Egészen az elmúlt őszig évente mintegy 40–50 vietnami diák végzett magyar felsőoktatási intézményekben – szigorúan ellenőrzött körülmények közt: útlevelüket pl. mindvégig a vietnami követség páncélszekrényében őrizték. A rendszerváltás pillanatában azonban azonnal leállították a „diákexportot”, arra hivatkozva, hogy a magyar fél nem biztosítja az anyagi feltételeket. A mérnök- és orvostanhallgatóknak ugyan még engedélyezték tanulmányaik befejezését, a Zalka Máté Katonai Főiskolán tanuló 20 vietnami diákot azonban azonnali hatállyal hazarendelték. Egy fiú közülük megtagadta a hazatérést. A Vietnami Népköztársaság kormánya azon nyomban katonaszökevénynek nyilvánította, ha tehát mégis hazatérne, haladéktalanul hadbíróság elé állítanák: márpedig a szolgálatmegtagadás e fajtájáért legalábbis főbelövetés jár. Az egykori katonai főiskolás tavaly ősz óta kérvényezi a Külföldieket Ellenőrző Országos Központnál a letelepedés engedélyezését, ám eddig csak az ideiglenes itt-tartózkodás jogát „nyerte el”, ám amint a kiszabott 30 nap lejárt, ismét a hazatoloncolás veszélye fenyegette, vagy legalábbis az, hogy ismét a kerepestarcsai menekülttáborba kerül. Letelepedési kérvényein az első számú indok: házasságot akar kötni egy magyar lánnyal. Ám a követséggel nyilvánvalóan szoros kapcsolatban lévő idegen-ellenőrző hivatal számára a jelek szerint ez sokkal inkább az elutasítás mellett legnyomósabb érv.





Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 12 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét