Gaál László

Nyomtatóbarát változat

Ha nem számítjuk az 1938 és 1945 között a fasiszta Németország közreműködésével létrehozott Szlovák Államot, a cseh és a szlovák nemzet 1918 óta, az első Csehszlovák Köztársaság megalapítása óta él közös államban. Az 1968-ban elfogadott és máig érvényes csehszlovák alkotmány pedig kimondja, hogy Csehszlovákia (azaz Csehszlovák Szocialista Köztársaság, majd Csehszlovák Szövetségi Köztársaság) a szuverén cseh nemzet és a szuverén szlovák nemzet közös föderatív, azaz szövetségi állama. Csakhogy a júniusi parlamenti választások győztesei (elsősorban a Szlovák Nemzeti Párt) az utóbbi másfél évben egyre több hívet szereztek annak az álláspontnak, hogy ez az államforma a szlovák nemzetnek nem biztosít egyenrangú jogokat, sőt, Szlovákia kizsákmányolásáról és Csehországgal szembeni „tartományi viszonyáról” beszéltek. Most aztán kapva kaptak az alkalmon, hogy nekilássanak céljuk megvalósításának: ahhoz, hogy a Szlovák Köztársaság végképp kiléphessen a cseh–szlovák államszövetségből, és önálló szlovák államot lehessen létrehozni, először is a parlamenttel kellett elfogadtatni a szuverenitási nyilatkozatot.

A nyilatkozatot már az előző parlament megbízatási időszakában is többször előterjesztették, de mivel akkor még a liberális-demokratikus erők voltak túlsúlyban, a javaslat nem kapott elegendő támogatást. A Vladimír Meciar jelenlegi kormányfő vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom a választások előtti időszakban az államformát illetően a föderációtól az önálló államok kialakításáig terjedően ötféle megoldást is kínált. Végül a konföderáció mellett maradtak, amit valamiféle „laza államszövetségnek” neveznek. Ám a választások csehországi győztese, a Václav Klaus cseh kormányfő által vezetett Polgári Demokrata Párt ezt elutasította, mondván: vagy maradjon a közös, föderatív állam, vagy váljon szét végleg az államszövetség… Ilyen előzmények után szavazott tehát a szlovák parlament a szuverenitási nyilatkozatról, mely immár a 74 éves államközösség felbomlását vetíti elő.

Ez a szuverenitási nyilatkozat azonban még nem jelenti Szlovákia azonnali önállósulását és Cseh–Szlovákia kettészakadását. Sőt, egyesek szerint ez a lépés felesleges, mert csupán azt szögezi le, ami az érvényes alkotmányban már úgyis benne foglaltatik: azt, hogy a szlovák nemzetnek a cseh–szlovák föderáción belül is joga van szuverén köztársaság létrehozásához. Az ennél is önállóbb Szlovákia szorgalmazói a mostani menetrendet úgy tervezik, hogy először a jelenlegi, a szövetségi állam részét képező Szlovák Köztársaság önálló alkotmányát kell elfogadni, majd az egész országban kiírandó népszavazás útján maguk az állampolgárok döntenek arról, hogy milyen államformában kívánnak élni.

A parlamenti vita során többen keményen bírálták a javaslatot, de végül is túlnyomó többséggel megszavazták: a szavazásban részt vevő 147 képviselő közül 113-an mondtak igent a nyilatkozatra. Méghozzá nyilvános szavazáson, ahol a név szerint szólított parlamenti képviselőknek az egyenes adásban közvetítő tévékamerák előtt kellett kimondaniuk határozatukat.

A szuverenitási nyilatkozat elfogadása estéjén megszólaltak a harangok, örömtüzek gyúltak, a Pozsony melletti Dévény várában fellobbant máglyához például még este fél tíz után is tömött sorokban kapaszkodtak felfelé az emberek, s a tűz körül hatalmas, szlovák címerrel ellátott nemzeti lobogókat lengetve és nemzetébresztő énekeket énekelve ünnepelték „ezeréves önállósulási törekvéseik beteljesedését”.

Szlovákia önálló állammá válása tehát immár megállíthatatlan és visszafordíthatatlan folyamat: beteljesülése már csak idő kérdése. Lehet kezdeni a számolást: hány ország is van most Európában?

(Pozsony)

• Külföld