Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Gondolom, nem vagyok egyedüli, akit bosszúság tölt el már hétről hétre, amikor csütörtökönként nem jutunk hozzá egyik kedvenc lapunkhoz, a Beszélőhöz. Tatabányán, ahol lakom, az elmúlt két hónapban szinte sohasem kapom meg az előfizetett lapot a megjelenés napján.
Ma, október 2-án még mindig nem kézbesítették a szeptember 27-i lapot.
Szeretném tudni, miért késik – rendszeresen – a Beszélő?
Tisztelt Főszerkesztő Úr, szíveskedjék azzal is törődni, hogy a nagy figyelmet igénylő írások eljussanak azokhoz, akik azokat várják, számítanak a Beszélő pontos megjelenésére.
Érdemleges válaszára számítok a lap hasábjain keresztül.
Továbbra is várom a nagy érdeklődésre számot tartó lapot minden héten csütörtökön.
Tatabánya, 1990. október 1.
Rácz György
ny. sajtófőnök
Tisztelt Uram!
Panaszával nem áll egyedül, sajnos a lap vidéki postai terjesztése sok kívánnivalót hagy maga után. Főképp abban az esetben, ha a lap nyomtatása valamilyen ok miatt egy napot késik, a tapasztalatok szerint szombaton vagy hétfőn már nemigen jut el az olvasóhoz. A hírlapterjesztésnél már többször reklamáltunk emiatt, de sajnos a központ ígérete, úgy látszik, nem kötelezi a helyi terjesztőket. Reméljük, továbbra is szívesen olvassa lapunkat, s azt is reméljük, hogy a jövő évtől mód nyílik a vidéki terjesztés megreformálására.
Tisztelettel:
Kőszeg Ferenc





Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 12 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét