Téli vasárnap délelőtt, a hetvenes évek közepén,
egy múzeumi matinén,
Pilinszky olvasott fel verseiből.
Kántáló hangját felitta
a pécsi székesegyház fala, harangja,
és visszaverték a dallamot,
mint napfényt az üvegablakok.
Kint csikorgó hideg, bent ólmeleg.
(Állandó éjszakás londinerként
dolgoztam akkortájt a Nádor szállodában,
s bár aludtam is, de ugrásra készen,
úgy, mint a vadállat.)
„Cseléd akartam lenni. Van ilyen.”
És innen már csak hangfoszlányok
jutottak hozzám el, majd csak a csend,
csak az álom, mintha szelíd vizeken
hajóznék egyre távolabb,
el innen, egyre messzebbre el.
És nem ébredni fel sohasem.
Friss hozzászólások
8 év 3 hét
10 év 29 hét
10 év 32 hét
10 év 32 hét
10 év 34 hét
10 év 34 hét
10 év 34 hét
10 év 36 hét
10 év 37 hét
10 év 37 hét