logikus, hogy lépni kell, mivel az állóvízben felázik a nadrágszárunk, és vizes lehet még az alsógatyánk is, meg ha lépni akarunk és nem lépünk, az, magyarázatra szorul. Azt hiszem, értem.
BKV ügyében szót kér az újságíró!
A fővárosi tömegközlekedés válsághelyzetéről Palásti Márton, a BKV Munkástanácsok és Független Szakszervezetek Koordinációs Bizottsága (MFSZKB) társelnöke a Beszélő 1991. január 19-i számában véleményt mondott. A közöltekre két észrevétel érkezett.
Átmeneti időszakot élünk, amely rendre felemás helyzeteket teremt. A régi bérházak annak idején állami tulajdonba kerültek, fenntartásukra és a tulajdonosi jogok érvényesítésére létrehozták a fővárosban az ingatlankezelő szervezeteket, vidéken a városgazdálkodási vállalatokat. A budapesti ingatlankezelő vállalatok képtelenek voltak megbirkózni a rájuk háruló feladattal, mert ingatlanállományuk rohamos lepusztulási folyamatának lassítására sem volt elegendő pénzük.
Engedje meg, hogy mint a Beszélő régi-új olvasója és egyben mint kispesti lakos is, észrevételt tehessek egy, a 12. számban megjelent cikkhez.
A Beszélő 1991. 12. számában megjelent „Ereszd be a tótot…” című, F. Havas Gábor által írott cikkre Lévay Levente, Kispest polgármestere igen érzékenyen reagált említett írásában. Mint a Beszélő szintén régi olvasója és mint régi antikommunista, úgy érzem, hogy feltétlenül reagálnom kell a polgármester úr dörgedelmeire.
Vegyük csak sorra a dolgokat! Mi is az eredeti F. Havas-cikk lényege?
Amikor az új elnök bemutatkozott – ismerve Hankiss Elemér társadalomtudományi írásait –, bizakodva tekintettem a megújuló magyar televíziózás jövője felé. Teltek a hónapok. Nagy változást nem, sőt mintha leépülést észlelnék. Megkaptuk az Angyalbőrbent, a Dallast, megszűnt a Hírháttér, a kitűnő Pályázati Híradó nem folytatódik, megszűnőben a Napzárta, és szürkébb – igaz, jól fegyelmezett – híradósok néznek rám a képernyőről. Azért tovább vártam az „európai televíziót”. Majd amikor a parlament is megszavazta az emelt dotációt, még mindig bizakodtam.
Ha az ember csak a lap végére került félmondatot olvassa el Dessewffy László ficamleltárából (a tördelés, ugye, nem szerkesztői ötlet volt?), akkor is csupán legyintene. Mert ki cáfolná, hogy az ősi kultúrát szervesen és szervetlenül is föl kell támasztani, és ez elengedhetetlen. Közhelyekért nem megyünk a szomszédba. Az egész cikkre, legyintve, még hozzátenné: marhaság. De nem ilyen egyszerű a dolog. Mert az a kérdés, hogy a vallás a kultúra része-e, nem kíván választ. A szerző kérdése csúsztatva a javából. A 10. ficam azonban elgondolkodásra késztet.
Mintegy huszonöt évvel ezelőtt, egy szép nyári éjszakán három rokonszenves dán fiatal társaságában egy budapesti bárba keveredtem. Minden nagyon kellemesen alakult addig, amíg a bárénekes rá nem zendített a „János bácsi a csatában” kezdetű közkedvelt dalocska dzsesszesített változatára. Döbbent vendégeim kérésére szorgalmasan fordítottam a szöveget angolra: „János bácsi testét kukacok eszik… Jaj de büdös ez a Já-ános…” stb.
Mint a Hegyvidékben, a kerület lapjában írod, az IKV gyakorlatát vizsgálva feltűnt, hogy esetenként alacsony áron adtak bérbe telkeket, és sok a telekkönyvi rendezetlenség. „Ezért döntött úgy a testület, hogy ezeknek a telkeknek a kezelői jogát az IKV-tól megvonja.”
Gábor, valóban ezért vontátok meg a kezelői jogot?
Kedves Beszélő!
A február 16-án „Kinek a jogállama?” című cikkben megjelenteket – a XIV. kerületről – szeretném az alábbiakban helyesbíteni:
Hetente 4 új önkényes lakásfoglalásunk van, ezek, és nem a hosszabb ideje bentlakó önkényesek kilakoltatása zajlik. Eddig mintegy 200 önkényes lakásfoglaló gyűlt össze kerületünkben, több év alatt.
Az önkormányzati testület 1990. november 27-én létrehozott egy ad hoc bizottságot – amelynek magam is tagja vagyok –, hogy az önkényes lakásfoglalók ügyét egyenként megvizsgálja.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
8 év 4 hét
10 év 29 hét
10 év 33 hét
10 év 33 hét
10 év 34 hét
10 év 35 hét
10 év 35 hét
10 év 37 hét
10 év 37 hét
10 év 38 hét