–efhá– [F. Havas Gábor]

Nyomtatóbarát változat

A sors keserű iróniája, hogy amikor Sütő András a Panoráma hétfő esti műsorában felvételről felolvasta a romániai magyar demokratikus ifjak kongresszusához írt szép és bölcs levelét, amelyben higgadtságra és önmérsékletre intette a levél címzettjeit, a valóságban már a kórházban feküdt a felheccelt románok ütlegeitől sajgó sebekkel. Most drámaian vetődik fel a kérdés: lehet-e a vak gyűlölettel, az alantas szándékkal felhergelt tömeg eszeveszett tombolásával szemben önmérsékletet gyakorolni. Lehet-e érveket felsorakoztatni, lehet-e a párbeszéd lehetőségében reménykedni, ha még a román kormány sem képes határozottan és egyértelműen fellépni a pogromhangulat ellen, ha a kiszolgáltatott és megfélemlített kisebbséget senki és semmi nem védi meg? Várható-e ilyen helyzetben, hogy a kisebbség józanul és mértéktartóan viselkedjék?

Barátaim – a marosvásárhelyi református lelkész és felesége – évtizedeken át rendíthetetlen méltósággal tették a dolgukat, tartották a lelket a gondjaikra bízott gyülekezetben. Hosszú évekig nem kaptak útlevelet, lehallgatták a telefonjukat, lesték minden lépésüket, hetenként rendelték be őket felváltva a Securitatéra. Az iszonyú nyomás ellenére mindvégig megőrizték emberségüket, soha szélsőséges indulatokra nem ragadtatták magukat.

Az asszony most végre eljutott Magyarországra, de már a megérkezése utáni első napon az azonnali hazautazást fontolgatta, miközben jeges rémülettel a szívében rohangált a telefon és a tv-készülék között, hogy hírt kapjon férjéről és gyermekeiről, akiket a magyar szervezet ostrom alá vett székházában sejtett. Órákig tartó bizonytalanság után „megnyugodhatott”: a család biztonságban van, egy közeli ismerős lakására menekültek.

Lehet-e hiteles ellenvetésem, amikor kirobban belőle az elmúlt órák minden feszültsége: „Romániában úgy látszik nemcsak egy Ceausescu volt, hanem 22 millió!” Etikus-e okoskodó érveket felvonultatni a reménytelen kétségbeesés jajkiáltásával szemben?

Súlyos, csaknem megválaszolhatatlan kérdések ezek. Mégis ki kell mondanunk: ha nem vagyunk képesek belekapaszkodni a párbeszéd és megegyezés leghalványabb lehetőségébe is, ha Közép-Európa erődemonstrációk és ellendemonstrációk terepévé válik, ha az elvakultság és a vele szemben érzett kiszolgáltatott düh egymásnak feszülése végsőkig korbácsolja a nacionalista, soviniszta, etnocentrikus indulatokat, akkor nyomasztó jövő vár a térség összes országának valamennyi kisebbségére, és ebből adódóan a demokratikus kibontakozás reményei végképp semmivé foszlanak.

• Harmadik oldal