–czki [Gyekiczki András]

Nyomtatóbarát változat

Az a bizsergés, ami ilyenkor április közepén elkapja az embert a napfény, a zöldellő fák hatására, úgy látszik, hatóságainkat sem hagyja érintetlenül. Ahogy enyhülnek az éjszakák, gondoskodni akarnak, hogy a közterekre, pályaudvarokra új lakók kerüljenek. Április 15-ével ugyanis lejárt az ún. Demszky-moratórium, amely arra próbálta rávenni a kerületi polgármestereket, hogy eddig az időpontig lehetőleg tartózkodjanak az önkényes lakásfoglalók kilakoltatásától, és találják ki, melyek legyenek az esetleges méltányosság szempontjai.

Hétfőn este a budapesti körzeti stúdió adásából megtudhattuk: a XIII., a IX. kerületben eleget kell tenni a választópolgárok akaratának, „foganatosítani” kell a kényszerkiköltöztetéseket a lakásra hiába váró, ám üres lakások feltörésére nem vállalkozó többség nevében. Láthattunk egy földes, víz és villany nélküli nyomorlakást, benne sokgyerekes családot. A XI. kerület jegyzője azon elmélkedett, hogyan lehetne a kilakoltatottakban, a közvéleményben azt az érzetet kelteni, hogy e kétségkívül hálátlan feladat elvégzői ne tűnjenek az önkormányzat embereinek, ne a hatóság, karhatalom ellen forduljon a gyűlölet. Teszem is, meg nem is. Fő, hogy nem ér a nevem – ekképp e szörnyű logika.

A kerületek az eltelt öt-hat hónap alatt nem tudtak megbirkózni ezzel a feladattal. Semmi érdemleges nem történt az önkényesekkel kapcsolatban. Azt állítják, hogy ebben az időszakban lényegesen nőtt a lakásfoglalók száma, holott valószínűbb, hogy végre-valahára a lakáskatasztert átnézvén tisztába lettek a régóta üres lakásokkal, amelyekben most lakókat találnak.

Lehengerlő az érvelés, miszerint a türelmes lakásigénylők érdekében feltétlenül és hathatósan ki kell lakoltatni. (Arról kevesebb szó esik, hogy a lakásra várók túlnyomó része nem bontásra váró nyomortanyákra vágyik.) Ahány önkényes család, annyi egyedi eset, annyi megszenvedett földönfutósors. Súlyos önáltatás a polgármester urak és segítőik („közbiztonsági bizottságok”) részéről, ha úgy vélik, hogy ezek a családok vidékről, saját lakásokból jönnek fel, okozva itten sokkal nagyobb galibát, mint ahonnan jöttek. Pedig a menekvés kényszer. Ahol már esetleg egy félfazéknyi hely sincs, meg a „csélakás” sem az övék, nem nagyon maradhatni. A nagyváros kiszámíthatatlan véletlenjeivel mégis több esélyt ad némi túl- és megélésre. Tisztában kell lenni azzal, akit most kiköltöztetnek, az holnap talán a polgármester lakása előtt ver tanyát.

Nincs más lehetőség, egyéniesíteni. Nincs általában véve önkényes. Egyedi megoldásokat kell találni, beleszámítva azt a lehetőséget is, amit ugyanaz a jogszabály ad, amelyre hivatkozva kiseprűznek. Ez a méltányosságból maradás.

Persze lehet, hogy a jegyzőnek van igaza. Angyalarcú ördögökre kell bízni az akciót, lehetőleg éjszakánként, s akkor talán a kilakoltatottak is megértőbbek lesznek. És nem esik pötty a csokornyakkendőre.

• Önkormányzat