Barna Imre

Nyomtatóbarát változat

– Tavaly a Mozgókép Alapítványtól kaptatok pénzt az év dokumentálására. Hogyan kell az évet úgy dokumentálni, hogy az ember Pulitzer-díjat kapjon rá?


Upor Péter: A Mozgókép Alapítvány dokumentumfilmes szakkuratóriuma kiírt egy pályázatot az év dokumentálására, és ezt a Széchenyi Könyvtárral, a Hungasonic Kft.-vel közösen nyertük meg. Mi rögzítjük az eseményeket, és filmeket készítünk, a Hungasonic biztosítja ehhez a műszaki hátteret, nyersanyagot, stúdiót, az OSZK pedig archiválja a rögzített anyagokat vágatlan formában, és azokat ott elvileg bármikor bárki megnézheti, kutathatja. A szerkesztőség eldöntötte, hogy mit forgatunk az adott héten. Ez lehetett négy-nyolc vagy akár tíz esemény is. Ezeket az anyagokat megvágtuk, és összeállítottunk egy két és fél-három órás havi krónikát. Decemberre összejött kilenchavi krónika, ezekből készítettünk kétszer egyórás összeállítást Kiskamerás történelem címmel. Ezt mutatta be a televízió, és erre kaptuk a Pulitzer-díjat.

– A televízió azért nem mutatta be olyan egyszerűen…

U. P.: Nem volt olyan egyszerű, szerintem ezért is kaptunk rá Pulitzer-díjat. Aki felelős volt a műsorért, az az első rész megtekintése után azt mondta, hogy amit csinálunk, elfogult, ráadásul szakmailag is csapnivaló.

Elbert Márta: És azt is mondta, hogy ez nem az év krónikája, hanem az év botránykrónikája, és ő ezt csak úgy hajlandó leadni, mint az év botránykrónikáját. Ebbe mi nem mentünk bele, nem is ment le az első rész akkor, amikorra meg volt hirdetve.

U. P.: Nem rontottuk el vele az emberek hangulatát karácsony előtt két nappal (ismerős szempont, nem?), de lement januárban. Azt mondtuk, hogy ezt az elfogultságot mi vállaljuk, elvégre ez a mi műsorunk, nem a Magyar Televízióé, mi ott csak vendégként szólalunk meg.

– És a Pulitzer-díj lett volna a vigaszdíj az év végi izgalmakért?

U. P.: Hát az nem nagyon, mert aki az év végi izgalmakat okozta, annak a világon semmi köze nincs a Pulitzer-díjhoz. De nyilván jobban odafigyeltek a dologra attól, hogy ilyen betiltásgyanús volt.

–Tehát a televízióval való viszonyotok az ottani változások előtt sem volt egészen zökkenőmentes.

E. M.: Most meg valószínűleg nem lesz semmilyen. Nem vagyok pesszimista, de nem számítunk arra, hogy ebben az új felállásban a választásokig a mi filmjeinket leadják a tévében. 1988–89-ben is ezzel a tudattal dolgoztunk, és most is. Csináljuk, mert valaha értékesek lesznek, és kész.

– Miért csak kilenchavi krónikát csináltatok?


E. M.: Nálunk ezúttal márciustól márciusig tart az év. Tavaly a március 15-e előtti napon, a MUK alapító ülésén kezdtük a munkát. Akkor bizonyos dolgokról rajtunk kívül még senki sem forgatott. Mi már márciustól kezdve ott voltunk a szélsőjobb jeles összejövetelein, vészes hangulatú MDF-es fórumokon például. Ha akkor a televízió ezeket a húsz-harminc perces összeállításokat levetíti, akkor talán kicsit korábban felébred a közvélemény, és nem csak augusztusban, szeptemberben.

– És miért nem vetítette a havi krónikákat a televízió?

U. P.: Mi is és a kuratórium is, akitől a pénzt kaptuk, úgy gondolta, hogy havonta láthatóak lesznek a tévében ezek az összeállítások. De a televízió ezt nem igényelte.

– Legalább kazettán lehetett ezeket kapni, mint a régi szép illegális időkben?

E. M.: Nagyon alacsony példányszámban, de azért minden havi krónikából vásároltak magánérdeklődők. Leginkább ajándékba adtuk őket. Néhány hónapig a Hunnia (a régi Zrínyi) mozi vetítette a krónikákat valamikor éjszaka, rossz esetben négy, jó esetben hat embernek. Az embereknek tényleg nincsen már idejük erre. Az a néhány vájtfülű, aki erre kíváncsi, megtalálja a módját, hogy megvegye, kölcsönkérje vagy ajándékba megkapja tőlünk.

– Tán más lenne a helyzet, ha volna ezekre a kazettákra egy terjesztői hálózat.


U. P.: Tán más volna, de hát az 1200 órányi anyagot a néhány külsőssel együtt összesen kilencen forgattuk. Mindenki riporterkedett, szerkesztett, vágott, ügyintézett, gyártást vezetett, senkinek nem volt energiája arra, hogy még egy terjesztői hálózatot is fölállítsunk.

– Márpedig az idén sem lesztek kényelmesebb helyzetben. Úgy tudom, sokkal kevesebb pénzt kaptatok, mint tavaly.

U. P.: Nem azért kevesebb a pénz, mert kevésbé szeretnek minket, mint tavaly, hanem azért, mert általában a dokumentumfilm-gyártásra sokkal kevesebb jut. Így nézve, mi még elég rendesen kaptunk.

– Azért én megpróbálom dramatizálni a helyzeteteket. A tévében nem lesztek, a moziban nem éltek meg, a kazettáknak nincs forgalmuk, az alapítványtól sokkal kevesebb jut… Mit fogtok csinálni?


E. M.: Dokumentálni fogunk, és olyan időtálló, értékálló filmeket csinálunk, amelyeknek az értéke nem függ a politikai hangulattól.

– És kinek csináljátok?


E. M.: Az Ellenzéki Kerekasztalt kinek forgattuk? Amit leforgatunk, az már megvan.

– Az EKA-t az utókornak forgattátok, ez rögtön világos volt.


E. M.: És a következő választásokról nem érdemel dokumentumot az utókor? Ami itt a választásokig történni fog, az fantasztikus lesz.                

U. P.: Szerinted kinek forgassunk?

– Nekem például.


U. P.: Akkor neked forgatunk.

– És hol fogom én azt megnézni? 

U. P.: Majd adunk neked kazettát.

– Köszönöm szépen.

• Kultúra