Paládi József (Magyar Fórum, 1992. június 4.)
„…A munkanélküliek rájöttek: ez nem is olyan rossz. Más kérdés, hogy továbbra is siránkoztak sanyarú sorsuk fölött… Azt látom ugyanis naponta, hogy aki akar dolgozni, az talál munkát. Kórházakban, csecsemőotthonokban betöltetlen állások vannak, hogy a Kőbányai Sörgyár folyamatosan felvesz segéd- és betanított munkásokat, aki rendre otthagyják, annak ellenére, hogy természetbeni juttatásként annyi sört ihatnak, amennyi beléjük fér. – Kevés a bér – a 9 ezer forint – mondják ők. – Nem ízlik a munka – mondom én.
…Amennyiben csökkenne a (munkanélküli) járadék, az elkényelmesedett, túlfizetett maszekoló munkanélküliek kénytelenek lennének jövedelmezőbb foglalkozás után nézni. Miután megcsappanna a »hivatásos munkanélküliek« tábora, a felszabaduló pénzt képzésre lehetne fordítani…”
Kiss Gyula munkaügyi miniszter (A parlament Egészségügyi és Szociális Bizottságának ülésén, 1992. június 4.)
„…A munkaügyi politika és a kormány nagyon komolyan veszi a munkanélküliséget, és úgy éli meg ezt a kérdést, ahogyan egy érett társadalomtól ez elvárható. Ennek a néhány százezer embernek egész egyszerűen a nyakába szakadt a szerkezetátalakítás, a gazdasági váltás, amelyen az országot megpróbáljuk keresztülvinni. Ezek az emberek valódi áldozatai ennek a folyamatnak. Valódi, összetettségében elemezhető problémaként kezeljük a munkanélküliséget, és messze nem úgy mint ahogy sajnos a közhangulatban egyre gyakrabban megjelenik, miszerint munkakerülőkből és munkát vállalni nem akarókból állna a munkanélküliek tömege. Hangsúlyozom, ezt fontos kimondani, mert a közvéleményben, a rádióban, a tévében hallott állampolgári megnyilatkozások miatt erről mindenképpen szólni kell.
… a működtethető és stratégiailag fontos foglalkoztatáspolitikai aktív elemek oldalán következő helyen a közhasznú munkavégzést említeném… Valahol kezelni lehet vele azt a nem valós, de a társadalomban benn lévő értékítéletet, hogy itt ingyen osztogatunk munkanélküli-segélyt. …Egyre több gondot okoz nekem, hogy ezek ellen a vádak ellen védekezni kell, hogy a munkaügyi politika túl liberalizált, és feleslegesen fizet ki a munkanélkülieknek pénzt. Tessenek egy picit jobban odafigyelni, hányszor vagyunk kénytelenek ez ellen az abszurdum ellen védekezni.”





Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 12 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét