Engedje meg, hogy lapjuk február 23-i számában, „Azok a bizonyos kiemelt nyugdíjak” címmel megjelent cikkük egyik mondatához néhány megjegyzést fűzzek, leszögezve, hogy a Magyar Szocialista Párt egyetért a törvénytervezet fő törekvésével. Nevezetesen azzal, hogy a jogegyenlőség elvét se pozitív, se negatív diszkrimináció ne keresztezze.
Megítélésünk szerint azonban ezzel az elvvel morálisan összhangban van, hogy az antifasiszta ellenállási mozgalom résztvevői a központi költségvetést terhelő pótlék formájában továbbra is kapjanak nyugdíj-kiegészítést. Álláspontunk igazságtartalmát az támasztja alá, hogy a nácizmus áldozatai az üldöztetés miatt nemcsak a munkavégzés esélyétől voltak megfosztva, de fizikai létük is veszélyben forgott, már aki egyáltalán túlélte. Ismereteink szerint e történelmi tragédia túlélőinek „szenvedéssel szerzett jogait” minden európai demokratikus ország tiszteletben tartja.
Az általunk kifogásolt mondat szerint az MSZP az erre vonatkozó parlamenti határozat ellenére nem volt hajlandó kiadni a titkos rendeletek által kedvezményezettek névsorát. Kifogásunk most csak „az erre vonatkozó parlamenti határozat…” mondatrészletre vonatkozik.
Az említett mondatrészletben nem felel meg a valóságnak az az állítás, hogy erre érvényes parlamenti határozat van. A törvényjavaslat – hosszas lélektani előkészítés után – feltehetőleg a mai parlament ülésén kerül tárgyalásra. Tájékoztatom, hogy a szocialista párthoz ilyen irányú adatszolgáltatásra megkeresés nem érkezett senkitől: sem állami szervektől, sem mástól, sem hivatalosan, sem informálisan.
Az elmúlt héten ennek ellenére levélben ajánlottuk fel dr. Surján László népjóléti miniszter úrnak, hogy a törvény-előkészítő munkát szolgálandó – ha erre szükségük van – a rendelkezésünkre álló nyugdíj-megállapítási adatokat már most átadjuk. Felajánlásunkra nem érkezett válasz a mai napig.
Kérem, hogy rövid megjegyzésünknek szíveskedjék helyt adni.
Budapest, 1991. február 26.
Tisztelettel:
Tóth András, az MSZP ügyvezetője





Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét
10 év 16 hét