Magyar történet
Csak egészen röviden válaszolnék a Királynő a menhelyen című írásra, amely azt hivatott sugallni, hogy a Külügyminisztérium illetékesei megint elbaltáztak valamit.
1. A Dankó utcai menhely eredetileg a Külügyminisztérium és a brit nagykövetség közös javaslata alapján került a királynő programjába.
2. Akkor még nem tudtuk, hogy a Köjál már januárban bezáratta a menhelyet, és ez a döntés ma is érvényes.
3. Erről a tényről a menhely vezetője nem tájékoztatta a program szervezőit. Vajon miért nem?
4. Ezért volt a menhely üres, ezért kellett hajléktalanokat toborozni.
5. Akik toborzását nem a Külügyminisztérium végezte, nem is a brit nagykövetség, hanem – vélhetően – azok, akik egy ilyen Patyomkin-akcióval szerették volna megvédeni a menhely jelenlétét a programban.
6. Ha a királynőt meglepte Dénes János megjelenése a Parlament előtt (a képviselő nem szerepelt a programban), akkor nyilvánvalóan meglepte Haraszti Miklós megjelenése is a Dankó utcában (a képviselő nem szerepelt a programban).
7. Talán nem ártana megkérdezni a menhely vezetőit: miért engedték, hogy a királynő egy bezárt menhelyet tekintsen meg? Még rágondolni is rossz, mit szólt volna a Beszélő, ha nem Iványi és Haraszti polgártársak nevével és karitatív szellemével lett volna fémjelezve az akció…
Odze György
külügyi tisztviselő és közíró
Kedves Odze György!
1. Téved, az írás nem szándékozott a Külügyminisztériumot szurkálni. Ha csipkelődik, legfeljebb a biztonsági szolgálatokat csipkedi, amelyek minduntalan túlbiztosítják a pápát, a királynőt és főként magukat.
2. A Dankó utcai menhely, bármikor záratta is be a Köjál, addig működött, amíg hideg volt. Helyesen.
3. Haraszti Miklós mint a kerület országgyűlési képviselője természetesen részt vett a királynő fogadásán. Meglep (bocsánat: nem is lep meg), hogy ezt nem a Külügyminisztérium szervezte így.
4. Be jó is lenne, ha egy karitatív akciót Jeszenszky Géza és Bába Iván neve fémjelezne.
Tisztelettel üdvözli:
Kőszeg Ferenc





Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 12 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét