–Solt–

Nyomtatóbarát változat

Az országgyűlési választások és a helyhatósági választások szabályai különböznek, de jelentősen módosult magának az önkormányzati választásnak a rendszere is 1990-hez képest, ezért sem a ’90-es önkormányzati választások eredményeivel, sem a ’94-es parlamenti választások eredményeivel nem lehet összevetni a mostani adatokat. Vegyük sorra a két önkormányzati választás rendszeréből adódó különbségeket:

Különbségek

1. Most minden település közvetlenül választott polgármestert, ám a polgármester mögött álló párttámogatás nem fejezi ki az adott település politikai viszonyait, hiszen az egyéni választókerületekben és a kompenzációs listákról nyert mandátumok merőben más arányokat ölthetnek, mint ami a polgármester-választás eredményeiből kiderül. (Az adathalmazból szúrópróbaszerűen megvizsgált települések esetében ez szinte kivétel nélkül be is bizonyosodott.) Hasonló diszkrepanciára utalnak azok az ismert esetek, amikor a polgármester kiélezett viszonyban állt képviselő-testületével az előző ciklusban. Most újraválasztották őket. (Gyömrő, Pécel, Sárszentmihály, Dabas pl.)

2. Pártlistákra 1990-ben a tízezer főnél nagyobb települések választói voksolhattak, a tízezer főnél kisebb településekéi pedig nem. Most – a megyei közgyűlés megválasztása kapcsán – mindenki szavazhatott, kivéve a megyei jogú városok lakosait (de Budapesten listára is szavaztak). Ez a körülmény a listás szavazást a városi lakosságra nézve értelmezhetetlenné teszi. Hiszen megyei jogú városokban él a lakosságnak mintegy ötöde, pontosabban 1,62 millió választópolgár.

3. Az önkormányzati választáson való részvétel jóval alacsonyabb volt, mint a tavaszi (bár magasabb, mint a ’90-es őszi), és a választási aktivitás természetesen különbözött településtípusonként, valamint regionálisan. Éppen ezért a nyers szavazatszámokat sem lehet olyan egyszerűen összevetni.

4. Végezetül, de talán elsősorban, a mostani volt az első egyfordulós választás, ami koalíciókötésre sarkallta a különféle választási erőket. Tekintettel a sokkal elaprózottabb választási egységekre, ezek a koalíciók rendkívül tarkák. Egy-egy párt, sőt egy-egy politikai irány erejét is lehetetlen a választási eredményekből lemérni.

Tanulságok

Bizonyos tanulságok mégis levonhatók.

1. A helyhatósági választáson is a Szocialista Párt szerepelt a legjobban, ha eredményei el is maradnak a tavasziaktól. (Nagyjából azt hozta, amit az SZDSZ 1990 őszén, 1. táblázat.) Ennek nyilván a népszerűség valamelyes visszaesése az egyik oka, de legalább ennyire az MSZP-ellenes koalíciók megjelenése, mindenekelőtt a fővárosban, de országosan is jelentős KDNP–MDF–Fidesz-összefogásé.

1. táblázat: Mandátumot szerzett képviselők az összes helyi önkormányzatban (fővárosi és megyei közgyűlés nélkül)* párttámogatás szerint, 1990

* A többi koalíciós támogatású képviselő nélkül

2. A szabad demokraták – immár egyedül, liberális szövetséges nélkül – többé-kevésbé tartani tudták tavaszi pozícióikat, amelyek azonban a ’90-es parlamenti pozíciókhoz képest is szerények, és persze messze elmaradnak az első önkormányzati választásokon elért eredménytől.

3. Talán érdemes megemlíteni, hogy azok az MSZP-nélküli koalíciók, amelyekben az SZDSZ részt vett, több polgármestert ültettek a székekbe (22), mint az MSZP–SZDSZ-koalíciók (21). Ebből annyi tanulság mindenképpen levonható, hogy a választók nem utasítják el az SZDSZ jobboldali tapogatózását sem. Az MSZP viszont jóval szerényebb eredményeket tudott elérni az SZDSZ nélküli koalíciókötésekkel (14 polgármester).

4. Az előző ciklus nagy kormánypártja, az MDF – amelyik az önkormányzati választásokon ’90-ben országosan távolról sem szerepelt olyan rosszul, mint ahogy a nagy- és középvárosokban elszenvedett veresége nyomán a köztudatban él, egymagában, tehát koalíciókon kívül, most is igen szerény eredményt produkált, csakúgy, mint tavasszal.

5. Az FKgP, Torgyán pártelnök handabandázása ellenére körülbelül úgy szerepelt, mint szokott. Mivel mindenütt koalíciókban jelent meg – több helyütt a MIÉP-pel –, ezért szinte lehetetlen megmondani, hogy egyedül mit értek volna el.

Mindent összevetve az önkormányzati választás sokkal kiegyensúlyozottabb politikai viszonyokat hozott létre, mint akár a ’90-es, akár a ’94-es parlamenti választások. Ha ez a koalíciókötéseknek köszönhető, akkor ez csak alátámasztja azt a megállapítást, hogy Magyarországon a térséghez képest stabilak a politikai erők. Az újabb és újabb választások inkább kiegyensúlyozó hatásúak, nem utal semmi arra, hogy egyes pólusok teljesen és véglegesen megsemmisülnének. A ’90-esnél tarkább, kiegyenlítettebb önkormányzati politikai térkép konstruktívabb politikai helyzetet teremt, mint az előző. Akkor a kormány az önkormányzatokat ellenséges blokknak érzékelhette, politikai riválisnak. Most másképp van, s ezért az állam központi hatalmának valódi hatalommegosztásra kell berendezkednie, hiszen az önkormányzati erők jelentős része saját politikai közösségébe tartozik.

2. táblázat: Mandátumot szerzett polgármesterek és képviselők az összes helyi önkormányzatban (fővárosi és megyei közgyűlés nélkül)* párttámogatás szerint, 1994

* A többi koalíciós támogatású képviselő nélkül

Tippbefutó

Végezetül tartozunk magunknak és Vásárhelyi Máriának azzal, hogy értékeljük a választás előtti utolsó nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásokat (MH, 1994. december 2., Beszélő, 1994. december 8.). A telefonos szondázások (Szonda Ipsos és TeleMedia) torzítottak. A választáson való részvételt Budapesten alaposan, 50–55%-kal túlbecsülték, és tévedtek a főpolgármester-jelöltekre adott szavazatok sorrendjében is, mikor Baráth Etelét jövendölték a 2. helyre. A nagyobb mintával és személyes megkérdezéssel dolgozó Gallup pontosabb volt, ők Latorcai Jánost várták a 2. helyre, és csak 25%-kal becsülték túl a részvételt.

• Belföld