Nyomtatóbarát változat

A pártállam három oszlopa a párt, a hadsereg és a belügy volt. A „belügy” mindenekelőtt az állambiztonsági szervezetet jelentette, bár a hivatalos felfogás (és a törvényi szabályozás) szerint a rendőrségnek is elsősorban az állam és nem az állampolgár biztonságát kellett óvnia. Az állambiztonsági szervezet – függetlenül attól, hogy önálló minisztérium kötelékébe tartozott-e, mint a Szovjetunióban vagy az NDK-ban, vagy a belügyminisztérium szervezetében működött, mint afféle „minisztérium a minisztériumban”, ahogy Csehszlovákiában és Magyarországon – többé-kevésbé azonos elvek szerint épült fel és működött valamennyi szovjet típusú államban egészen 1989 őszéig. Ekkor, a berlini fal ledőlte és a prágai „szelíd forradalom” után a szervezet az összes országban bomlásnak indult, majd összeomlott – Magyarországon az 1990. január 5-én kirobbant Duna-gate ügy csak meggyorsította és látványosabbá tette a folyamatot. A régi szervezetek helyébe létrejövő új biztonsági szolgálatok népes személyi állományt, áttekinthetetlen tömegű titkos aktát, kiterjedt ügynökhálózatot örököltek elődjüktől. Mi történt és mi történjen a volt állambiztonsági tisztekkel, mi történjen az állampolgárokról törvényellenes eszközökkel összegyűjtött információkkal, mi az ügynökökkel, és hogyan lehet megelőzni, hogy az utódszervezetek önálló életre kelve ismét behálózzák a közéletet? Ezekre a kérdésekre, amelyek mindenütt élénken foglalkoztatják a közvéleményt, megnyugató választ sehol sem sikerült találni. A közelmúltban Lengyelországban és Csehszlovákiában próbáltunk tájékozódni „az állambiztonsági rendszerváltás” ottani állapotáról. Dokumentumként közöljük Burkhard Hirschnek, a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) képviselőjének tervezetét az egykori NDK Állambiztonsági Minisztérium – a hírhedt Stasi – iratainak kezeléséről.

• Külföld