Morvay Bea

Nyomtatóbarát változat

Tudom, tisztelt Olvasó, ha csak meghallja azt a kérdést: KIÉ LESZ?, máris sötét ügyekre gondol. Ha a kérdés ráadásul egy volt MSZMP-ingatlan kapcsán merül fel, érdeklődése azonnal lanyhulni kezd, hiszen elege van már a panamák, aranymosási kísérletek sokaságából. Lehet még újat mondani, írni erről? Talán mégsem érdektelen megismerkednünk egy újabb privatizációs manőverrel. De mi is történt Szekszárdon?

1989 tavaszán a SZEM (Szociális és Egészségügyi Minisztérium) az országban elsők között Szekszárdon indította be a szociálismunkás-képzést a Mártírok útja 15–17. szám alatt, sőt 2 évre a működési költségeket is biztosította. A fenti cím alatt található ingatlan korábban a párt tulajdonát képezte, s mivel eredetileg is oktatási célokat szolgált, a SZEM alkalmasnak találta és megpályázta az épületet Bercsényi Botond kormánybiztosnál. Ugyancsak pályázatot nyújtott be az épületre a Művelődési Minisztérium 1989 decemberében. Ez év február 26-án született meg a döntés. Németh Miklós, a minisztertanács elnöke elküldte az érdekelteknek a Minisztertanács határozatát, amelyben az állt, hogy az épület kezelői jogát a Szekszárdi Tanítóképző Főiskola kapja oktatási (tanítóképző főiskola és szociálismunkás-képzés) célokra. Mindezek után némi meglepetést okozott, hogy a Magyar Közlöny a hasznosítás célját meghagyva a kezelői jogot időközben másra ruházta át. Eszerint 1990. március 21-től a kezelő a MM (Művelődési Minisztérium) és a városi tanács.

Ez a döntés természetesen nem ingyen hullott a megyei és a városi tanács ölébe. Komoly tárgyalásokat folytattak komoly üzletemberekkel. Olyannyira szívükön viselték a problémát, hogy Mátyás István megyei tanácselnök-helyettes személyesen mutatta be a portékát a potenciális üzletfeleknek. Sőt előzetes megállapodás készült arról, hogy a városi tanács eladja az épületet szállodának.

Éppen ezért kimondottan jól jött, hogy Cseresznyés László, a MM Terv- és Közgazdasági Főosztály vezetője időközben lemondott a minisztérium kezelői jogáról a városi tanács javára. Az érintettek olyannyira bíztak a gyors lebonyolítás lehetőségében, hogy figyelmen kívül hagytak két – számukra kedvezőtlen – jogszabályt. „Az MSZMP által átadott ingatlanok állami tulajdonban való megtartása …szükséges…”, és „…az állami tulajdon privatizációjából származó forrásokat a költségvetés… adóssága …soron kívüli törlesztésére fordítsa”.

A fentiek alapján fölmerül bennünk a gyanú, hogy a városi és megyei tanács az MM említett képviselőjével a felsőbb szintű jogszabály nyílt megszegésére szövetkeztek, arra, hogy a kezelői jogot megszerezzék, és az ingatlant „kéz alatt” eladják megbízójuknak. Sőt úgy tűnik, érdekeiket a Minisztertanács tanácsi hivatalában is érvényesíteni tudták, hiszen február 26. és március 21. között a kezelői jogosítványok más kezekbe kerültek.

Gyanúnkat, hogy a vevőt egy – a megyei tanácselnök-helyettes és fia által létrehozott – kft. kommendálta, nem tudtuk eloszlatni, mivel az említett kft. tagjai a többszöri telefonhívások alkalmával rendre letagadtatták magukat. Mindezek után a következő körülmények várnak tisztázásra:

1. Ha a kormány el akarja adni az épületet, akkor ezt miért nem a Vagyonügynökség útján teszi, nyilvános pályázattal?

2. Miért pályáz meg az MM olyan épületet, amelyről 3 hónap alatt bebizonyosodik, hogy számára használhatatlan?

3. Ki tette az ingatlanra a legjobb ajánlatot?

4. A vevő kinek a támogatását élvezi?

5. Mi történik a vételárral? (Ha a jogszabály érvényesül, a város elesik a bevételtől, ha nem, kié a valuta?)

6. A helyhatósági választások előtt miért oly sürgős a jelenlegi városi vezetésnek döntést kicsikarnia? Miért nem bíznak az új vezetőkben – akik esetleg nem ők lesznek?

7. Rosszhiszeműségünket egy esetben lehetne bizonyítani: ha a Mártírok útja 15–17. számú épület végül mégis a főiskola kezelésébe kerül, és a SZEM felügyelete mellett szociálismunkás-képzés céljára fogják használni.

Tudom, lesz még dolgunk ennél zaftosabb visszaélésekkel is, hiszen itt csak 7 oktató, 25 főiskolás és egy leendő szakma az áldozat, de talán ez is megér egy misét.

• A létminimum alatt