Amióta megkaptam a Beszélőtől a felkérést a válaszadásra, azóta gondolkodom, hogy azért esett-e a szerkesztők választása erre az idézetre, mert valóban adekvátnak találják a kialakult helyzetre, vagy a kérdéssel provokálni kívánták a válaszolókat. Így azután én a kérdést – Vörösmartyt segítségül híva – egy továbbival toldanám meg, nevezetesen azzal, hogy: Ment-e a kormány által az ország elébb?
Óh, boldogtalan Petőfi! A nemzet nagy, s e helyt kicsit fantáziátlan költője. Mit tudott ő még arról, mit is tesz a politikai meg a kormányzati elkurvulás. Ő még Kossuthot, Batthyányt, Eötvöst, Szemerét szapulhatta szakmányban, kárhoztathatta bóbiskolásért, amikor fenekedett a magyarra az udvar meg Jellasics, a gyáva.
Előrebocsátom: mélyen együttérzek és egyetértek Petőfivel, a Fekete-piros dal szerzőjével. A fekete-piros az anarchoszindikalizmus színe, amelynek újraéledését mindannyiunknak kívánom. De most két másik dologról – két nagyon elterjedt és veszélyes tévedésről – szeretnék röviden szólni, s eközben nem versenghetek az előttem szólók szellemességével.
Így, a választási kampány finisében inkább tanult politológus kollégákra hagynám a kormányértékelés gyönyörét (a végjátékban meg valamennyi polgártársamra), ám midőn miniszterelnökünk morálteológiai mélységbe és magasságokba süllyed, illetve emelkedik, úgy érzem, az én felségterületemre tévedt, s az etikatörténész visszalőhet.
Belefáradtunk a kormány működésébe.
Igaz, így volt ez négy éve is. Ám az akkor más volt, amolyan természetes fáradtság: Ezt érzi az ember olyankor, amikor már nagyon un valamit, szüksége lenne egy kis változatosságra. Ezt az érzést általában felerősíti, hogy a hatalomban lévők az idő múlásával elbízzák magukat. Úgy érzik, őket már egy választás sem billentheti ki kényelmes bársonyszékükből. S a túlzott magabiztosság a kommunikációban is megnyilvánul, megnehezítve ezzel a sajtó munkásainak dolgát.
Kedves Petőfi Úr,
Meglehetős szomorúsággal értesültem a nemrég a távoli Barguzinszkaja Pacstában megjelentetett szerkesztői véleményéről, melynek tartalmát és hangvételét csak az menti, hogy Ön már egy darab ideje nem él közöttünk.
...a mai magyar kormányra nézve, hogy a Beszélő szerkesztősége Petőfi költői kérdését bármilyen történelmi vagy morális összefüggésben rá óhajtja alkalmazni! Ha Petőfi dühöngött a kormányra, akkor Batthyányra, Kossuthra, Széchenyire, Eötvösre és Deákra dühöngött – ilyen színvonalú csapattal azóta egyetlen magyar kormány sem vehette volna fel a versenyt. Hát ez a mostani? Eddig elkövettem azt a hibát, hogy dühöngtem rá. Elmondtam elvtelennek (pedig nem az, hiszen vagy egy szent elve: hogy neki, ha törik, ha szakad, uralmon kell maradnia).
Nem ismerek kormányt, amelyik 70 éves reklámszlogent nemcsak felhasznál, hanem továbbfejlesztve politikájában alkalmazna is. Kormányunk a harmincas évek közkedvelt hashajtó-reklámja szerint él és dolgozik. Sőt, amíg a régi reklám csak azzal ajánlotta termékét, hogy amíg Ön durmol, addig a hashajtó dolgozik, kormányunk nem éri be ennyivel. Nem várja meg, amíg hazánk polgárai álomra szenderülnek, gondoskodik arról is, hogy ébren álmodjunk, álmodozzunk.
Nem alszik.
A kormány momentán az állam tejes birtokbavételén és az ehhez az operációhoz szükséges mennyiségű szolga legyártásán fáradozik. A felesleggel pedig majdcsak elbánik valahogy.
A gyarmati vagy félgyarmati sorból való felszabadulás kísérletét az elmúlt fél évszázadban általános szimpátia kísérte a világban, bárhol is történtek ezek a kísérletek.
Jó az, ha az embernek van egy kormánya. Biztosan jó, mint ahogy általában jobb szokott lenni, ha valami van, mint az, ha valami nincs. Ezt én akkor értettem meg, amikor háromévesen először látott meztelenül egy nálam fiatalabb kislány, és roppant módon elcsodálkozott azon, hogy nekem van valamim, ami neki nincsen. Amit én persze nem hittem, mármint hogy neki ne lenne ugyanolyan, így hát ő is meztelenre vetkőzött, és neki valóban nem volt, ami nekem nagyon is.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
8 év 10 hét
10 év 35 hét
10 év 39 hét
10 év 39 hét
10 év 40 hét
10 év 41 hét
10 év 41 hét
10 év 43 hét
10 év 43 hét
10 év 44 hét