révész

Nyomtatóbarát változat

Amikor január vége felé Nahlik Gábor a vádlottak mindenféle bizonyítási javaslatának visszautasításával néhány óra alatt lefolytatta a tárgyalást Bányai Gábor és Nagy László fegyelmi ügyében, amelyben ő volt a feljelentő, a felolvasott ítéletben összekeveredtek a nevek. Bányaiból László lett, Nagyból meg Gábor, a tárgyalás folyamán időközönként összekeverték, hogy melyik vádponttal vádolják az egyik vádlottat és melyikkel a másikat, olyan vádakat ismételgettek, amelyekkel kapcsolatban az ügyészség a vizsgálat megindítását is jogszerűtlennek tartotta… szóval akkor azt gondoltam, hogy ebben a médiaháborúban most már a pörös felek nem tudnak nekem meglepetést okozni.

Rosszul gondoltam: tudnak. Hogy a Nahlik úr személyében megtestesülő Magyar Televízió mint alperes szeretné elveszíteni a Pálfy G. István által ellene indított pert, az természetes. Hogy a tisztelt bíróság nem látja igazolva azt, hogy A Hét és a Híradó főszerkesztője felmondta volna az együttműködést a főnökével, azon nyílt levél alapján, amelyben Pálfy úr kijelenti, hogy soha a büdös életben nem áll szóba Hankiss Elemérrel, ez sem igazán meglepő. Azóta biztos nem, amióta a munkaügyi bíróság visszahelyezte Chrudinák Alajost a posztjára, nem találván elegendő oknak az áthelyezésére „A rágalmaiért bíróság előtt kell felelnie” című, Hankissnak szóló nyílt levelét, melynek becsületsértő kijelentéseiért éppen a minap kellett felelnie a bíróság előtt.

Még az sem tudott meglepni igazán, hogy Nahlik alperes és Pálfy felperes megállapodott abban, hogy az általuk összeválogatott, kizárólag kormánypárti újságírókból (Beke Györgyből, Lőcsei Gabriellából, a világszövetség lapjának főszerkesztőjéből, dr. Giczy György kereszténydemokrata képviselőből) és a Szerzői Jogvédő Hivatalnak a művelődésügyi miniszter által kinevezett főigazgatójából álló bizottság fogja elbírálni, hogy Pálfy G. elkövette-e munkája során azokat a súlyos etikai vétségeket, amelyeket Hankiss Elemér a terhére rótt, és ennek a bizottságnak az állásfoglalását a bíróság perdöntőnek tekinti.

Az sem egészen váratlan fejlemény, hogy Csák Elemérnek nem akaródzik visszaadni a Híradó főszerkesztői trónusát volt főnökének, s szinte természetes, hogy a minapi fegyvertársak nyilatkozatháborúban állítják szembe a maguk semlegességét a másik elfogultságával.

No de azt, hogy Pálfy G. szerint a Csák Elemérnek – sok egyéb mellett – „A Hét megsemmisülésének” a tényével kellene szembenéznie, hogy Pálfy megfeledkezett arról, hogy Csáknak semmi köze sincs A Héthez, hogy kiszaladt a fejéből, ki szerkeszti őhelyette a vasárnapi politikai altatót –, hát ezt azért nem gondoltam volna.

• Belföld