Eörsi János

Nyomtatóbarát változat

Az értelmi szerző a Liga, az ő régi vágya a „szociális paktum” megkötése, az, hogy a szociális felek kölcsönös engedményeket és vállalásokat téve jutnak átfogó megállapodásra. Sok mindenben hasonló volt az elgondolása az MSZOSZ-nek is, bár nagyon nem ragaszkodott az ÉT-hez mint fórumhoz: szeptember elején a köztársasági elnök védnökségé alatt, valamennyi parlamenti párt bevonásával szeretett volna – ha lehetett volna – szociális egyezségre jutni. A két héttel ezelőtti MSZOSZ-kongresszuson a centrális érdekvédő szerepre törő tömörülés megpendítette annak lehetőségét is, hogy esetleg egymagában csikar ki engedményeket a kormányból. Ha tíz napon belül nincs tárgyalás és év végig nincs kézzelfogható eredmény – így a MSZOSZ-kongresszus – akkor lesz figyelmeztetősztrájk! De kisvártatva egyértelművé vált, hogy a kormány kitart az ÉT-n belüli egyezkedés melleit. A munkavállalói oldal szervezetei 3-án, kedden egyeztették egymással követeléseiket, amelyek felett aztán a rendkívüli tárgyalásokon a vita folyt.

A kormánynak érdekei fűződtek a tárgyalásokhoz: hihetünk neki, amikor hőn kiált szociális partnerek után, hogy legyen kivel osztozni a szociális felelősségben. Ezenfelül nem lehet tudni, mi sül ki a sztrájkfenyegetésekből. A parlamentben el kell fogadtatni a költségvetést, ez tavaly is szorongást okozott, most még nehezebb lesz a szakadár kisgazdaszárny miatt. A kormány tehát nyilvánvalóan politikai támaszt keres a rendkívüli tárgyalással: megnyerni a szakszervezeteket, megmagyarázni követeléseikről, miért nem reálisak. Aztán meg a szociális partneri tudatban vonulni be a parlamentbe. A kormány magasszintű delegációval érkezett az ÉT-re, és azzal a kormányfői megbízással, hogy a hozzáállás konstruktív legyen. A pénzügyminiszter mindvégig jelen volt az ÉT vitáján, mellette a népjóléti és a munkaügyi tárca váltotta egymást.

Ám kész tények felett kellett átfogó megállapodásra jutni. Az 1992-es év költségvetési tervezete és az adótörvény-tervezetek elkészültek (jól megkésve), így a szociális partnerség a tárgyalásokat kezdeményező munkavállalói oldal számára – és a munkáltatók számára is – alig jelentett többet az utólagos rábólintás követelményénél.

A tárgyalások legfontosabb eredményei nem konkrét szociális vívmányok voltak, inkább az érdekegyeztető eljárások, mechanizmus kidolgozásában történt előrelépés. Az infláció elleni harcban persze használ, ha nem egyszerre, hanem fokozatosan emelik a szociális kiadásokat. Ésszerű a monitoring (a gazdasági folyamatokat folyamatos figyelő) rendszer is, amellyel, ha valóban működik, ellenőrizni lehet, hogy nem változnak-e túlságosan azok a körülmények, amelyek között létrejött egy-egy ÉT-megállapodás.

A monitoring-mechanizmus és az évente kétszer megrendezendő gazdaságpolitikai fórum, amelynek keretében az ÉT szintén sokféle kérdésben folytat ezentúl átfogó tárgyalássorozatot, azt jelzi, hogy komolyabban akarják venni az ÉT-t. De vajon csakugyan kiforrott-e már az igény a valóban kölcsönös megállapodások iránt?

Ebben kételkednünk kell. A kormánykörökben azt hangoztatják, hogy a szociális rendszer pazarló, át kellene térni az elosztás állampolgári elvéről a rászorultság princípiumára. Mármost – magyarázza Király Péter pénzügyi államtitkár – mindaddig nem lehetséges igazi tárgyalás, amíg a szociális partnerek ebben nem nyújtanak segédkezet: rámutatni a rászorult rétegekre, és azokra, akiknek ez a reform érvágást jelent. Csakugyan, az érdekképviseletek ehhez nem elég erősek. De, úgy látszik, a kormány sem. Államháztartási reform helyett a folyó év toldozás-foltozásával meg a koalíciós stratégiával (kárpótlás, egyházi ingatlan-visszaadás) foglalatoskodik. Mi a biztosíték arra, hogy nem kész tények felett kell vitázni jövőre is?

Keddi sajtótájékoztatójukon a munkavállalói oldal szóvivői elégedetlenségüknek adtak hangot: keveset értek el a rendkívüli ÉT-n. Vívmány viszont, hogy leültek tárgyalni velük, és pozitívum az ÉT-n produkált szakszervezetközi egység is. Forgács Pál Liga-elnök nehezményezi az MSZOSZ sztrájkfenyegetését: együtt tárgyalnak az ÉT-ben, tehát a sztrájklépéseket is egyeztetni kellett volna. Nem is MSZOSZ-döntésről van szó, magyarázza Nagy Sándor MSZOSZ-elnök, csak 31 tagszervezet alakított önállóan sztrájkbizottságot, és helyezett kilátásba figyelmeztető sztrájkot. Mivel 69 tagszervezet van, nincs meg a MSZOSZ-sztrájkoláshoz szükséges abszolút többség. Az MSZOSZ-demokrácia persze nem jelenti azt, hogy ő, Nagy Sándor, ne érezné a személyes felelősséget a tagszervezetek lépéseiért – ismerte be.

• Beszélő