Skip to main content

Visszabeszélő

Vajna János: Kedves barátaim!

Litván György: Egy Pulitzer-díj örömére (Beszélő, 1992. március 21.)


Szürke és sablonos fogalmazás lenne, ha azt írnám: nagyon jólesett a méltatás, amit Pulitzer-díjam alkalmából kaptam tőletek. Nagy meglepetés volt. De az is meglepett, hogy utólag megtettetek az MTI egykori főszerkesztőjévé. Ez sose voltam. Sőt szerintem ilyen nem is volt az MTI-ben, legalábbis abban az időszakban, amiről a történet szól.

A valóság: a Nagy Imre-kormány megalakulása után egészen 1956.


(Horváth Béla), –lt–: [Olvasói megjegyzés és szerkesztőségi válasz]


Tisztelt Főszerkesztő Úr!

Az Ön főszerkesztésében megjelenő Beszélő 1992. március 21-i számának 3. oldalán –lt– szignóval jegyzett írással kapcsolatban kérem, szíveskedjék válaszírásomat a következő számukban közzétenni.

Budapest, 1992. március 24.

Üdvözlettel:

Horváth Béla







„Úgy hazudik, mintha csak telegrafálna” – mondta Bismarck 1869-ben a sajtóra célozva. S hogy miért jut ez eszembe 1992-ben? Mert olvastam a Beszélő március 21-i számának 3.




(kőszeg): [Szerkesztőségi kommentár]

Erkölcsi szárnyak csattogása – Egy felvilágosult csőcselékszervező (Beszélő, 1992. január 25.)


Az Új Magyarország február 7-i számában Szekeres László újmagyarországi cikkben reflektált lapunk Szokolay Zoltánnal foglalkozó írására. A szerző azt állította, azért közli művét a kormányhoz közel álló lapban, mert az a Beszélőben, bár elküldte oda, úgysem jelenne meg.

Olvasóink tudják, azon a héten, 6. számunkban, amely február 6-án már kapható volt, a Szokolay-féle Közakarat Egyesület két tagjának leveleit is közreadtuk: mindketten a Csőcselék-cikk ellen tiltakoztak. Sz. L. írását is megjelentettük volna, sajnos azonban mindmáig nem érkezett meg hozzánk.

Sz.




(Zimányi Tibor), Kőszeg Ferenc: [Olvasói megjegyzés és szerkesztőségi válasz]

Kertész Péter: Az ecloga nem számít (Beszélő, 1992. február 15.)


Kőszeg Ferenc főszerkesztő Úrnak!

Az ecloga nem számít címmel a Beszelő 1992. február 15-i számában Kertész Péter körülbelül egyharmadnyi oldalon annyi valótlanságot hord össze Hány holocaust érte a magyarságot című cikkemmel kapcsolatban, hogy nem is találok rá a mai napig sem megfelelő jelzőt. Azt szokták mondani, hogy csúsztat, ha a súlyosabb jelzőt valaki meg akarja kerülni. Sajnos Kertész Péter írására a csúsztatás fogalmát nem lehet alkalmazni, mert az feldicsérése lenne annak, amit elkövetett.


Hegedűs Judit, –lt, –szeg: Tranzitzóna

Parlamenten kívüli visszabeszélő – Boross belügyminiszter úrnak


Február 4-én Boross Péter belügyminiszternek címzett interpelláció formájában a parlamentben is elhangzott azoknak a kínai illetőségű polgároknak a kálváriája, akiket mintegy véletlenül tartott a rendőrség bezárva a kerepestarcsai internálótáborban, s csaknem felrakott egy Pekingbe tartó különrepülőgépre. A Beszélő olvasói ismerik már e történetet. (III. évf. 3., 4., 5. szám) A belügyminiszter nem rendült meg kérdéseinktől, tagadta, hogy a rendőrség bármi hibát követett volna el, tagadta, hogy Kerepestarcsán fogva tartanák a külföldieket.

(Bodor Pál), (Stefka István): [Olvasói levelek]


Jókedvünk tere

A Beszélő február 15-i száma Bodor Pál írót a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnökét hívta meg Beszélő-beszélgetésre. Ebben az interjúban, a mi közkedvelt „Muornuszunk” felmelegítvén egy a televízió, A Hét című műsorának egy felvett, de le nem ment riportját, részletesen foglalkozik az én ebben játszott szerepemmel is.


(Rafael Balázs): Charta ’91


Nagyon szerettem Pernye Andrást. Sugárzó egyéniség volt. Egyike azoknak, akik hatására tanár lettem.

Nemcsak az volt katartikus, amit mondott – és ahogyan mondta – a zenéről, azzá vált ő maga is. Létében: életében és halálában.

A Drezdai Szimfonikusok koncertje, Zeneakadémia. Bach: h-moll mise.




(Kurdi Csaba), (Némedi József), Kőszeg Ferenc: [Olvasói levelek és szerkesztőségi válasz]


Kőszeg Ferenc főszerkesztő úr részére!

A Beszélő 1992. január 25-i számában megjelent „Erkölcsi szárnyak csattogása” c. írással kapcsolatban az alábbiakat közlöm.

Az Ön által szerkesztett lapon keresztül mélységesen megsértettek.

Én nem tudom, ki az a K. L, aki az írást jegyezte, csak az tudom róla – vallomása alapján –, hogy „liberalista”.

Én polgár vagyok.

És mint polgár 1991.










(Ilkei Csaba): Petákunk feledékeny


Azt nyilatkozza – egyebek között – Peták István, a Tv2 intendánsa, volt alelnökjelölt a Beszélő legutóbbi számában: „Olvasom, hogy rövidebb lesz Ilkei Csaba műsora is, az Új Reflektor Magazin. Erről eddig nem tudtam, de készséggel elfogadom a javaslatot.”

A történet így nem kerek, legfeljebb féligazság. Peták István nem lehet annyira feledékeny, hogy ne emlékezne rá: bizony öt perccel meg akarta rövidíteni az Új Reflektor Magazin összes idei adását. Ezt dokumentálja aláírásával az 1991.


(Balogh Gábor): Tisztelt Bossányi Katalin, Egykoron Képviselőtársam!

Boldog munkanélküliek (Beszélő, nov. 30.)


Már én is vártam, hogy valaki szelektálva igyekszik értelmezni azokat a beszédeimet, írásaimat, amelyeket a szociális biztonság javítása érdekében mondtam el, illetve írtam le. Rendkívül sajnálatosnak tartom, ha egy újságíró nem jelzi vezércikkében, hogy a kiragadott idézet csak apropóul szolgál valamilyen gondolata kifejtéséhez. Különösen veszélyesnek tartom, ha ezt olyan újságíró gyakorolja, aki viszonylag széles tájékozottsággal rendelkezik.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon