Nurszultan Nazarbajev, Kazahsztán államfője mindössze ötvenegy éves, s ezzel máris kilóg a matuzsálemekhez szokott korábbi szovjet politika arcképcsarnokából. Nazarbajevnek legfelsőbb pártiskolai végzettsége mellett magas „polgári” szakképzettsége is van: kohómérnök (még ha nem is túlságosan hosszú ideig gyakorolhatta szakmáját).
Politikai pályafutása a megszokott pártkarrierrel kezdődött: munkahelyi, majd területi (karagandai) pártfunkcionáriusból emelkedett előbb a helyi, majd a szövetségi csúcsig – szovjet viszonyok között rövid idő alatt. Állami politikai ázsiója is viharos sebességgel nőtt: 1984-ben már a kazah kormány elnöke, közben 1986-ban bekerült az SZKP Központi Bizottságba, sőt 1990-re az akkor még mindenható Politikai Bizottságba is. („Természetesen” 1989-ben a Kazah Kommunista Párt első titkárává is megválasztották.)
Nazarbajev 1990 áprilisa óta Kazahsztán elnöke. Már kormányfőként hozzálátott a helyi gazdasági önelszámolás gyakorlati megvalósításához. Élénk nemzetközi visszhangot váltott ki, hogy a köztársaság területén lévő Szemipalatyinszkban betiltotta az atomrobbantási kísérleteket. Az általa vezetett köztársaság 1990 októberében kinyilvánította ugyan függetlenségét, de Nazarbajev nem titkolja, hogy a Szovjetunió egybentartásának híve.





Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 12 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét