Vízöntő András [Máté-Tóth András]

Nyomtatóbarát változat

A Beszélő 2. számában jelent meg a Nem ütni és nem visszaütni című cikk, amely a lelkiismereti szolgálatmegtagadókról szól. Szerzője tiszteletre méltó igyekezettel végezte munkáját, ténybeli közlései pontosak. Bár minden kívülálló ilyen lelkiismeretesen és előítéletmentesen figyelné a bázisközösségek törekvéseit! Mégis úgy érzem, a bázisközösségek nevében szólok, amikor kiigazítom a cikk alcímét (Pacifista mozgalom a magyar katolikus egyházban) és egy megállapítását.

Haraszti nem különbözteti meg a bázisközösségek vallási törekvéseit és a polgárjogi mozgalmak politikai törekvéseit. A „pacifista mozgalom” megnevezés is erre mutat; később pedig egyenesen mondja is, hogy a bázisközösségek szolgálatmegtagadóinak cselekvése „a polgárjogi mozgalmak szellemében fogant”. Ez félreértés. A bázisközösségek az egyén életének radikális megváltoztatására törekszenek. Abban igyekeznek az egyén segítségére lenni, hogy igaz módon, mások szeretetében élhessen. Nem az a céljuk, hogy az élet külső körülményeit megváltoztassák. A jézusi szabadságfogalom (Isten fiainak szabadsága) és a külső szabadság más és más dolog. A jézusi szabadság független az ember külső körülményeitől, kizárólag az Isten életében való részesedni akarás tudatos munkáját jelenti. Ez pedig az emberszeretet, amihez nincs szükség a külső körülmények megváltoztatására. Jézus Krisztus az apolitikus magatartást jelölte meg követendő magatartásnak. Jóllehet őt magát politikai és valláspolitikai törvények alapján ítélték halálra, ő tiltakozott ez ellen: „Igen, király vagyok, de az én országom nem evilági.”

A katonai szolgálat megtagadása tehát nem politikai szándékból ered a bázisközösségekhez tartozó fiataloknál. Az erre késztető, lelkiismeret-ébresztő beszédek célja sem politikai. Hanem az emberszeretet vállalásának következményeiről van szó. Ha szeretem felebarátomat, akkor nem foghatok rá fegyvert – azzal tanúskodom emberszeretetem mellett, hogy nem vagyok hajlandó fegyvert fogni. Ezért tagadják meg sokan közösségeinkből a fegyveres szolgálatot, nem politikai indítékokból. Sőt, annak ellenére, hogy tettüknek politikai következményei lehetnek: felfüggesztés, börtön, útlevélelvétel stb.

Kishitűek volnánk, ha nem bíznánk benne, hogy a jézusi tanítás melletti tanúságtétel hatással lehet az üldözőkre is. De mi nem akarunk hatalmi úton, manipulációval, kényszerrel, nyomással hatni rájuk. A külső eszközökkel való, tehát politikai befolyásolás idegen tőlünk. Mi a hatalom embereinek lelkiismeretére remélünk hatni. A polgárjogi mozgalom ereje a tömeg. A bázisközösségek az odaadás hatalmát követik, és nem a tömeg erejében bíznak. Keresztény szókinccsel élve, a bázisközösségek ereje a Szentlélek, aki a hatalmi viszályok közepette mindig alulmarad, mert senki ellen nem tud lenni.

Nem állítom, hogy a fegyveres szolgálat lelkiismereti okokból történő megtagadását nem lehet politikai szemszögből tárgyalni. Az egyén és az állam viszonyáról van szó: ennek a viszonynak vannak nagyon fontos politikai oldalai. De ezt nem szabad összetéveszteni az egyén saját indítékaival. Például: fejembe veszem, hogy mindenki hordjon kék cipőt. Látok az utcán valakit, aki kékcsíkos cipőt visel. Nem helyes dolog azt mondanom róla, hogy a kékcipősök mozgalmához tartozik!

Befejezésül annyit: fontos lenne tisztázni a politika, az ellenállás, az erőszakmentesség, a pacifizmus fogalmait. Megnézni, hogyan használja ezeket a fogalmakat a vallásos irodalom. Így elkerülhetnénk a félreértéseket és az esetleges gyanúsításokat is. Erre a munkára azonban felkészültség híján nem vállalkozhattam.

• Ellenvélemény