Bori Erzsébet

Nyomtatóbarát változat

Az elegáns, csukott autó lebegni látszik a ragyogó fényben, sugarak káprázata a vízen, árnyak játéka az erdei úton, a kocsi álomszerű lassúsággal közeledik, clair-obscur pompája füröszti a benne ülő, finom gyapjúholmiba öltözött, gyönyörű fiatalurakat és a kocsi padlóján a halott kisfiú alvadt vértől csomós haját.

Tom Kalin szép filmje szenzációs bűnesetre épül: 1924-ben két fiatalember elrabolt és megölt egy kisfiút. Az Ájulás számos dokumentumot használ föl, idéz jegyzőkönyvekből, szakvéleményekből, korabeli filmekből és sajtóhírekből, a hitelességhez való viszonya azonban szembetűnően különbözik a klasszikus dokumentarizmusétól (elég itt egy – a tényállásbeli hasonlóságok miatt amúgy is kézenfekvő – példára utalnom, a Hidegvérrel című könyvre és filmes adaptációjára). Kalin szerzői filmet rendez a dokumentumokból, nem akármilyen beleérző erővel teremtve meg hősei személyiségét, költői képzelettel az eleven részleteket. A gondosan korhűre munkált tárgyi világ, a monokrom kép az oly divatos retróra hajaz, de a rendező alanyi viszonya a világhoz, a valóság anyagához nagyon is kortársira hangolja az élményt: egyszerre vagyunk két időben. Jól elhelyezett tárgyi, nyelvi és szociális anakronizmusok (automata kapcsolású telefon, távirányító, fekete gyorsírónő a bíróságon) gabalyítják egybe szellemesen az időket. (Jarman-filmekben látni effélét, és őt idézik a „kiterítés” képei, ágyon, műtőasztalon, földön, lepedők közt fekvő testek – felülről fényképezve.)

Szép, léha, romlott fiúk – ezerszám szaladgálnak akkor, a húszas évek csillagot váltó (régi), erkölcse vesztett Amerikájában. Metropoliszok támadnak, új világok, szerveződik a maffia: a bigott szesztilalom teszi naggyá, a csempészésből szerzett vagyonokat alig tíz évvel később, a gazdasági válság idején, befolyásra, hatalomra, még nagyobb pénzekre lehet majd váltani. Az apák erkölcse lejátszott, a komor viktoriánus színek között vonzóan csillog a bűn, jó családból való úrigyerekek szeszcsempészkarrierről, keresztapaságról álmodnak. Amerika – némi késéssel – most éli át a századvég Európájának erkölcsi-szellemi válságát.

Nathan Leopold és Richard Loeb – ketten az Elveszett Nemzedékből. Nathan már útra készen Európába, bőröndje becsomagolva, a letartóztatás napjára szól a hajójegye. Ha végez a Harvardon, ügyvéd lesz, családot alapít. Richard nem készül polgári pályára, a bűnt választja hivatásul. Mindkettő morál insanity, a bűn élvezeti szer nekik, a felsőbbrendű intellektus kalandja. Ezek az elégedetlen ifjak nem panaszkodnak, hanem bűnperformance-okkal űzik a föld unalmát. Életszemléletük esztétikai, élvetegek és kifinomultak, módos családok dédelgetett, jól eleresztett fiai, gyönyörű autó, szép tárgyak, jó könyvek. (Mit olvashatnak ezek az ifjú intellektuelek? Baudelaire-t, Dosztojevszkijt, Nietzschet? Esetleg Gide-et?) Jól szabott öltönyök, lezser szvetterek, puhakalapok, selyemingek és – a rendező ügyel a részletekre – zoknitartó, figyelemre méltó korabeli férfifehérneműk. Elittudatuk és nárcizmusuk szoros szövetségbe fűzi őket, a „harmadik nemet” választva is különállásukat nyilvánítják meg. Bűn és szerelem csereforgalma működteti kapcsolatukat: Nathan odavan az édesen romlott, gátlástalan és csábos Richardért, annak meg partner és közönség kell a bűntetteihez. Uralom és alávetettség – a fizetőeszköz lehet vér vagy szex, indifferens.

A gyönyörű gyilkosok esete Hitchcockot is megfogta. A klasszikus hármasegység szerint komponált 1948-as filmjében, A kötélben az erkölcsön való túllépés mint intellektuális teljesítmény jelenik meg, hogy a végkifejlet ismét jogaiba helyezze a megsértett etikát. Kalin filmjében nem áll helyre a kizökkent rend, bűnöseit utoléri ugyan a világi igazságszolgáltatás, de a dosztojevszkiji értelemben vett bűnhődés elmarad. Richard veszedelmes vonzása újra ölni kész, ezúttal ő az áldozat. Nathan pedig, aki visszarettent a szerelme kedvéért vállalt tettől, a lelepleződés után egyszerre megnyugszik, és utólag magáévá teszi közös bűnüket. Hitchcock is lényegesnek érzi viszont a fiatalemberek artisztikus hajlamait: története menő penthouse lakosztályban játszódik, a berendezés elegáns, a nappali csupaüveg falán át nagyvárosi tetőerdőre, felhőkarcolók csúcsára látni. Kalin filmjében – ahogy életükben és bűnperükben is – jelentős szerepet kap a fiúk homoerotikus kapcsolata, amivel Hitchcock semmiképp nem foglalkozhatott volna 1948-ban (éppolyan elképzelhetetlen volt ez akkor, mint transzvesztiták nyilvános megjelenése 1924-ben).

Az értetlen és kétségbeesett családok kiváló ügyvédet fogadtak, aki a pszichológia és elmekórtan legújabb eredményeire építette fel a védelmet, és megmentette ügyfeleit a villamosszéktől. A rendező „betolja” a fiúk ágyát a tárgyalóterembe, szó szerint fölötte csapnak össze az egymással küzdő nézetek. Freud doktor szerint a homoszexualitás nem bűn, hanem betegség, a visszamaradt személyiség kóros tárgyválasztása. (A fikció szerint őt kérték fel szakértőnek, a valóságban épp ez időben jelentek meg Amerikában Freud összegyűjtött tanai.) Az ügyész számára egyszerű az eset: a homoszexuális született bűnöző, mindenre képes. A Ku-Klux-Klan is „hozzászólt” az ügyhöz, persze, buzeráns gyilkosok, és még zsidók is – ez tényleg az ő kutatási területük. A tárgyalás egy pontján a nőknek el kell hagyniuk a termet. Kérdés, hogy ki a nő. A transzvesztiták habozás nélkül állnak föl (nő az, aki annak vallja magát), a fekete gyorsírónőt távozásra bírják.

Az elsőfilmes Tom Kalin filmjében nyoma sincs a kezdők ügyetlenkedésének, jól megírt és arányos a forgatókönyv, kidolgozottak a jelenetek, mindvégig szép, de nem szépelgő a fotografálás (operatőr Ellen Kuras), egyáltalán, a rendező érti a dolgát, és tudja, mit akar. (Megjegyzem, és akkor hazabeszélek: kevés pénzből csinálta meg a filmet.) Nem felmenteni akarja a gyilkosokat e mai perújrafelvétel, csak helyreállítani két hajdani fiatalember időtől és hamisításoktól megrongált arcképét.

• Kultúra