–km– [Kovács Miklós]

Vissza a főcikkhez →

Különös véletlen: csaknem napra egybeesik az utolsó kubai katona távozása Angolából s az etiópiai diktátor bukása. A két esemény a túlnyomórészt a 60-as és 70-es években létrejött szovjet gyarmatbirodalom felszámolásának záróakkordja is, hiszen e két ország volt Moszkva legbiztosabb afrikai bázisa. Az afrikai (és ázsiai) népeknek nyújtott testvéri segítség – tudjuk – nem volt sem önzetlen, sem visszautasítható.

A szovjet (kubai, keletnémet stb.) tanácsadók és katonák egyes országokban viszonylag háttérbe húzódva, másutt viszont szinte a helyi vezetés jobbkezeként alakították ki a Moszkva szempontjából legelőnyösebb rendszereket.

Egyes országokban – például Egyiptomban, Szomáliában és Zimbabwéban – hamar felismerték, hogy nemzeti felemelkedésükhöz nem elegendő a Szovjetunió barátsága. Egyiptomban például a Nasszer-korszak után Szadat józanította ki a szovjet vezetést, s a kijózanodás azóta is tart, még ha Mubarak jobban is vigyáz a mérleg nyelvére. Szomália és Szudán is jó évtizedekkel korábban lazított Moszkvához fűződő kapcsolatain.

A szovjetek közvetlen katonai jelenléte a „harmadik világban” – Afganisztánt leszámítva – igazán soha nem volt túl nagy: Angolát Moszkva Kuba gondjaira bízta, Kambodzsát pedig Vietnaméra. A hatalmas kubai és vietnami „expedíciós” hadsereg felszereléséhez, állomásoztatási költségeihez azonban a szovjeteknek jelentős mértékben hozzá kellett járulniuk. A kubaiak már a hatvanas évek legelején megjelentek. Angola mellett Etiópiában, Kongóban és Mozambikban is. Etiópiában, de másutt is, a keletnémeteknek is komoly szerepet juttatott a szovjet vezetés.

A szovjet politikai-katonai-gazdasági „segítség” legjelentősebb célpontja és állomása Afganisztán volt, amelynek megszállása, mint emlékezetes, nem sokkal követte a moszkvai támogatást maga mögött tudó Vietnam kambodzsai kalandját. A 115 ezer fős szovjet hadsereg bevetése Afganisztánban s a több tízezres – részben kambodzsai egyenruhába bújtatott – vietnami kontingens határon túli „feladatvállalása” komoly próbatétel volt a nemzetközi biztonság és béke számára. S a közelmúlt eseményei kapcsán említést érdemel a szovjet katonai diplomácia nagy kudarca az Öböl-háborúban: védencét, Irakot a szövetségesek lényegében kiütéssel küldték padlóra.

Az afrikai küldetés kudarcán nyilván Havannában is eltöprengenek, hiszen ez az ország méreteihez képest talán még a szovjeteknél is többet vállalt a „lovagias” feladatokból, s az emberi veszteségek itt sem elhanyagolhatók. Ugyanígy kárvallottja a nagyhatalmi terveknek Vietnam is, amelynek mind a mai napig viselnie kell Kambodzsa terhét, hiszen ott még távolinak tetszik egy mindenki számára megnyugtató megoldás.

• Külföld