(eö) [Eörsi János]

Nyomtatóbarát változat

Horn Gyula keddi, jó előre és nagy csinnadrattával beharangozott beszéde gazdasági-szociális állapotainkról, megdöbbentően színvonaltalanra sikeredett. Emellett fáradtnak látszott a miniszterelnök, fölolvasása második felében bele-belebotlott a szavak végződéseibe. S amikor a szónoklat fölött kibontakozó vita végén szabadon beszélt – Antall József rosszabb napjait idézve föl –, valósággal dühbe gurulva kelt ki az ellenzék kötözködő, „obstruáló” stílusa ellen. Aztán mintha mégis elismerte volna, hogy a kormányprogram után nehéz előrukkolni nóvumokkal.

Az ellenzék nem volt egészen igazságos, amikor a régi nótát fújta: a szocialisták csak az elmúlt négy évet bírálják, bezzeg az azelőtti negyven évet nem. Horn beszéde inkább földhözragadtnak tűnt, a megválasztott perspektívából egyszerűen nem lehet rávilágítani a bajok strukturális, történelmi gyökereire. Előre meghirdetett szándéka szerint egyfajta leltárral lépett volna a nyilvánosság elé – de csak közhelyeket és unalomig ismert tényeket mutatott be. Privatizációügyben fölemlíttettek a diplomatalakás-cserék, noha a rendőrség már ejtette a hűtlen kezelés gyanúját. Megtudhattuk, hogy hol veszteségeket okozott a magánkézbe adás, hol meg indokolatlanul elhúzódott; az előző kormány áprilistól fogva, búcsúzásképpen jóformán ingyen osztogatatta az állami vagyont; tízegynéhány esetben szabálytalanság is történt, még ha a személyes felelősséget nem is tudják bizonyítani. Ezekből és más tényekből végül is az világlott ki, hogy ez a kormány jobban fogja csinálni. Ezenkívül az irigységben is rejlenek mozgósítható tartalékok. Ha ötvenezer menekültről tudunk gondoskodni (hivatalos adatok szerint mintegy nyolcezerről gondoskodunk) – mondta a miniszterelnök más összefüggésben –, akkor tudunk százezer magyar hajléktalanról is.

Minden tíz és fél millió magyarok jó miniszterelnöke akar ő lenni. Pedig a társadalmat egymással szemben álló érdekek szabdalják keresztül-kasul, s ez alól a kormány sem kivétel, amidőn a nemzet érdekét képviseli a részek érdekeivel szemben. Maga a helyzetföltárás gondolata is az érdekegyeztetésből nőtt ki. A szakszervezetek követelték, mondván, addig biza’ nem bólintanak rá a társadalmi-gazdasági megállapodásra, ameddig nem tudják, miért. A miniszterelnök válasza: mi is fontosak vagyunk, ti is fontosak vagytok, legyünk jó haverok, mint a régi szép időkben.

Pető Iván szabad demokrata frakcióvezető úgy érezte, kénytelen föllépni a színtiszta kormányérdekek, az egyensúlyteremtő keménykedés védelmében. Nemcsak a lakosságtól kért türelmet, hanem a politikusoktól is, ellenállva a népszerűt mondás kísértéseinek. „Van politikus, aki csak népszerűt mond, és van, aki arra ügyel, hogy ne mondjon népszerűtlent.” Ha – tette hozzá – a kormány szem elől téveszti meghirdetett céljait, az SZDSZ nem látja többé értelmét a kormányban maradásnak.

A tények nem lettek szörnyűbbek: éppen olyanok maradtak, amilyenek voltak.

• Néző-pont