1999. március 24-én, aznap, amikor a bombázások elkezdődtek Jugoszlávia ellen, a belgrádi kormány több rendeletet adott ki a háborús helyzetre való tekintettel. A gyorsaságból nyilvánvaló, hogy a rendeletek már jó ideje készen voltak, és csak az első bombára vártak. Ezért nevezhetjük ezt a rendeletcsokrot, amely az élet különböző területeit szabályozza a bűnüldözéstől a cenzúráig, Milošević-csomagnak.
Az egyik kormányrendelet lényegében a polgári és szabadságjogok felfüggesztését deklarálja. Eszerint a hatóságok előzetes felhatalmazás nélkül letartóztathatnak és hatvan napig előzetes letartóztatásban tarthatnak bárkit, akiről úgy ítélik meg, hogy tevékenysége aláássa vagy veszélyezteti az ország védelmi képességét. A szokásos cselekedeteken túlmenően, mint például fegyver vagy robbanóanyag birtoklása, szabotázs, kémkedés stb., az államellenes bűncselekmények körébe tartozik az „árdrágítás” és a „feketézés” vagy ellenséges propagandaanyagok őrzése és terjesztése, és a biztonság kedvéért – nehogy a taxatív felsorolás túlzottan behatárolja a hatóságok mérlegelési lehetőségét –, „minden olyan cselekedet, amely bármely módon veszélyezteti a polgárok biztonságát, a köztársaság állam védelmét és biztonságát”.
Az alábbiakban a Tájékoztatási Minisztérium szintén március 24-én kihirdetett cenzúrarendeletéből adunk közre néhány paragrafust.
„5. A Jugoszláv Hadsereg és Szerb Rendőrség veszteségeiről, a halottak és sebesültek számáról szigorúan tilos bármiféle információt közreadni.
7. A rendőri és katonai akciókat védelmi műveletekként kell bemutatni, amelyek célja az ország védelme és függetlenségének megőrzése.
9. Az ellenséges veszteségek bemutatásakor használatos kifejezések: semlegesítettük, ártalmatlanná tettük, megbénítottuk, megsemmisítettük.
10. A főszerkesztőnek kötelessége visszatartani minden információt, amely alkalmas defetista hangulat vagy pánik keltésére.
11. A kommentároknak minden esetben utalniuk kell az ENSZ Alapokmánya megsértésére, az emberi jogok megsértésére, valamint arra, hogy ez egy katonai szövetség önhatalmú akciója, amely nem élvezi a nemzetek egyhangú támogatását.
13. Az úgynevezett „Koszovói Felszabadítási Hadsereg” említésekor az alábbi kifejezéseket kell használni: gengszterbanda, bűnözők, terroristák.
14. A NATO-erőket minden esetben agresszornak kell nevezni.
15. A tudósítóknak minden esetben ki kell emelniük, hogy a hadsereg és a rendőrség harcosai szabadságharcosok, akik az ország szabadságáért küzdenek.”
Blogok
„Túl későn jöttünk”
Zolnay János blogja
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
E-kikötő
Forradalom Csepelen
Eörsi László
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 12 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét
10 év 16 hét