Karsai László: Horthy Miklós (1868–1957)

A Pesti Izraelita Hitközség Horthy Miklós 76. születésnapján a Wesselényi utcai Hősök templomában hálaadó istentiszteletet tartott – számolt be az ünnepi eseményről a Magyarországi Zsidók Lapja. A hitközség elöljárósága, képviselő-testülete testületileg megjelent, és képviseltették magukat az összes felekezeti szervezetek és intézmények. Dr. Hevesi Ferenc főrabbi, az újság szerint, „magasröptű beszédben em­lékezett meg a Kormányzó Úr dicsőséges országlásáról, s könyörgő imában kérte a Mindenhatót, hogy áldja meg Kormányzó Urunkat és a magyar hazát… Az istentisztelet a Hiszekeggyel kezdődött és a Himnusz eléneklésével ért véget.”1 Ha figyelembe vesszük, hogy Hevesi főrabbi 1944. június 18-án könyörgött Horthyért és a hazáért a Hősök templomában, ez a lelkesedés furcsának tűnhet.

• Tovább

Kende Péter: Lőcsei Pál szövege elé

A 85 éves Lőcsei Pál (szül. Lerner) a magyar politikai társadalom kevéssé ismert, sok tekintetben rendhagyó, a szocialista baloldal számára ugyanakkor – elfeledettségében is – emblematikus figurája.

• Tovább

Lőcsei Pál: Sorsdöntő nap

• Tovább

Ungváry Krisztián: Koncepciós per a Kádár-rendszerben: A Hagemann-ügy

Hagemann Frigyes 1932-ben született. A bencéseknél tanult, majd a gimnáziumok államosítása után a Baross utcai bencés gimnázium utódjaként létrehozott Fazekas Gimnáziumban érettségizett. 1950 és 1954 között az esztergomi érseki szemináriumban, 1954–1957 között a budapesti Központi Szemináriumban teológiai tanulmányokat folytatott. 1955-ben pappá szentelték, 1959-ben doktorált. Először Püski községben, majd Budapesten különböző plébániákon működött mint káplán és hitoktató, miközben az Elzett Vasárugyárban, majd a Szolidaritás Ktsz.-ben segédmunkásként, illetve adminisztrátorként dolgozott. 1958-ban ismerkedett meg a regnumista1 atyákkal, és ettől kezdve vett részt a Regnum Marianum közösségi mozgalomban, amelyet az állambiztonság már ekkor is üldözött.

• Tovább

Lukasz Kaminski: A lengyelországi szükségállapot

Amikor 1980 augusztus végén, szeptember elején megállapodás született a sztrájkoló munkások és a Lengyel Népköztársaság kormányzata között Szczecinben, Gdanskban és Jastrzebiében, ezt a társadalom kitörő lelkesedéssel és reménnyel fogadta. A spontánul szerveződő „Szolidaritás” Független Önigazgató Szakszervezetbe néhány hét alatt több millióan léptek be. Általános volt a meggyőződés, hogy új fejezet kezdődik Lengyelország történelmében, és nemcsak a katasztrofális gazdasági helyzet megjavulására nyílik esély, hanem mindenekelőtt arra is, hogy a társadalom újra beleszólhat a döntésekbe, tiszteletben tartják az emberi és állampolgári jogokat, és végül az ország visszaszerzi nemzeti szuverenitását.

• Tovább

Litván György: 1956 emlékének szerepe a rendszerváltásban

Az ’56-os forradalomtól a rendszerváltásig több mint három évtized telt el. S jóllehet ez sokkal hosszabb idő, mint amekkora a magyar történelem másik emblematikus eseményétől, az 1848/49-es forradalom és szabadságharctól az akkori félig-meddig rendszerváltásig, a kiegyezésig eltelt, az ötvenhatot átélt emberek tudatában vagy esetleg csak tudatuk mélyén nem hunyt ki a forradalom emléke.

• Tovább

Révész Sándor: „A szabadság közegében kurva nehéz”

• Tovább

Mink András: Köztársaság tér, 1956–2006

Ez az írás eredetileg könyvrecenziónak indult. 2006. október 30-án engem ért az a megtiszteltetés, hogy a Beszélő rendszeres és minden bizonnyal legtermékenyebb „56-os” szerzője, Eörsi László Köztársaság tér – 1956 című, az 1956-os Intézet kiadásában frissen megjelent kismonográfiáját bemutassam. Az írás előrehaladtával a szöveg azonban lassanként túlnőtt a hagyományos recenzió keretein, és műfajt váltott.

• Tovább

Révész Béla: Volt egyszer egy rendszerváltás

Ma már sokan nem is értik, mi lehetett a jelentősége a néhai miniszterelnök ironikusnak szánt megjegyzésének, amikor az átalakulás körüli szemantikai vitát a maga bon mot-jával kívánta lezárni: „Gatyát vált az ember, rendszert változtat!”

• Tovább

Révész Sándor: Tényelhárítás, hőselhárítás

„A legjobb politikai oknyomozó újságírás mesterművei” – ezt írta Hahner Péter történész az Élet és Irodalomban Murányi Gábor történelmi tárgyú cikkeiről tavaly, amikor gyűjteményük megjelent (A múlt szövedéke, 2005, Noran). A recenzens kolléga annyira fején találta a szöget, hogy az ő találata nekem is jó lesz fölütésnek. Murányi Gábor valóban oknyomozó újságíróként írja a történelmet, amiből követelmények és lehetőségek sajátos egyesülése következik.

• Tovább