Skip to main content

Beszélő folyóirat, 2004. október, Évfolyam 9, Szám 10

Papp András - Térey János: Prológus

Rényi András: Édenbe Nyugatról

Zádori Zsolt: A gólyák elrepültek

Kirill Haratjan: Orosz államkór

Az orosz–csecsen konfliktusról

: Tíz év – A konfliktus krónikája

Szikinger István: A demokratikus jogállam védelme

Mink András: Jönnek?

Pálfi Balázs: Vér és becsület

A hideg büszkeség napja

Boros János: Válasz a kérdésre: mi a demokrácia?

Csak egy politika nélküli társadalomnak nincs szüksége filozófusokra

Endreffy Zoltán: Vén Európa?

Pál Attila: Észak Dél ellen

Yehuda Lahav: A „fal” – mint hátráltató gát

Ungváry Krisztián: Félrevarrt szálak

Ritter László: Tito diplomatája

Vladimir Velebittel Ritter László beszélget

Babusik Ferenc: Állapot-, mód- és okhatározók

A romák egészségi állapota és az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférése – I. rész

Friedrich Péter: A tanulás és a memória molekuláris alapjai

Mit tanulhatunk a buta muslicától?

Simon Izabella: Az írás női kromoszómái: Ulickaja esetei

Vlagyimir Szorokin: Hirosima

Papp András: Saját élet IV.

Microport

Tandori Dezső: Információ s társa

Avagy: Elderítés és felhárítás

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon