Rényi Zsuzsanna

Vissza a főcikkhez →

Antanas Sakalauskas, 39 éves elektromérnök, 5 gyermek apja, a Sajudis egyik aktivistája. Vilniusban él. Egyike azoknak, akik súlyos sérüléssel ugyan, de túlélték a vilniusi véres vasárnapot. Vilniusban többször megoperálták azt a lábát, melyen átgázolt a tank, majd több sebesült társával együtt Budapestre, a Traumatológiai Klinikára került utókezelésre, majd a Balatonfüredi Állami Szívkórházban ápolták. Sakalauskas úr maradandó mozgáskárosulása ellenére gyógyultnak tekinti magát.

Így emlékszik vissza január 13-a éjjelére: „sok lövést hallottam a páncélosokból és a géppisztolyokból, s láttam, amint a tankok és a lövészpáncélosok felfegyverzett katonákkal körülveszik a tévétornyot. A litvánok körben álltak a torony körül, s élőláncot alkottak. „Ahol én álltam, a lánc 8-10 ember szélességű volt. Öregek és fiatalok, férfiak és nők, diákok és nyugdíjasok, munkások és professzorok. Amikor a tankok már közel voltak, már csak zajt és motorzúgást hallottam az ágyúlövést, akkor egy kicsit féltem, és remegett a lábam. De amikor jöttek a tankok és a katonák, s már 5-10 méter távolságban voltak, már nem féltem, de nemcsak én nem, hanem a többi jelenlévő sem. Megfogtuk egymás kezét, népdalokat énekeltünk és azt skandáltuk, hogy „Litvánia” „lai-sve” (szabadság) „fa-sis-tai” fasiszták. A tankok ágyúi lőttek és lőttek, de az élőláncból senki sem ment el a tévétorony védői közül. Mindenki állva maradt a helyén. Az egyik tank az emberek közé indult. Néhány ember állt a tank előtt, s meg akarták fékezni azt. Én is a tank előtt álltam, és visszanyomtam a tankot. De a tank motorja nem vette figyelembe a mi igyekezetünket, és továbbhaladt. Ezért hátrálni kényszerültünk. Én aláestem, és a tank lánctalpa elgázolta a lábam.”

• Külföld