Skip to main content

Befejezetlen múlt

Majsai Tamás: „Ismereteimet soha, senkinek nem fedhetem fel”

Papi ügynökök a Vatikán előszobáiban - IV. rész

Karsai László: Reflektor a sötétbe

Szálasi Ferenc naplója, 1943. szeptember 15. – 1944. július 18. – I. rész

Majsai Tamás: „Ismereteimet soha, senkinek nem fedhetem fel”

Papi ügynökök a Vatikán előszobáiban – III. rész

Bihari Péter: Antiszemitizmus az első világháború Magyarországán

Majsai Tamás: „Ismereteimet soha, senkinek nem fedhetem fel”

Papi ügynökök a Vatikán előszobáiban – II. rész

Majsai Tamás: „Ismereteimet soha, senkinek nem fedhetem fel”

Papi ügynökök a Vatikán előszobáiban – I. rész

A három részben megjelenő dolgozat a Pápai Ma­gyar (Egyházi) Intézet papi ösztöndíjasainak nemzetközi porondon folytatott állambiztonsági hírszerzői tevékenységébe ad közelebbi betekintést három teológiai tanár hálózati működésének feldolgozásán keresztül. A tanulmány emellett érinti a Magyar­országi Római Katolikus Egyház más magas rangú vezetőinek hazai és külföldi állambiztonsági kooperációját, az egyházi környezet hálózati penetrációjának néhány további összefüggését, és rövid bepillantást enged a III/I-es, Hírszerző Csoportfőnökség Római Főrezidentúrán folytatott akcióiba. Az adatközlés részét képezik végül azok az életrajzi vázlatok, amelyek révén legalább felszínesen megismerkedhetünk a magyar állambiztonság néhány „olaszországi vonalon” működő titkos állományú munkatársával.

Eörsi László: 1956 hordaléka

1989 előtti kádárista kiadványok, dokumentumfilmek szerzői a forradalmat lényegében azonosították a Köztársaság téri népítélettel. A rendszerváltás óta viszont igen népszerűtlen feladattá vált a forradalom árnyoldalait feleleveníteni.

Tischler János: Lengyelek a magyaroknak

1956 őszén jelentős események történtek a Visztula mentén. A júniusi poznani munkásfelkelés – amelyet könyörtelenül vérbe fojtottak – a lengyel kommunista vezetésnek szóló, egyértelmű jelzés volt: érdemi változtatásokat kell végrehajtani a sztálini típusú berendezkedésen, hogy maga a rendszer fennmaradhassék. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a hatalommeg­őrzés szempontjából csakis egyetlen személy szavatolhatja az elkerülhetetlen reformok biztonságos vé­gigvitelét: a „jobboldali-nacionalista elhajlás” miatt az 1950-es évek elején félreállított és bebörtönzött korábbi pártvezető, Władysław Gomułka.

Ungvári Tamás: Weimari etűd

Trockij életéről és haláláról az özveggyel együtt írt könyvet Victor Serge.1 A fiatalságáról, a száműzetés keserűségéről és alkalmi örömeiről. Az 1905-ös forradalom után Lev Davidovics és Natalja Szedova Bécs városát választották emigrációjuk színhelyéül, de a forradalmár természetszerűleg kereste a hasonszőrű lázadókat.

Majtényi György: Folt a kék díványon

Az uralmi elit életformája Magyarországon az 1950-es, 1960-as években – II. rész

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon