Szalay Gábor

Vissza a főcikkhez →

Október végén a kormány a parlament elé terjesztette energiapolitikai koncepcióját, vele együtt a szénbányászati szerkezetátalakítási programját. E dolgozatokról a törvényalkotási munka drámai torlódása miatt még mindig nem tárgyalt a parlament, de ez éppenséggel a dokumentumok előnyére is válhat. Mert lehet javítani rajta.

Az általános energetikai javaslat anélkül hozza szóba az energiagazdaság fejlesztését, hogy tisztázná, miképpen változik a gazdasági – különösen külgazdasági – környezet, s ennek megfelelően miképpen kellene változtatni a magyar gazdaságpolitika preferenciáit. Enélkül pedig az energiapolitika légüres térbe kerül, és egyszerűen nem értelmezhető. Egy fiktív „prognózisból” kiindulva vezeti végig fejlesztési javaslatát (először szerinte stagnál az energiafogyasztás, majd évente 0,6%-kal – a villamosenergia-fogyasztás évente 1,5%-kal – növekszik). Holott a bizonytalanságok miatt sokkal inkább alternatívákban kellene gondolkodnia, számolva az import hirtelen kiesésének lehetőségével. A kisebb bizonytalanságok kezelésére elég volna kombinált ciklusú gázturbinás erőműveket létrehozni; de emellett, mivel energiaforrás-veszteségeink komoly méreteket is ölthetnek, legalábbis megfontolandó, hogy nem kellene-e egy új alaperőművet is beléptetni még az ezredforduló előtt. Az előterjesztés nem számol e lehetőséggel, így természetesen azt sem vizsgálja, hogy milyen is legyen az az alaperőmű: ligniterőmű vagy atomerőmű? Hallgat az előterjesztés, holott az lenne a dolga, hogy felkészítsen e nem könnyű döntésre.

Közben úgy tesz a javaslattevő, mintha emelkedettségéhez méltatlan lenne bármiféle földhözragadt anyagiasság. Nem derül ki, hogy mibe kerül energetikánk a közeljövőben, holott nem kisebb a tét, mint gazdaságunk talpon tartása. De hát, anyagiakról szó ne essék! Az ipari tárca hallgatólagosan azt feltételezi, hogy az önfinanszírozó szénbányászat kialakítása és a jelenlegi széntermelés volumenének és hőértékének fenntartása egyidejűleg biztosítható. Valójában ha az előbbi elvet részesítjük előnyben, akkor a jelenlegi hazai széntermelésnek legfeljebb csak 60–65%-át tarthatjuk fenn. Ami pedig a kőolajimportot illeti: ha ennek jelentős része az Adria-vezetéken érkezik az országba, akkor a szovjettől eltérő olajminőség miatt szükségessé válik kőolaj-finomítóink korszerűsítése.

A javaslat nem beszél sem a bérleti és koncessziós jogok eladásának lehetőségéről, sem arról, hogy a korábbi lakossági energiafejlesztési hozzájárulásokból épített létesítményeket lakossági vagy éppen önkormányzati tőkerészesedésűvé lehetne átalakítani. Nem ejt szót sem a Magyar Villamos Művek Tröszt, sem az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt szervezeti átalakításáról.

A környezetvédelmi fejezet nem száll alább az általánosságok fennkölt szintjéről. Nem tűnik ki, miként fogunk eleget tenni e téren vállalt nemzetközi kötelezettségeinknek, hogyan tároljuk a kiégett nukleáris üzemanyagot meg a kis és közepes aktivitású hulladékot, hogyan kéntelenítjük a füstgázokat.

A szénbányászati előterjesztés nem tud mit kezdeni a saját maga által javasolt „bányászati önfinanszírozás” fogalmával. A szénbányászat csődhelyzetét nem kis részben az idézte elő, hogy folyvást változott a bányászati beruházások pénzügyi rendszere. Erre nem figyel fel az ipari tárca, mint ahogy nem tud mit kezdeni a jövedelmezőség kategóriájával sem. Hol makroszinten, hol regionális szinten jövedelmező bányászatról beszél, megint másutt arról, hogy az egyes aknákat kell gazdaságossá tenni. Pedig a három különböző megközelítésből három egymástól merőben különböző eredmény vezethető le.

Új bányák nyitásáról persze szót sem ejt a minisztérium; a jelenleg üzemelő 32 széntermelő egységből csak tizenkettőt minősít perspektivikusnak. Ez akár 20 akna bezárását is jelentheti, ami a hazai széntermelés drasztikus visszaesését fogja eredményezni még akkor is, ha a program szerint „a gazdaságosan működtethető bányákból kitermelt szén volumene a jövőben sem fog csökkenni”. A valóság ugyanis messze esik attól, amit a tárca a szénbányák teljesítőképességéről feltételez.

A szénárrendszerben a javaslat szerint érvényesíteni kellene a pillanatnyi árváltozásokat. Holott a bányászat gazdaságossága csak hosszú távú szemlélettel ítélhető meg. Szénbányákat nem lehet a kőolaj kiszámíthatatlan tőzsdei áringadozásainak megfelelően kinyitni és bezárni. Ezért meggyőződésem, hogy csak az elképzelhető legalacsonyabb árprognózis mellett is gazdaságosnak ítélhető széntermelési mennyiségre szabad felkészülni.

A szénbányászat szerkezeti és szervezeti átalakítását működésképtelen elképzelés alapján javasolják végrehajtani. A tökéletesen eszköztelen felszámoló szervezetek képtelenek a csődbe jutott bányák pénzügyi rendezésére. Ha nem történik meg a pénzügyi rendezés, és a bányák továbbra is folyamatosan veszteséget termelnek, akkor előbb-utóbb fizikailag kell likvidálni őket. Ezt pedig vélhetően a javaslattevők sem így gondolják.

• gazdaság